Belföld

Csányi Sándor egyre többet keres a céggel, amit elhappolt Bige László elől

4,4 milliárd forint nyereséget hozott Csányi Sándor OTP-vezér legnagyobb agrárérdekeltsége, a KITE Mezőgazdasági Zrt. tavaly. Ez 200 millióval több az előző évinél, és a cég forgalma is bő 10 milliárddal, 301 milliárd forintra nőtt egy év alatt. De a nyereségnél jóval több pénzt vehet ki a főbankár a mezőgazdasági integrátorból, ugyanis a közgyűlés (lényegében Csányi három cége) úgy döntött, hogy az eredménytartalékból „részvényenként 84 830 forint, azaz összesen 12 579 440 700 forint osztalék kerül kifizetésre”.

Ez a 12 milliárd majdnem háromszor több a tavaly megtermelt nyereségnél, de van honnan kivenni, mert az eredménytartalékban a múlt év végéig több, mint 42 milliárd forintot halmoztak fel.

A KITE az a cég, amelyet egy másik milliárdos, Bige László műtrágyakirály orra elől szerzett meg Csányi néhány éve, egy nem túl elegáns trükkel. Bige lemaradt az üzletről, az ország legnagyobb mezőgazdasági integrátora az ellenlábasa érdekeltségébe került, és ez azt is jelenti, hogy Bige műtrágyagyárainak a felvevőpiaca is ennyivel szűkült. A két viszálykodó milliárdos közül mostanában egyértelműen Csányi áll jobban, sőt Bigének a válság mellett a hatóságokkal is hadakoznia kell. Mint nemrég beszámoltunk róla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolja, és börtönbüntetést kér az ország egyik leggazdagabb emberére.

Közben a KITE Zrt. virágzik, bővül a a Bigével versengő műtrágyaüzletága is. Nitrogén és NPK tartalmú műtrágyák forgalmazását tekintik fő profilnak, és a beszámolóban azt írják, hogy a cég  a műtrágya-forgalmazás területén az elmúlt években bizonyos szegmensekben piacvezető pozíciót ért el. Az értékesítés 2019-ben meghaladta a 380 ezer tonnát, közel 35,4 milliárd forintot ért el.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik