Lerobbant földszintes ház a Belváros kellős közepén. Bedeszkázott ajtók, betört ablak, összefirkált fal, enyészet és mocsok. „Nemrég hajléktalanok is beköltöztek ide” – mondta még a járvány előtti időben ottjártunkkor egy közelben lakó a Vitkovics utca 6. előtt. A telek másik oldala a Gerlóczy utca 3. Egy helyrajzi szám, de két épület és két utca. Mégis egy sors. A rohadás, az egyre nyomasztóbb külső közös. És az is, hogy a lepukkantság mindkét esetben zsíros üzletet is jelenthet.
Akik naponta elsétálnak előtte, aligha tudják, hogy a Gerlóczy és a Vitkovics Mihály utca által határolt telek lenyomata a helyi ingatlanmutyikban bevetett módszereknek. Épp ezért nem véletlenül néz ki úgy, ahogy kinéz.
A történet akkor lett kerek, amikor az évek óta húzódó ingatlanprivatizáció végére pontot tett a belvárosi képviselő-testület fideszes többsége: január 23-án megszavazta azt a két előterjesztést, amivel három ingatlan kedvezményes eladását hagyta jóvá. Noha sem az összesen 114 négyzetméter, sem az értük kifizetett 25,5 millió forint nem az a nagyságrend, amire ma bárki is felkapná a fejét a Belvárosban, a történetben összefutó szálak mégis a kerület talán legkülönlegesebb ingatlanos sztoriját adják ki.
- Van benne ugyanis a belvárosi privatizáció során „szokásos” 30 százalékos kedvezmény, amit olyan cégek kapnak, amelyek ígéretükkel ellentétben látványosan nem csinálnak a helyszínen semmit, sőt maguk is elérhetetlenek.
- Az épület hosszú évek óta folyamatosan rohad, miután a megemelt bérleti díj miatt a korábban ott működő vállalkozás kiköltözött. A Gerlóczy utcában működött anno T. Nagy Tamás sajtboltja, a vállalkozó a Magyar Narancsnak tavaly elmondta: az önkormányzat egyszer csak a korábbi díj többszörösét kérte, annyit, hogy amellett már nem tudta volna kigazdálkodni a bolt fenntartását, ezért távozott. A túloldalon található papírbolt szintén emiatt költözött el.
- Miután elmentek a vállalkozások, senki nem nyitott új boltot, a lassú rohadás eredményeként az új tulajdonosok a környék áraihoz képest bagóért szereztek meg egy értékes telket, ahova egy sokszintes házat is fel lehet húzni hamarosan.
- A szálak Rogán Antal volt polgármester, kabinetminiszter bizalmi köréhez vezetnek,
- de az ország egyik legkomolyabb őrző-védő szolgálata is feltűnik, egy olyan cégcsoport, amelyet 2010 előtt a jobboldali sajtóban MSZP-közeliként emlegettek.
- Nemcsak az érintett szereplők, de a Belváros vezetői is feltűnően hallgatnak az ügyben. Pedig nem ártana megmagyarázniuk, miért privatizálta el a kerület szép lassan az ingatlant, amely nyílt sebbé vált a történelmi Belváros testén.
Palira vették az önkormányzatot
Összesen nyolc albetét tartozik az ingatlanhoz, ezeket szerezte meg mára négy cég. Két vállalkozásnak ugyanaz a tulajdonosa, azaz valójában három tulajdonosi körről van szó.
A januári döntést figyelembe véve az alábbi albetétek ezekhez a cégekhez tartoznak. (A friss döntés miatt az 1-es, a 3-as és a 4-es tulajdonosváltása nincs bejegyezve, a többi viszont igen.)
-
1. számú albetét: Polimetikus Zrt.,
- 2., 7. és 8. számú albetét: Duó Consulting Kft. (tulajdonos: Polimetikus Zrt.),
- 3. és 4. számú albetét: All General Kft.,
- 5. és 6. számú albetét: Kontakt-Mobil Zrt.
A helyszínen semmi nem utal arra, hogy az ingatlanban valaha megfordultak és tényleges tevékenységet folytattak volna az említett cégek. Pedig a belvárosi önkormányzat lakásbizottságának egyhangú döntése 2017 januárjában az All Generalnak és Kontakt-Mobilnak a fenti helyiségeket egyaránt pályáztatás nélkül adta bérbe, azzal a kitétellel, hogy utóbbi a „helyiségeket lakossági szolgáltatás, internetszolgáltatás”, míg előbbi a „lakossági szolgáltatás, üvegezés, villanyszerelés raktározás, műhelytevékenység” céljából veszi ki. E mellett mindkét bérleti szerződésben rögzítették, hogy „a helyiség rendeltetésszerű használatba hozatala a bérlő kötelezettsége”.
Azóta se valós tevékenység, se rendbehozatal nem történt tapasztalataink és információink szerint.
Az önkormányzatot, úgy tűnik, mindez nem zavarja: ennek ellenére megadta a 30 százalékos kedvezményt, ugyanakkor a 24.hu kérdéseit megválaszolatlanul hagyta, amikor ezekről a körülményekről érdeklődtünk. Az Index korábbi cikkében az 1-es albetét kapcsán egy előterjesztésre hivatkozva azt írta, hogy a bérlő Polimetikus Zrt. azt állítja: kereskedelmi tevékenységet végez ott.
És bár a szóban forgó ingatlanon hírük-hamvuk, a fenti cégeknek van székhelyük, és akad tulajdonosuk is. Elmentünk az All Generalnak az Opten céginformációs rendszerében és a cégbíróságon is megadott székhelyére, ahol azzal szembesültünk, hogy ott egy székhelyszolgáltató vállalkozás található.
Az All General egyébként egy takarítócég, de ingatlanépítéssel is foglalkozik, visszafogott sikerrel. A 2014-ben alapított vállalkozás az első négy évben egyetlen egy forint bevételt sem produkált, 2018-ban is csak 491 ezer forint folyt be. A cégnek Raab István a tulajdonosa, neki van még egy R-Rend nevű takarítócége, ami 2014 óta veszteséget termel: öt év alatt több mint 22 millió forintot. Ezen túl nincs más cége Raabnak, aki ettől függetlenül leszurkolhat (vagy már le is szurkolt) kicsivel több mint tízmillió forintot azért a két romos albetétért, ahol jelenleg semmit sem lehet csinálni. Ő sem csinál semmit, hiába bérli „üzleti” célból. Raab István nem reagált megkeresésünkre.
47.5286826,19.0652892
Find local businesses, view maps and get driving directions in Google Maps.
Elsétáltunk a Kontakt Mobil Zrt. székhelyére is. A Károly körúti épületbe rajtuk kívül még vagy két tucat cég van bejegyezve, ugyanis ez is egy székhelyszolgáltató cég irodája.
Ez a cég már más súlycsoport, mint az All General. Bár üzletileg a beszámolók alapján nem tűnik igazán sikeresnek a számítógépes programozással foglalkozó Kontakt-Mobil Fizetési Rendszerház Zrt. (2014 és 2018 között 26 millió forint veszteséget számolt el), a közel 1,1 milliárdos eszközállományuk figyelemre méltó. A cég egyszemélyes tulajdonosa Örményi Viktor, aki a Kontakt-Mobilon keresztül négy céget tulajdonol, és az egyik ilyen cég (a Totalsafe Security nevű biztonsági vállalkozás) a 2018-ben közel 3 milliárdos árbevételt elérő, őrző-védő óriás, In-Kal Zrt. egyedüli részvényes tulajdonosa az Opten adatai szerint.
Azaz: a Gerlóczy utcai ingatlanügy egyik szereplője a hazai őrző-védő szakma fontos szereplője.
A 2010-ben alapított In-Kal Zrt. honlapja szerint annak az In-Kal cégcsoportnak a tagja, amelynek a 2010 előtti, főleg a baloldali kormányokhoz kötődő megbízásait 2008-ban az ellenzéki a Magyar Nemzet 840 millió forintnyi közpénzes munkára tette. Az In-Kal kivette a részét a 2006. október 23-i és az augusztus 20-i központi rendezvények biztosításából, ők védték 2006 szeptemberében az MTV székházát is. A történetünkben feltűnő In-Kal Zrt. jelenlegi, Thököly út címe megegyezik, a korábbi In-Kal Security tulaj, Lasz Zoltán Tamás által birtokolt In-Kal Security Events mostani címével, Lovas Kázmér Attila pedig éppúgy a In-Kal Security Eyents ügyvezetője, ahogy az In-Kal Zrt.-é.
De van egy másik érdekes szál is.
Örményi Viktor a Kontakt-Mobilon keresztül tulajdonosa egy olyan kölcsönzőcégnek is (a Safe-Depo Kft.-nek), amelynek a társtulajdonosa az ingatlanfejlesztéssel is foglalkozó Somlai Bálint Fülöp, aki az Átlátszó cikke szerint volt már a Matolcsy Ádám-féle New Wave Media Zrt. televíziós üzletág-igazgatója, és korábban a szintén Matolcsy-rokon, Szemerey Tamás-féle NHB 950 millió forintos jelzálogjoga terhelte a bulinegyedbeli szórakozóhelyét. A Safe-Depo a több cég közül az egyik, amely még épp jó időben hagyta el a NHB-bankot 2018-ban, azelőtt, hogy a nemzeti bank visszavonta annak engedélyét, majd az csődbe ment, a hírek szerint 20 milliárd forint bennragadt pénzel. Somlai összesen négy cégét vitte át a Gránit Bankhoz, így menekülhetett meg a Safe-Depo is. És most értünk el ahhoz a tulajdonoshoz, aki Rogán Antal felé kalauzolja történetünket.
Rogán-bizalmas, nagykoalíció
A Polimetikus Zrt. (és rajta keresztül a Duó Consulting) négy albetét tulajdonosa, ám a vállalkozás kelenföldi székhelyén a kapucsengőn semmi nem utal sem az ingatlanos cég, sem tulajdonosának jelenlétére. E-mailünkre a vállalkozás nem reagált. A cég 2016-os megalakulása óta 18 millió forint veszteséget termelt. Főrészvényese Pozsgai Péter, akiről a Magyar Narancs írta meg, hogy Rogán bizalmasának, Kertész Balázsnak a sógora. Kertész belvárosi szerepéről közelmúltbeli távozása miatt írtunk részletesen.
Amíg Pozsgainak néhány más, alapvetően veszteséghez céghez van köze, addig a Polimetikusnak 100 milliós törzstőkéje van. Ennek eredetére is szerettünk volna rákérdezni, de hiába. Érdekes egybeesés, hogy a Rogán bizalmasához köthető Pozsgai éppen egy olyan ingatlanügyben tűnik fel, ahol egy, korábban a szocialistákhoz köthető vállalkozás a másik szereplő: Pozsgai egy másik szerepvállalásában épp a szintén a korábban MSZP-közelinek elkönyvelt Leisztinger Tamás tűnt fel, ám miután tavaly tavasszal kiderült a közös biznisz, Pozsgai kiszállt a baloldali milliárdos mellől.
Építenek ide valamit?
Az utcaképből jól látszik, hogy a földszintes épületre akár három szint ráhúzható, a Vitkovics utcában pedig hatemeletes a szomszédház tetőtérrel együtt.
Azaz: meglepő lenne, ha a lepusztult állapotú, a környék négyzetméteráraihoz képest töredékért értékesített ingatlanon ne kezdődne valamilyen építkezés, amelynek a vége sok tucat aranyárban értékesíthető lakás lehet. A cégeket sem ez irányú ambíciójukról nem tudtuk megkérdezni, sem arról, hogy olcsón megszerzett tulajdonuk továbbértékesítését tervezik-e.
Mindenesetre a Belvárosban az ingatlanügyek nem értek véget, sőt inkább felpörögtek: a januári képviselő-testületi ülésen ugyanis összesen 980 millió forintért értékesítettek közel 2900 négyzetméternyi ingatlant, több mint 400 millió forintnyi engedménnyel. Ez 338 ezer forintos átlagos négyzetméterárat jelent Budapest legdrágább részén.
Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu