Olyanok, mint egy népmese – így nem huny ki a fény a cigánygyerekek szeméből

Ózd tizenhat szegregátumában mintegy hatezren élnek, köztük rengeteg gyerek, akik nem férnek hozzá minőségi oktatáshoz pusztán azért, mert oda születtek, ahová. A Van Helyed Alapítványnak hála azonban sokan közülük esélyt kaptak arra, hogy az újratermelődő nyomor helyett valódi lehetőségük legyen egy boldog életre.

Meggyógyulnak itt a gyerekek. Nem ismerünk rá, annyira kinyílt, jó jegyeket hoz az iskolából. Megváltozott a tanárok tekintete, már máshogy néznek a roma gyerekekre.

Olyan ózdi családok tagjainak szájából hangoztak el ezek a mondatok, akiknek megadatott a lehetőség, hogy kitörjenek a város szegregátumaira hosszú idők óta jellemző kilátástalanságból. Az alagút végén lévő fény egy alapítvány jóvoltából érkezett: ez a Van Helyed, ami sok ózdi fiatalnak egy második családot adott.

Fotó: Marjai János/24.hu

Az alapítvány működésének alapját tökéletesen összefoglalja maga az elnevezés, hiszen erre hivatottan jött létre 2011-ben: megszakítani az ördögi kört, amely miatt a roma gyerekek többsége legfeljebb hallomásból ismeri a minőségi oktatás és a továbbtanulás lehetőségét.

A Van Helyed titka abban rejlik, hogy magzati kortól egészen fiatal felnőttkorig foglalkoznak a gyerekekkel, akik az alapítványtól megannyi lehetőséget – tanulás, alkotás, sport és ellátás – kapnak az évek során. Minden elem egymásra épülve hidat képez, így kisebbfajta csoda alakulhat: a szétvált társadalmi rétegek újra találkozhatnak.

A sikert a rendszerben lévő hetven gyermek igazolja.

Fotó: Marjai János/24.hu

Ózd egy külön történet – fogalmaz érkezésünket követően az alapítvány egyik dolgozója. Nincs még egy magyar város, ahol a buszállomást indítónak, a művelődési házat olvasónak neveznék. A 33 ezer lakosú borsodi város páratlansága azonban nem csak ezekben rejlik. Nincs még egy hely hazánkban, ahol 16 szegregátum létezik, mintegy hatezer lakóval.

Ezek egyike a Hétes-telep, négyszázan laknak itt, mindannyian komfort nélküli lakásokban, melyek egykor az ózdi kohászat dolgozóinak adtak otthont. A gyár megszűnése után az ingatlanok a város kezébe kerültek, a lakók is kicserélődtek. Ma cigány családok élnek a lakásokban, négyszázukra kettő darab közkút jut.

Fotó: Marjai János/24.hu

Így nem csoda, hogy valódi megváltást jelentett számukra az alapítvány által 2012-ben létrehozott úgynevezett fürdőház, ahol a három mosógép és két zuhanyzó igencsak megkönnyíti a helyiek hétköznapjait. Mesi várja a mosási és fürdési lehetőséget kihasználni vágyókat minden nap, így „Mosó Mesi Mosodájaként” emlegetik a helyet.

Az alapítvány ugyan 2011-ben jött létre, de Bódis Kriszta, a Van Helyed vezetőjének munkája jóval korábban, 1998-ban kezdődött Ózdon. 2007-ig tartott az a szakasz, ami során felkészült arra, miként lehet rendszerszintű megoldásokat találni a kirekesztett társadalmi csoportok szegregációjára.

Nap mint nap közeli kapcsolatban voltam azokkal az emberekkel, akik másfél szobában éltek összezsúfolva, víz, rendes fűtés, normális étkezés, biztonság nélkül. Olyan életre berendezkedve, aminek a lényege a szenvedés elkerülése, a lehetetlen körülményekhez való alkalmazkodás, amiben a bűncselekmények szükséges rosszá válnak, ahol a választás szabadsága a rossz és még rosszabb közötti intervallumban van

– meséli.

Fotó: Marjai János/24.hu

Ezt követően négy évig önkéntesek bevonásával igyekezett megsokszorozni korábbi akcióit, ekkoriban sikerült elérni többek közt a közvilágítás bevezetését is, valamint alkotótáborokkal és különböző oktatási programokkal igyekeztek minél többet tenni a Hétes közösségéért.

Kezdettől fogva világos volt, hogy nem a nagy állami programok és nem is a kis fragmentált projektek, illetve azok ötvözetei adják a megoldást, véli Bódis Kriszta. Egyre biztosabb lett abban, hogy egy alulról felépülő, emberközpontú és rendszerszintűvé kidolgozható folyamatot kell menedzselnie: így indult útnak a Van Helyed rendszere.

Az ebben zajló munka a Van Helyed Família Stúdióban kezdődik, ahol az iskolába lépésig foglalkoznak a gyerekekkel minden nap. Az épület különböző szobáiban más és más célcsoportra szabott eszközök sorakoznak, van, ahol az ovis gyerekek találhatják meg a nekik szánt játékokat, máshol a kismamákat igyekeznek segíteni különböző foglalkozásokkal.

Fotó: Marjai János/24.hu

Kora délután egymás után bukkannak fel az ózdi szegregátumok legfiatalabb lakói, „érkeznek a hétesi lányok”, hallani a gyerekzsivajtól hangos folyosóról. Az asztalon grízes tészta várja az éhes szájakat, az egyik édesanya azt mondja: minden nap jönnek két kislányával, akik már jobban szeretnek ide járni, mint az óvodába.

Egy másik szobában mindeközben a szülőké a főszerep: az Anyaklub résztvevőinek tartott foglalkozáson olyan témák váltják egymást, amelyekről a szegregátumokban aligha marad idő és energia mélységeiben beszélgetni.

Egyetértetek azzal, hogy egy cigányasszony feladata, hogy mosson, főzzön, takarítson és gyereket neveljen? – hangzik a kérdés a foglalkozás vezetőjétől. Igen választ nemigen hallani. Mi jellemző az ózdi asszonyokra? „Dolgoznak”, mondják. Hogy miért?

Mert egy cigányasszonyban több az akarat, mint bárkiben.

Fotó: Marjai János/24.hu

Ki a kislánya mellett ülve, ki a kisfiával ölében, ki a több gyermekét egyszerre csitítgatva igyekszik válaszolni olyan problémafelvetésekre, minthogy mikor mondhatjuk ki, bízunk valakiben, illetve előkerülnek a sokat boncolgatott roma-cigány megszólítást érintő preferenciák is. Az anyukák inkább a roma szó használatára voksolnak.

Eredményeink közé tartozik a tudatos szülővé válás, a képességtől és szociális helyzettől független fejlődés a gyerekkor minden periódusában. A biztos továbbtanulás és az iskolában való bennmaradás. A Van Helyed rendszerében olyan emberek nevelkednek, akik már nem termelik újra a nyomort. Ez ma már nem csak vízió, hanem valóság. Első gyerekeink most érettségiznek, és a családok látják a gyermekeik sikerességét, látják a jövőjüket, a reményt

– fogalmaz Bódis Kriszta.

Fotó: Marjai János/24.hu

Az érettségire való felkészülés néhány utcával arrébb zajlik, a Van Helyed Stúdióban, ami 2014-ben nyitotta meg kapuit az iskolás gyerekek előtt. A tanítás végeztével egymás után érkeznek a fiatalok, akik különböző foglalkozásokon vesznek részt, miközben a készülő ebéd illata járja be a ház minden szegletét.

Munka van bőven, hiszen ahogy az alapítvány vezetője is mondja, évtizedek óta jellemző a szegregátumokra, hogy az ott élők hetven százaléka nem végzi el a nyolc általánost, csak a gyerekek két százaléka tud továbbtanulni, valamint olyan rossz az oktatás színvonala, hogy a tudásuk jóval az országos kompetenciaszint alatt van.

A Van Helyed Stúdió növendékein az látszik: ők szeretnének benne lenni ebben a két százalékban. Ehhez nem a láblógatás vezet, így a délután kellően be van táblázva: többek közt a házi feladatok megírása, művészeti foglalkozás és történelem-felkészítés alkotja a napi programot. De azért a lazítás sem marad el: pingpong, csocsó és baseball van terítéken.

Fotó: Marjai János/24.hu

Nem csoda, hogy szükség volt egy szabály meghozatalára:

ha nem mész suliba, ide se jöhetsz.

Ki mondta, hogy szebben tud festeni, mint Vaszary? Na, most megmutathatja – hangzik el a művészeti foglalkozás alatt, miközben a gyerekek színes zsírkréták segítségével alkotnak éppen. Ki-ki saját fantáziájára hagyatkozhat, hiszen ahogy a tanítói iránymutatás is jelzi: „ti vagytok a festők”.

A ház további helyiségeiben más és más fejlesztések zajlanak, egyik ajtó mögött csendben, feszült figyelemmel merülnek el a matematika rejtelmeiben, máshol figyelemfejlesztő játékkal fejlesztik a gyerekeket. A falra kitett naptár jelzi, mire is kell éppen készülni: vészesen közeleg például egy matek és egy angol dolgozat is.

Az eredmények magukért beszélnek: a továbbtanulási arány 100 százalék. Jelenleg Miskolc, Budapest, Kazincbarcika, Ózd középiskoláiban tanulnak a gyerekek.

Fotó: Marjai János/24.hu

Jelenleg még csak hetven gyerek tagja a Van Helyed rendszerének, persze ez a létszám bővíthető: ennek csak kapacitásbeli, anyagi korlátai vannak. Viszont amíg ezek a korlátok fennállnak, előfordul, hogy a szülőknek nemet kell mondani, mert egyszerűen nincs elég férőhely a gyermekük számára.

Jönnek, és tudom: nincs kapacitásunk. Hogy a kisgyerek, aki csillogó szemmel indul elsősként a suliba, már év végén lesújtó véleményezést kap: felzárkózásra szorul, felzárkózásra szorul, felzárkózásra szorul. De felzárkóztatás nincs, mert nincs elég tanár. Nem tud a szülő segíteni a tanulásban, a gyerek elveszti a kedvét, rázárul a világ, kihuny a fény a szeméből. Közben nem minden nap eheti magát jóllakottra, nincs gyerekkora, hiába szeretné az anyukája is, hogy jobb legyen neki. Legszívesebben sírnék, amikor nemet kell mondani. De azért dolgozom, hogy mindenki jöhessen

– meséli Bódis Kriszta.

Váradi Rómeó is a Van Helyed Stúdió növendéke, azonban betegség miatt nem tudott részt venni az aznapi foglalkozásokon, így néhány csokoládéval felszerelkezve meglátogattuk, hogy megbizonyosodjunk arról, jó irányba tart a gyógyulás felé vezető úton.

Rómeó egy nagyon szerény őstehetség

– jelzi a fiú édesapja óriási elánnal, alighogy belépünk az ajtón.

Fotó: Marjai János/24.hu

A család öt tagja osztozik a ház egyetlen szobáján, melynek ablakát nemrég hozták helyre, ugyanis a tél megérkezése előtt egy részén csak egy fóliával igyekeztek megakadályozni a hideg beáramlását. Ebben is segítséget nyújtott a Van Helyed, ugyanúgy, ahogy a mindennapokban is igyekeznek minden Van Helyed-növendék családját segíteni: több mint háromszázan hetente kapnak élelmiszert általuk.

A család legkisebb tagja mindeközben bármi feltűnés nélkül próbálja jelezni, hogy elintézendő dolga akadt, mire édesanyja odaszól egyik bátyjának, hogy segítsen. „Vidd ki, kérlek, csak vegyél fel kabátot” – emlékeztet minket a számunkra szokatlan életkörülményekre.

Rómeó két éve jár a Van Helyed Stúdióba, szülei szerint azóta rengeteget fejlődött. Az alapítványtól kapott segítség nem csak gyermekük oktatásában és fejlesztésében merül ki, fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy az élet minden területén számíthatnak az alapítvány segítségére.

Fotó: Marjai János/24.hu

Miközben az alapozó munka folyamatosan zajlik a szegregátumokban, a távolabb továbbtanulóknak a Van Helyed Stúdió+ nyújtja tovább a teljes ellátást. A lehetőség minden ózdi gyerek előtt nyitott, ha Budapesten találják meg a megfelelő iskolát, akkor bárkinek közülük teljesülhet az az álma, hogy a fővárosban folytassa megkezdett útját.

Már Ózdtól 160 kilométerre, egy 14. kerületi kollégiumban járunk. A folyosón ismerős illatok terjengnek, palacsintasütés folyik valamelyik ajtó mögött. Nem nehéz rátalálni a konyhára, ahol önjelölt szakácsok igyekeznek elsajátítani az étel készítésének fortélyát. Néhány perc után kiderül, hogy a palacsintatésztánál csak egy dolog állt itt jobban össze: az alapítvány fővárosban tanuló közössége.

Olyanok vagyunk, mint egy népmese

– mondja a konyhaasztalnál ülve Bódis Kriszta, miközben folyamatosan figyeli növendékei minden lépését.

Fotó: Marjai János/24.hu

A Van Helyeddel vagyok kerek egész – közli Brendon. A konyhai láblógatást egy időre kénytelenek félbeszakítani, hiszen kezdődik a közös program: keddenként ugyanis minden héten leülnek, és közösen megbeszélik az aktuális kérdéseket, óhajokat és sóhajokat, előkerülnek a csokik, a rágnivalók és velük az olyan égető kérdések is, mint a nemrég Gyöngyöspatán történtek.

Szegregáció? Már nem tetszik

– szólal fel Géza a kérdéskör hallatán.

Hamar előkerül a téma központi kérdése: mégis mi az a szegregáció pontosan? Erre az Ózdról érkező gyerekeknél pontosabban sajnos nem sokan tudnának válaszolni, záporoznak is a tapasztalatok arról, hogyan különítik el a magyarokat a cigányoktól az élet minden területén Észak-Magyarországon.

És a cigánytelepek? – vág közbe egyikük, jelezve, hogy a probléma nemcsak az iskolákat érinti, sőt. Az alapítvány vezetője sűrűn bólogat, valóban, ezek a telepek is a szegregáció „termékei”, nem véletlenül hívják őket más néven szegregátumoknak. És ez így rendben van? – hangzik a kérdés. Egyáltalán nincs – érkezik rögtön a válasz.

Fotó: Marjai János/24.hu

A gyöngyöspatai eset kapcsán indult párbeszédből nehezen maradhatna ki Orbán Viktor elhíresült nyilatkozata, amelyben gyakorlatilag arról beszélt a szegregáltan oktatott helyi gyerekeknek ítélt kártérítés kapcsán, hogy igazságtalan, ha „egy népcsoport tagjai egy jelentős összeget kapnak mindenfajta munkavégzés nélkül”.

A miniszterelnök beszél igazságtalanságról. Ez ránk nézve nem igazságtalanság? – pedzegetik a Van Helyed budapesti növendékei. Ha magyar, esetleg művelt cigány vagy, tárva nyitva állt az egyik iskola kapuja, ha nem, eszedbe sem juthatott, hogy egyáltalán kinyíljon előtted az az ajtó: körülbelül így foglalják össze az ózdi oktatási lehetőségeket.

Azért hoztam létre ezt az alapítványt, mert kívülről jobban látszik, hogy veletek ez történik. Mi azt szeretnénk, hogy ez senkivel ne történjen meg

– szögezi le Bódis Kriszta.

Fotó: Marjai János/24.hu

Feltételezhetően nem sok ózdi fiatal találkozott gyerekkorában az öngyarmatosítás fogalmával, miközben ez zajlik évről évre: elfogadják, hogy szegregált iskolába járnak, meg sem fordul a fejükben, hogy ennek egyébként nem kellene törvényszerűen így lennie.

Mégis mi volt a cél? – merül fel a kérdés a miniszterelnöki nyilatkozat kapcsán. Az ózdi fiatalok közösen próbálják keresni a választ, Orbán vajon miért kérdőjelezi meg ilyen nemes egyszerűséggel egy bíróság döntését. Keresi a témát, amivel tömegeket lehet megszólítani? Gyűlöletet szít? Manipulál? Nincs egyértelmű válasz. Az indítékra annál inkább:

Mert rasszista nép vagyunk.

A fajsúlyos közéleti kérdések megvitatását követően lehetőségünk nyílik egy kicsit jobban megismerni a Van Helyed Stúdió+ növendékeit és segítőiket egyaránt. A diákok mindennapjaiban ugyanis úgynevezett patrónusok segédkeznek, akik mintegy második szülőként vigyázzák az ózdi kilátástalanságból kiszakadt gyerekek mindennapjait.

Fotó: Marjai János/24.hu

Zsani például egészségügyi szervezőként igyekszik segíteni az alapítvány gondozásában élőknek, mint mondja, szeret mentorálni, intézkedni és szervezkedni. Jelenleg négy patronáltja van, azaz – ahogy egyikük villámgyorsan pontosítja a kifejezést – „négygyermekes anya”.

18 évesen önkéntesként került az alapítványhoz, most 27 évesen ő a Van Helyed Stúdió+ főpatrónusa: ez már Berta rövid története. Elmondása szerint a közel tíz éve még csak „belecsöppent” ebbe a világba, ma pedig szeretne cselekedni valamit, hogy „kicsit jobb irányba haladjon az ország”.

Nem mindenkinek a tanulási lehetőség a Van Helyedtől kapott legnagyobb ajándék: a 18 éves Sziszi leginkább a számtalan új ember megismeréséért és a teljesen új életmódért hálás.

Rengeteg mindent tanultam, rengeteg mindent köszönhetek ennek a helynek, a Van Helyed által végre én is megismerhetem önmagam

– jegyzi meg Áron. Őt követően Rozi vall nagyra törő terveiről: a 18 éves lány külföldi egyetemi tanulmányokra aspirál, terve a többiek reakciója alapján ez nem is tűnik elérhetetlennek, miután egyikük közbeszól:

Majd elmegy a Harvardra. Rozi? Simán.

Csilla szintén egyike a Van Helyed Stúdió+ patrónusainak. A 24 éves lány még egyetemi évei alatt ismerte meg az alapítványt, majd szakmai gyakorlata idején öt hónapra Ózdra költözött. A munka annyira nagy hatással volt rá, hogy gyakorlata után itt ragadt, így lassan két éve Budapesten figyeli az ózdi fiatalok szárnypróbálgatásait. „Nekem három gyerekem van”, közli büszkén.

Mit adott a Van Helyed? Ha nagyon mézesmázos akarok lenni, akkor azt mondom: új életet

– feleli Peti. A nagy szavak mögött bőven akad tartalom is, hiszen mint mondja, ha nem lenne tag, nem ismerné a legjobb barátait: az új osztálytársait.

A tanulási lehetőségeken és az új barátokon kívül Géza egy újabb elemet említ, amiért különösképp hálás az alapítványnak: az összehasonlítatlanul jobb életszínvonalat. A társaság legfiatalabb tagja Ricsi, aki 12 éves volt, amikor Budapestre került: egyelőre ő a csúcstartó. Nem sokkal idősebb nála a 14 éves Alex és Brendon sem, akik zenetanárnál igyekeznek elsajátítani a zenészélet csínját-bínját.

Fotó: Marjai János/24.hu

Napsugár egy párna mögé bújva, halk szavúan meséli, hogy ugyan régebben nagyon zárkózott és önbizalom-hiányos volt, a Van Helyed segített neki ezeket leküzdeni, így ma már sokkal felszabadultabb. Ráadásul segítenek valóra váltani az álmát: tolmács szeretne lenni, amihez megtalálták neki a tökéletes iskolát.

A kör végére csak az alapítvány vezetője maradt hátra, a diákok közül néhányan kérdően néznek rá, mire felkapja a fejét:

Én jövök? De hisz nekem az életem vagytok.

A program végén terítékre kerülnek az igazán húsba vágó kérdések is: mégis ki és mit főz majd jövő héten. „Mit szeretnétek?” – hangzik el a kérdés Alextől, majd egy másodperc töredéke után visszhangzik is a válasz: galuskát. A menü elkészültét izgatottan várja a csapat.

Ahogy Bódis Kriszta mondta: a cél, hogy minden egyetemi városban legyen Van Helyed Stúdió+, hogy a rendszer kiépítése révén mindenhol megszűnjön a szegregáció. Még nem tudni, ez az álom mikor válhat valósággá, de egy biztos: addig Ózdon és Budapesten minden nap bebizonyítja az alapítvány hetven növendéke, hogy igenis van helye.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.