Belföld

Polt tehetetlen: nem vizsgálhatja a Mészároséknak kiszórt milliárdokat

Az Mfor.hu vette észre, hogy Polt Péter legfőbb ügyész válaszolt a DK-s Vadai Ágnes országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére, amely így hangzik:

Az MTÜ által lezárt Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció – nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztés és új szállodák létesítése dokumentáció kikerülhetett-e a megjelenés előtt a pályázókhoz?

A kérdésfeltevést az indokolja, hogy a Rogán Antal minisztériumának felügyelete alatt tevékenykedő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)  január 7-én, bő két héttel a minimum 100 szobás vidéki hotelek felújítására kiírt Kisfaludy-pályázat megjelenését követően kénytelen volt felfüggeszteni a pályázatot, mivel kevésnek bizonyult a 20 milliárd forintos keretösszeg, mivel 40 milliárdnyi igénylés érkezett. A dolog azért szúrhatott szemet sokaknak, mert csak december 20-tól lehetett pályázni, vagyis a karácsonyi és szilveszteri ünnepnapokat is számítva 18 nap alatt sikerült többszörösen kimeríteni a keretet. Az Mfor.hu szerint a szállodások gyorsaságából arra is lehetett következtetni, hogy már a fiókban voltak a kész pályázatok, csak az MTÜ felhívására vártak. Ilyen rövid idő alatt ugyanis elég nehéz a pályázathoz szükséges precíz üzleti tervet, piackutatást, és számos bürokratikus nyomtatványt elkészíteni és beadni.

Polt Péter magyarázata szerint azonban az ügyészség nem vizsgálhatja a villámgyorsan kiszórt milliárdokat. Érvelése szerint fellépési jog akkor illeti meg az ügyészt, ha a támogatás odaítélésének eljárása a közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezései szerint folyik.  Figyelemmel arra, hogy a kérdés szerinti eljárás nem tartozik a törvény hatálya alá, és az ügyésznek az érintett körben az állami támogatásokkal kapcsolatos döntések esetén nincs fellépési joga, ezért vizsgálatot sem folytathat.

A lap feleveníti: a pályázat legnagyobb nyertese Mészáros Lőrinc, aki az Opus Global Nyrt.-n keresztül a Hunguest Hotels vidéki szállodáit összesen 17,7 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásból újíthatja fel. Szintén támogatást kapott a Garancsi IstvánhozCsányi Sándor OTP-vezérhez és Hernádi Zsolt Mol-főnökhöz köthető CDHT Hotel Projekt Kft. a Tihanyi Kastélyszálló és Tréningközpont Hotel megépítésére, összesen 8 milliárd 632 millió forintot.

83 milliárd forintot osztottak ki szállodafejlesztésre, Mészáros és Garancsiék is nagyot szakítottak
Horribilis összegű vissza nem térítendő támogatással segítik a nagy szállodák felújítását és újak építését.

Kiemelt kép: Illyés Tibor/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik