Belföld koronavírus

Önök kérték! Kutatás a veszélyhelyzet be- és kivezetéséről

A Nézőpont Intézet az intézkedések négyötödös támogatottságát mérte. A vírus és az ellenzék vesztett, a kormány győzött.

A reprezentatív kutatás szerint tízből nyolcan (79%) elégedettek a kormány járvány elleni lépéseivel. Azt külön kiemelik, hogy még a 60 év fölöttiek körében is tízből heten (71%) a kormány mellé álltak.

A Nézőpont Intézet értékelése szerint így nemcsak járványügyi, hanem politikai sikertörténet is a koronavírus elleni fellépés.

Azt írták, az Orbán-kormány a „tőle elvárt ütemérzékkel” vezette be és vezeti most ki a veszélyhelyzetet. A rendkívüli felhatalmazás támogatottsága a március közepi 94-ről 40 százalékra csökkent, a múlt heti kutatás szerint pedig 82 százalék már megszüntetné a  veszélyhelyzetet. Így elmondható, hogy

a kormány a példa nélküli intézkedés alkalmazásakor és visszavonásakor is a magyar társadalom legalább négyötödös támogatottságát élvezte.

A kormányközeli intézet szerint az ellenzéki pártoknak is kijózanító adat, hogy

a magyarok 60 százaléka szerint »Orbán Viktor a veszélyhelyzetben kapott rendkívüli kormányzati jogalkotás lehetőségével« nem élt vissza (26 százalékuk szerint visszaélt).

Noha az ellenzéki pártok hívei körében a „visszaélés-elmélet” 73 százalékos támogatottságot élvez, a budapestieknek csak a 36 százaléka gondolja így, 47 százalékuk szerint nem élt vissza a kormányfő a rendkívüli felhatalmazással.

A járványhelyzetben a vírus alulmaradt, az ellenzék vesztett, a kormány viszont jól szerepelt.

A Nézőpont Intézet emlékeztet rá, a most mért 78 százalékos elégedettség a járványügyi lépésekkel szinte végig magas volt, még az ellenzékiek 47 százaléka is elégedett volt a kormánnyal, tízből minden harmadik választópolgár.

Nem támogatta az ellenzék a felhatalmazási törvény keddi elfogadását
Orbánnak nem elég a veszélyhelyzet 90 napos meghosszabbítása, az ellenzék időkorlát nélkül viszont nem szavazza meg a javaslatot, így egy hetet csúszik a döntés. Így csütörtökön lejárhat a rendkívüli jogrend.

Módszertan

A kutatás június 10-12. között, 1000 ember telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.

Ipsos: a magyarok kevésbé félnek a koronavírustól, mint más nemzetek
A magyarok aggódnak viszont a világon a legjobban az egészségügy helyzete miatt.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik