Belföld

Orbán: 500 ezer forint plusz juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók

Most még az elején vagyunk, a nagy roham még előttünk van, erre készülünk most fel

– mondta Orbán Viktor a koronavírus-járvány elleni védekezésről a Kossuth Rádióban péntek reggel. Egy katonai vezénylési akcióterv áll rendelkezésre, hogy amikor majd ezrével tízezrével jönnek a betegek, fel legyünk készülve. Központilag kell majd irányítani, az egészségügyi átcsoportosítás terv szerint az egészségügyi dolgozók beosztását, ennek érdekében 110 kollégiumot és 58 hotelt foglaltak le, és több mint 3000 gépjármű is le lett foglalva – közölte a miniszterelnök.

Ezzel foglalkozunk mi, az a kérdés, mivel foglalkozik Brüsszel? Én nem tudom, milyen emberek ülnek ott. Nem lehet az embernek fontosabb dolga, minthogy életeket mentsen. Brüsszelben ülnek valami buborékban és osztják azt észt, ahelyett hogy életeket mentenének

– fogalmazott.

A kormányfő arról is beszélt, hogy

minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forint plusz juttatást biztosítanak az idén.

Már 623 fertőzött, meghalt 5 idős, krónikus beteg
38 új fertőzöttet azonosítottak, 43-ra nőtt a gyógyultak száma. Frissült a térkép a koronavírus magyarországi terjedéséről.

Orbán szerint jelenleg két vírussal küzdünk: a koronavírus mellett a félelemvírussal. De vannak olyanok, akiknek kötelességük bátornak lenni, első helyen a papoknak, majd az államvezetőknek, a rendőröknek és a katasztrófavédelmi dolgozóknak, illetve az orvosoknak.

Meddig kell vállalni ezeket a korlátozásokat? – tette fel a kérdést Orbán, majd párhuzamot vont a koronavírus és a kommunizmus között:

A mi nemzedékünk azért lehúzott vagy harminc évet a kommunizmusban, ez fölvértezett bennünket tapasztalatokkal. Akkor is tudtuk, hogy majd a szovjeteket kiszorítjuk valahogy, meg a kommunistákat is elintézzük. És azt is tudjuk, hogy lesz vakcina.

Szerdán döntenek a kijárási korlátozásról

A miniszterelnök szerdára tervezi, hogy dönt a kijárási korlátozás meghosszabbításának ügyében, így arról, hogy mi lesz húsvétkor.

Jövő héten húsvét, húsvéti családi ünnep. Vinné az embert a lába meg a szíve, locsolni, meg megnézni a szüleit, nagyszüleit, gyerekeit, ez most aligha lesz lehetséges, vagy csak szigorú korlátozások között.

A kijárási korlátozások jövő szombatig vannak érvényben. Orbán a szerdai orvosi, járványügyi és rendőri jelentések alapján dönt arról, hogy meghosszabbítják-e őket.

Ha a kényszer rávisz, megtesszük, de érzem, hogy természetellenes,

mondta.

A miniszterelnök megemlítette, hogy ő még egy fillér uniós pénzt nem látott, segítség egyelőre a Türk Tanácstól és Kínától érkezett.

2000 milliárd forintot küld az EU a járvány elleni védekezésre
Orbán Viktor azt mondta pénteken, az EU nem tud segíteni Magyarországnak.

Orbán kitért arra is, hogy nem szeretne visszatérni a segélyalapú gazdasághoz, továbbra is a munkaalapú gazdaságban hisz, mely „függetlenséghez és büszke élethez vezet”. Hozzátette:

Annyi munkahelyet akarunk teremteni, amennyit a vírus elpusztít.

kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik