Belföld

A hatóság szerint Kövér nem sértette meg a nőket Bayer vendégeként

A Médiatanács úgy döntött, nem indít eljárást a Hír Tv Bayer show című műsorában történtek miatt.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint csak egyéni sérelem történhetett, amikor Kövér László fideszes házelnök azt mondta párttársa, Bayer Zsolt műsorában, hogy szánalommak tekint azokra a parlamenti képviselőkre „akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik” – írja a Média1.

Megvizsgálták a Bayer show április 26-ai adását és arra jutottak, hogy amit a műsorvezető mondott Szabó Tímea képviselőről (Párbeszéd) nem mutat túl

a magánérdek-sérelmen.

A Médiatanács szerint a fideszes házelnök véleménye pedig

nem a női nem vagy a női országgyűlési képviselők ellen irányult, emberi méltóságukat nem kérdőjelezte meg, őket alacsonyabb rendűként nem tüntette fel sem a bejelentésben kifogásolt mondatokban, sem a műsorszám egészében.

A Médiatanács ez alapján úgy döntött, nem indít eljárást. A nők sértegetése miatt az összes ellenzéki képviselőnő panaszt nyújtott be a Hír TV-n megszólaló Kövér László miatt, szerintük a fideszes házelnök emberi méltóságot sértő kijelentést tett.

Én szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik, amikor olyan helyzetbe keverik magukat, amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb. Nincs annál elszomorítóbb, mint amikor egy gyűlölettől eltorzult női arcot lát az ember férfi létére.

Szél Bernadett: Elég Kövérből! Irány a Médiatanács!
A nők sértegetése miatt panaszt nyújtanak be,

Egyébként nemcsak nők, hanem ellenzéki férfiak is jelezték, hogy a „keresztény-konzervatív” kormány „keresztény-konzervatív” szellemiségű sajtója immár átlépett egy határt, Kövér László pedig szexista volt Bayer Zsolt műsorában, ezért felszólították, hogy azonnal kérjen bocsánatot a képviselőnőktől, a jövőben pedig tartózkodjon az efféle kijelentésektől.

Bocsánatkérést várnak a szexista Kövér Lászlótól
Az ellenzéki képviselők közösen álltak ki a női politikusok megalázása ellen.

Ellenpontként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik