Belföld

Nejlonzacskóba tette, majd kidobta a szemétbe újszülött kisfiát egy monori biztonsági őr

Tizenhat év után derült ki egy monori biztonsági őrről, hogy megölte újszülött gyermekét. A Petőfi Attila vezérőrnagy által vezetett Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály Életvédelmi Osztálya ugyanis leporolta a régi ügyet, és felgöngyölítette a felkavaró bűncselekményt. A mai sajtótájékoztatón kiderültek a 2004-es csecsemőgyilkosság részletei. Hajdú Krisztián őrnagy tájékoztatása szerint egy Péteriben lévő szeméttelepen találták meg a babát.

Guberálók jelezték, hogy csecsemőholttestet találtak egy nejlonzacskóban a szemétbánya egyik lecsupaszított részén. A helyszíni szemle, majd később a boncolás is megállapította, hogy az érett, életképes, fiú újszülött halálát magára hagyás, kihűlés és részben fulladás okozta

– közölte a kiemelt főelőadó.

A rendőrség többirányú szakértői és adatgyűjtő tevékenységet folytatott az ügyben, de akkor még nem sikerült felgöngyölíteniük, és felfüggesztették a nyomozást. Idén azonban újranyitották az aktát, és az új információk birtokában áprilisban újra elrendelték a nyomozás folytatását. A vizsgálat során pedig feltérképezték az összes olyan szülőképes nőt, aki abban az évben Péteriben élt.

Az elsődleges vizsgálat 440 asszonyt érintett, majd innen tovább szűkítettük a kört. A tanúvallomások után pedig 55 potenciális anyajelölt maradt. Az adatgyűjtés és a beszerzett DNS-minták után az eredményeket anyasági vizsgálat céljából a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Genetikai Intézetének küldtük meg elemzésre. A szakvélemény kihozta, hogy már az első körben látókörbe került, egy jelenleg 48 éves péteri nő volt a gyermek biológiai édesanyja.

– közölte az őrnagy.

A tanúként kihallgatott ötgyerekes asszony elismerte, hogy kisfiút szült a családi házukban. A vallomásában azt állította, hogy nem tapasztalt magán terhességi jeleket, ebből adódóan a szülés is váratlanul érte. Akkori férje, S. József szintén megdöbbent a nem várt eseményen. A házastársak között heves vita alakult ki a kisfiú érkezése miatt. A veszekedés csillapodását követően, amikor a nő bement a fürdőszobába, hogy rendbe hozza magát, a férje eltűnt a házból a picivel együtt.

Mint kiderült, S. József több réteg textíliába, majd egy nejlonzacskóba csomagolta a csecsemőt, és kitette a ház elé a lomtalanításra ítélt holmik közé. Aznap három körben vitték el a hulladékot a házak elől, vélhetően a második etapban szállították el az élve született csecsemőt is a szeméttel együtt.

A férj, mint aki „jól végezte dolgát”, visszatért a házba, és halállal fenyegette a nőt, ha a történtekről bárkinek beszél. Az asszony azóta is hallgatott, tanúvallomásában arról beszélt, hogy bár azóta elváltak, mégis félt a haragjától. A csecsemőgyilkossággal gyanúsított biztonsági őr mindent tagadott az elfogása után, és panasszal élt a gyanúsítás ellen. Az ügyben eljáró nyomozási bíró néhány nappal ezelőtt letartóztatta a férfit.

Fotók: rendőrség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik