Belföld

Koronavírus: fordulópont előtt állunk

A következő lépés a lokális járvány kialakulása lesz. A volt tiszti főorvos szerint a járványügy kapkod, a 65 év feletti orvosok eltiltása a betegektől hiba volt. A saját biztonságunk érdekében történő óvintézkedések és önkorlátozás egyben a járvány lassításának leghatékonyabb módszere.
Korábban a témában:

Az új koronavírus okozta megbetegedések kapcsán főleg a gócpontokból érkeznek és érkeztek hírek, ahol naponta százával halnak meg emberek, és bukkannak fel új fertőzöttek. Európa-szerte lezárásokról, egyre „durvább” intézkedésekről jönnek információk. Ehhez képest hazánkban eddig 50 koronavírusos beteget azonosítottak, egy személy hunyt el, és az új esetek száma is követhető mértékben növekszik.

Ez a laikusban esetleg hurráoptimizmusra adhat okot még akkor is, ha a kormányzat napról napra szigorúbb járványügyi korlátozásokat vezet be – múlt szerdán vészhelyzetet hirdettek, pénteken bejelentették az iskolák bezárását, majd március 16-án újabb intézkedéseket hoztak. Vasárnap délután aztán megjelent a Magyar Orvosi Kamara (MOK) sokkal komolyabb intézkedéseket követelő közleménye, benne jelen cikkünk szempontjából fontos két mondattal:

„Az ismertté vált esetek száma alapján a járvány Magyarországon már a gyors kibontakozás szakaszában van, és a fertőzött, de még nem azonosított betegek száma már akár az 1 000 főt is elérheti. Ez a szám egy hét múlva az epidemiológiai statisztikai modellek alapján a 7-8 ezer, két hét múlva akár 50 – 60 ezer is lehet.”

Fordulópont előtt állunk

Ennek kapcsán kérdeztük Dr. Falus Ferenc volt országos tiszti főorvost, aki szerint hiába az ismert esetek látszólag alacsony száma, a vírus elindult és terjed.

A bizonytalan információk ellenére is elmondhatjuk, hogy az első fordulópontot jelentő, úgynevezett lokális járvány határán vagyunk

– fogalmaz a szakember a 24.hu-nak.

A lokális járvány azt jelentené, ha például egy  kórházban kezelt beteg korábbi kapcsolatai közül egyszerre megjelenik mondjuk 50 új fertőzött. Ez már egy újabb felvonása lesz az új koronavírus hazai terjedésének, ami elkerülhetetlennek tűnik.

Jelen helyzetben egyaránt találunk érveket a kormány lépésről lépésre történő szigorítása és a MOK által javasolt lépések mellett is. Falus Ferenc a járvány e kezdeti időszakában inkább utóbbival ért egyet és hozzáteszi: a járványügy láthatóan kapkod, nem tudja eldönteni, mit lépjen.

Fontos a szigor

És hogy miért lenne szükség drákói szigorra? Mert időt kell nyernünk még a járvány első csúcsa előtt az egészségügy átcsoportosítására, és a megfelelő mennyiségű védőfelszerelés beszerzésére – minél kevesebb egyszerre a beteg, annál jobb esélyünk van felkészülni az esetszám ugrásszerű megnövekedésével előálló helyzetre.

Ennek érdekében pedig minden drasztikus intézkedés indokolt. Ami a védőfelszereléseket illeti, Kína már lassacskán kilábal a koronavírusból, nemsokára elkezdi ontani a szükséges eszközöket.

Fotó: 24.hu/Mohos Márton

Hiba az orvosok eltiltása

Ami a konkrét intézkedéseket illeti, a volt országos tiszti főorvos minden olyan intézkedéssel egyetért, ami minimalizálja az emberek érintkezését, a járvány terjedését. Nagyon rossz ötlet volt viszont szerinte a 65 év feletti orvosokat eltiltani a betegekkel való találkozástól. Ezzel ugyanis hirtelen és mélyen zavarták meg az ellátórendszer működését, lehetetlen helyzetbe hozták a magánrendeléseket is – sőt, az egész magyar egészségügyet.

Ezt semmiképpen nem lett volna szabad kötelező jelleggel bevezetni. Ehelyett a 70, de inkább 75 év feletti orvosok számára kellett volna önként választhatóvá tenni, vállalják-e, hogy betegekkel közvetlen kapcsolatba kerülnek, vagy sem

– mondja Falus Ferenc.

A lényeg rajtunk múlik

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy az előírt járványügyi korlátozások szigorú betartásán túl mi, egyszerű emberek tehetünk most a legtöbbet a vírus terjedésének lassítása érdekében. Hiába nincs még életben sehol területi karantén, aki csak teheti, maradjon otthon, a más személyekkel való érintkezést szorítsa a minimálisra.

A nem létfontosságú vásárlásokat most el kell halasztani, az új bútor, új autó érjen rá, és az sem baj, ha nem ugrunk le minden nap a sarki boltba. Ne fogjunk kezet, ne puszilkodjunk ismerősökkel, használjunk kézfertőtlenítőt a gyakori, melegvizes kézmosás mellett. Utcára lépve ajánlott maszk viselése, ennek hiányában egy arc elé tekert sál: otthon ki kell mosni minden „használat” után, és hordjunk kesztyűt, illetve napszemüveget, amivel a vírus szemen keresztüli bejutásának esélyét csökkenthetjük.

A saját biztonságunk érdekében történő óvintézkedések és önkorlátozás egyben a járvány lassításának leghatékonyabb módszere.

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton

Ajánlott videó mutasd mind

Mérő László: Úgy döntöttünk, hogy elhisszük a történetet a vírusról

Még ha csak vaklárma is a magyarországi koronavírus-járvány, akkor is rengeteg haszna van a védekezésnek, állítja Mérő László matematikus, pszichológus. A professzor lapunknak arról is beszélt, hogy Orbán szélkakas, és 2022-ben megbukik, de szó volt a távozó indexesek előtt álló lehetőségekről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.