Belföld

Varga Judit újabb elméletet osztott meg Kövér László nőket érintő kijelentéseiről

Előkerült a parlament mai ülésnapján Kövér László, korábban nagy visszhangot kiváltó nyilatkozata. A kormánypárti politikus Bayer Zsolt műsorában azt mondta, néhány kivételtől eltekintve az ellenzékiekre, mint „ápoltakra” gondol, és különös szánalommal tekint azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik. Szabó Tímea külön téma volt. A fideszes politikust nem az bántotta, hogy párttársai belefojtották a Párbeszéd politikusába a szót, hanem az, hogy szerinte eltorzult a képviselőnő arca a gyűlölettől.

Bocsánatkérést várnak a szexista Kövér Lászlótól
Az ellenzéki képviselők közösen álltak ki a női politikusok megalázása ellen.

Varga Judit, igazságügyi miniszter egy interjúban a Magyar Nemzetben később azt mondta ezekre a szavakra:

Kövér László szerintem a nők iránti tiszteletét fejezte ki, amikor arról beszélt, hogy nem szeretne egy nőt hozzá méltatlan helyzetben látni; arra az eszményre utalt, hogy a nőket bizonyos rájuk jellemző viselkedésformák miatt jobban tiszteljük; személy szerint engem, mint nőt nem sértett meg

A mai országgyűlési napon a Jobbikból Potocskáné Körösi Anita hozta fel megint Kövér nyilatkozatát, jelezve: elhatárolódást várt a minisztertől a kormánypárti politikusok korábbi, szexista megjegyzéseire.

Viszontválaszában – írja az Index – Varga Judit azt mondta, hogy szerinte Kövér László “megengedheti magának, hogy régimódi úriemberként többre tartsa a nőket”, és ne akarja őket ilyen helyzetben látni. A miniszter szerint az érem másik oldala, hogy a nőknek jól esik, amikor előzékenyen viselkednek velük szemben.

Kiemelt kép: Varga Judit igazságügyi miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 24-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik