Belföld

Elkábították, prostitúcióra kényszerítették a gyermekotthonban élő lányokat

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta három férfi letartóztatását, akik lakásotthonban nevelkedő lányokat kényszerítettek prostitúcióra, majd elvették a pénzüket.

A három férfi közül az egyik két év alatt két lakásotthonban nevelkedő lánnyal is kapcsolatot alakított ki. Miután a lányok – akik közül az egyik még nem volt tizennyolc éves – kötődni kezdtek hozzá, őket részben kényszerrel, részben kábító hatású anyagot beadva arra vette rá őket, hogy az egyik Pest megyei főút mellett prostitúciós tevékenységet végezzenek. Egyiküket még Olaszországba is kiközvetítette. A lányok a bevételüket nem tarthatták meg, azt az elkövető elvette tőlük. A lányok bántalmazásában, kényszerítésében, illetve a tevékenységük felügyeletében és a bevételük elvételében részt vett a másik két férfi is.

A Pest Megyei Főügyészség szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés és a tanúk befolyásolása miatt indítványozta a három férfi letartóztatását.

Frissítünk!

A Budakörnyéki Járásbíróság újabb részleteket közölt az ügyről. Kiderült, hogy ifj, F. M. több alkalommal is bódító hatású szert itatott az egyik lánnyal, így könnyen rávette, hogy prostituáltként dolgozzon a főút mellett. Az ebből származó napi pénzt a férfi kizárólag saját maga fenntartására fordította, és többször is megverte az öccsével a lányt. Egy bántalmazást követően a lánynak sikerült elszöknie külföldre, azonban egy hónap után visszatért Magyarországra. Ekkor az idősebb gyanúsított újra felkereste őt, és rábeszélte arra, hogy egy másik nővel együtt Olaszországban dolgozzon prostituáltként. A nő, miután még mindig érzelmi szálak fűzték a férfihoz, beleegyezett, és a másik nővel együtt Riminibe utazott, ahol több napon keresztül prostitúciós tevékenységet végzett. A munkából szerzett teljes bevételt a másik nő segítségével juttatta el a gyanúsítotthoz.

 

2017 nyarán a harmadik gyanúsított, a két férfi apja szintén több alkalommal prostitúcióra kényszerítette a sértettet a 4-es főút mellett és a bevételt elvette tőle. Emellett egy alkalommal a férfi 40 ezer forintért „eladta” a lányt egy ismerősének, aki külföldi prostitúcióra kényszerítette a nőt.

 

Kiszolgáltatott helyzetéből a lány 2017 őszén tudott szabadulni. Novemberben azonban visszament a gyanúsítottak abonyi ingatlanába, hogy meglátogassa ifj. F. M.-t. Ekkor a férfi testére összeverte, majd az újabb szökés megakadályozása miatt egy székhez kötözte. Azonban hajnalban, amikor mindenki aludt, sikerült elszöknie.

 

Tavaly májusban ifj. F.M egy kiskorúval ismerkedett meg a gyermekotthonban. A forgatókönyv ugyanaz volt: elcsábította, majd verte és arra kényszerítette, hogy prostitúciós tevékenységet végezzen neki. A kiskorú lány félelmében engedelmeskedett, a férfi pedig a napi 70-80 ezer forintos bevételt magára költötte.

 

Amikor a lány két hónap után megtagadta a munkát, brutálisan összeverték. Tavaly augusztusban a férfi egy internetes szexpartnerkereső oldalon regisztrálta hamis adatokkal a lányt, aki az egyik ügyfélnek köszönheti, hogy el tudott szökni, és kórházba került. A gyanúsított ugyanis a súlyos fájdalmai ellenére sem vitte orvoshoz a lányt.

 

A gyanúsítottaknak legális jövedelmük nincs, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén hasonló bűncselekményt követnének el, valamint a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével a bizonyítást megnehezítenék vagy veszélyeztetnék. A bűncselekmények tárgyi súlya és a kiszabható büntetés nagysága miatt mindhármuk esetében tartani lehet a szökés, elrejtőzés veszélyétől is, az ügyben eljáró nyomozási bíró ezért mind a három férfit letartóztatta.

Fotó: rendőrség

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik