Belföld koronavírus

Operatív törzs: egyre többen szegik meg a kijárási korlátozást

Az elmúlt napon ismét emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma, immár 623 személyt tartanak nyilván, akik laboratóriumi vizsgálat által igazoltan fertőzöttek, közölte pénteki tájékoztatóján Müller Cecília országos tiszti főorvos.

Az elhunyt statisztikája a tegnapi napnak igen kedvezőtlen, öt személyt veszítettünk el, mindnyájan idős betegek voltak, sokféle krónikus megbetegedéssel küszködtek

– erősítette meg a kormányzati honlapon reggel megjelent információkat.

Közölte, a minták laboratóriumi vizsgálata gőzerővel folyik, a kijelölt laboratóriumok a nap 24 órájában dolgoznak, ezért a mintavételek száma felgyorsult, már 17769 vizsgálatot tartanak számon. Jó hírként említette, hogy ismét növekedett a gyógyultak száma is: 43 főre emelkedett azok száma, akik el tudták hagyni a kórházakat.

Még mindig a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk. Noha napról napra nő a fertőzöttek száma, azt látjuk, hogy nagyjából egyenletesen az egész ország területén megoszlik az igazolt fertőzöttek száma. A sűrűbben lakott területeken fordul elő nagyobb számban a megbetegedés, például Budapesten. Itt egy sokkal nagyobb fertőződési arányt regisztrálunk, de valamennyi megyében található most már beteg. Lehet, hogy tüneteket alig mutató, de gyanús személyt vizsgáltatott meg a háziorvos, így derült ki a pozitivitása

– közölte.

Made with Flourish

Felhívta rá a figyelmet, továbbra is kerüljük azokat a helyzeteket, amikor a vírus átadására lehetőség lenne. Fontos, hogy otthonunkban tartózkodjunk, nagyon fontos esetben hagyjuk el csak otthonainkat és vigyázzunk a sérülékeny csoportokra.

Ez az a fegyver, amit be tudunk vetni annak érdekében, hogy lassítsuk a járvány terjedését. A járványgörbe ellaposodására törekedjünk. Ezzel a járványt időben picit meg is hosszabbítjuk, de a megbetegedettek száma nem ró olyan terhelést az egészségügyi ellátó rendszerre, hogy ne tudnák már ellátni a betegeket. Ebben tud rengeteget segíteni a lakosság

– mondta Müller Cecília.

Ezt követően arra hívta fel a figyelmet, sok olyan hír lát napvilágot, ami hiteket, tévhiteket tartalmaz és esetleg alaptalan félelmet, vagy éppenséggel túlzott biztonságérzetet keltenek, egyik sem helyes viszont.

Ezek az alábbiak:

  • Nem igaz, hogy a kézszárítók elpusztítják a koronavírust. A helyes módszer az alapos, langyos vízzel, szappannal történő kézmosás. A kéznek a szárazra törlése rendkívül fontos, a vírus megmaradása a felületeken a nedvességtartalomtól is függ. Ha lehet, akkor egyszer használatos papírtörlővel szárítsuk le a kezünkről a vizet.
  • Ne használjon senki UV-lámpát a bőr fertőtlenítésére. A bőrt nagyon igénybe veszi az ultraibolya-lámpa, lehet ezeket használni más tárgyak, felületek kezelésére, de a bőr vírusmentesítésére nem ajánlják. Bőrirritációt okozhat a sugárzás.
  • A hőszkennerek limitált közegben hatékonyak, amikor valaki az akut megbetegedés fázisában van és 38 fok feletti láza van, az egyfajta kiszűrésre alkalmas lehet, de ennek a módszernek is megvannak a korlátai.
  • Hiába szórja le magát bárki alkoholos, klóros permettel, ez semmilyen hatékonysággal nem bír, sőt, irritálja a bőrt és a nyálkahártyát.
  • Az antibiotikumok nem hatékonyak a megbetegedéssel szemben, de bizonyos helyzetben a klinikus alkalmazhat antibiotikumot, ha vírusos eredetű tüdőgyulladás van jelen, akkor bakteriális ráfertőződés ne történhessen meg.

Az életkorhoz kötött kötelező védőoltásoknak nem indokolt semmilyen szempontból az elhalasztása. A védőnői ellátást is úgy szervezték meg, hogy minél kevesebb kontaktusra kerüljön sor. Arra kért mindenkit, hogy próbáljanak meg szigorúan időpontra érkezni az orvosokhoz és egyszerre a tanácsadóban csak egy édesanya egy gyermekkel legyen jelen.

Védőnőket tanítanak be a lélegeztetőgép kezelésére
A védőnők egyesületének elnöke üdvözli, hogy a koronavírus miatt képzést biztosítanak, de reméli, hogy nem lesz szükség a részvételükre a betegellátásban.

Kifejezetten kívánatos az, hogy a járványügyi helyzet miatt a gyermekek időben megkapják azokat a védőoltásokat, amik elő vannak írva. A kampányoltások halasztódnak a járványt követő időszakra.

Müller Cecília közölte, ismételten tudnak a háziorvosok részére védőeszközt juttatni.

Kiss Róbert alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa közölte, a kijelölt kórházak a felkészülési időszakot elvégezték. Az értesítési adatok pontosítása megtörtént, így mindenkit vezényelni tudnak a feladataik ellátására és jóváhagyták az átcsoportosítási protokollt is.

Pénteken 31 kórházba történik meg az egyéni védőeszközök kiszállítása. A rendőrök is megkapják az egyéni védőfelszereléseket, és további szállítmány érkezik ma és holnap Ferihegyre.

Eddig több mint 82 ezer ellenőrzést végeztek el a hatósági házi karanténok betartásával kapcsolatban, de ahogy halad előre az idő, egyre többen szegik meg ezt. Eddig 564 szabálysértési eljárást indítottak, 49 esetben figyelmeztetés történt és 231 helyszíni bírságot szabtak ki.

Ugyanezt tapasztalják a kijárási korlátozással kapcsolatban is, egyre többen szegik meg ezt az intézkedést is. Ezzel kapcsolatban eddig kétezer szabálysértési intézkedés történt, ebből 1442 tájékoztatással és figyelmeztetéssel zárult, 459 esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek.

Orbán: 500 ezer forint plusz juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók
A miniszterelnök szerint Brüsszelben csak osztják az észt, ahelyett, hogy életeket mentenének. A kijárási korlátozás meghosszabbításáról szerdán döntenek.

Kiemelt kép: Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik