Belföld

Itt a teljes névsor: ők 45-en készítették elő a NAT-ot

Tanárok, diákok, iskolák sora tiltakozik hetek óta a kormány által legyártatott új Nemzeti alaptanterv (NAT) és a kerettantervek ellen. A nyilatkozatokban szakmai és világnézeti kritikák is megfogalmazódtak, a múlt héten pedig az egyházi iskolák tanárai nyilvánították ki, hogy ebben a formában nem a várt megújulást segítik az oktatás alapdokumentumai, hanem inkább gátolják a korszerűbb pedagógia érvénysülését, mert a készítők minden korábbinál nagyobb tananyagmennyiséget próbáltak belezsúfolni. Ez pedig továbbnehezíti az amúgy is túlterhelt oktatók és diákok dolgát.

Az új NAT stratégiai tervezetén 2017-ben kezdett dolgozni egy százfős, pedagógiai szakértőkből, pszichológusokból és gyakorló tanárokból álló kutatócsoport Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia pszichológusprofesszorának vezetésével. Az általuk elkészített alaptanterv azonban nem nyerte el a kormányzat tetszését, mert nem volt elég keresztény, hazafias, nemzeti. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ki is jelentette: abban a formában, ahogy megkapták, biztosan nem léphet életbe, a Kásler Miklós által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ezért szakmai koncepciónak minősítve vette át az anyagot.

2019-ben aztán egy újabb csapat verbuválódott, a végleges szöveg ennek a 45 embernek a köszönhető. Az Oktatási Hivatal által kiadott lista tanúsága szerint a legnagyobb hatással Takaró Mihály lehetett az anyag elkészítésére. A Horthy-kultusz elkötelezett hirdetőjeként ismert irodalomtörténész tavaly majdnem egy teljes fél évig kapta a bruttó 480 ezer forintos díjazást a közreműködéséért, míg a többieknek – egy kivétellel – másfél hónapra szólt csak a megbízásuk.

Az már közismert Szél Bernadett közérdekű adatigénylése alapján, hogy Takaró Mihály mellett felesége, Palágyi Márta, a pesterzsébeti Kossuth Lajos Gimnázium magyar-történelem és vallástanára is közreműködhetett a NAT szerkesztésében. Palágyi Márta a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei történelemtanároknak szervezett táborában is adott már elő Trianon tanításának különféle lehetőségeiről. A 45 fős csapat tagja volt még Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese, Lebanov József, az Emmi köznevelési helyettes államtitkársága stratégiai főosztályvezetője, valamint Rónaszékiné Keresztes Mónika, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, akit az Emmi zenei nevelésért felelős miniszteri biztosként alkalmaz jó ideje.

Az Oktatási Hivatal Szél Bernadettnek megküldött névsorából az egyébként nem derül ki, hogy kit milyen szerepkörre vettek fel a NAT-csapatban. Az Oktatási Hivatal szerint valamennyiüknek az volt a feladata, hogy „szakmai támogatás biztosítsanak az új tantervi-tartalmi szabályozók készítéséhez”, amihez a „minőségbiztosítás” is hozzátartozott. Az OH szakmai fejlesztő munkakörben bruttó 480 ezer forintos bérezéssel alkalmazta őket.

  • Dr. Szenczi Árpád Dániel 2019.05.15-2019.07.31,
  • Fukkné Fukász Enikő 2019.05.15-2019.07.31,
  • Bartha János Károlyné 2019.05.15-2019.07.31,
  • Sápiné Bényei Rita Julianna 2019.05.15-2019.07.31,
  • Dr. Kiss Gabriella 2019.05.15-2019.07.31,
  • Tankó Istvánné 2019.05.15-2019.07.31,
  • Takaró Mihály 2019.06.17-2019.12.31,
  • Dr. Nagy Anett 2019.05.15-2019.07.31,
  • Veres Pál 2019.05.15-2019.07.31,
  • Hoffmann Miklós Erik 2019.05.15-2019.07.31,
  • Dr. Katona András Attila 2019.05.15-2019.07.31,
  • Tóth Attila 2019.05.15-2019.07.31,
  • Takaró Mihályné Palágyi Márta Anna 2019.05.15-2019.07.31,
  • Péterffy Balázs 2019.06.24-2019.09.08,
  • Varga Balázs Domokos 2019.05.15-2019.07.31,
  • Moróné Tapody Éva 2019.05.15-2019.07.31,
  • Dégen Csaba Bálint 2019.05.15-2019.07.31,
  • Dr. Radnóti Katalin 2019.05.15-2019.07.31,
  • Barta Ágnes 2019.05.15-2019.07.31,
  • Dr. Koncz Gábor 2019.05.15-2019.07.31,
  • Csorba László 2019.05.15-2019.07.31,
  • Dr. Murányi Zoltán 2019.05.15-2019.07.31,
  • Versits Lívia 2019.05.15-2019.07.31,
  • Dr. Prókainé Hajnal Zsuzsanna Hajnalka 2019.05.15-2019.07.31,
  • Dr. Kerese Tibor 2019.05.15-2019.07.31,
  • Fazekas Róbert 2019.05.15-2019.07.31,
  • Nyakóné Kántor Mária 2019.05.15-2019.07.31,
  • Jobbágy Ilona 2019.05.15-2019.07.31,
  • Arnold Adrien 2019.05.15-2019.07.31,
  • Pappné Gellényi Judit 2019.05.15-2019.07.31,
  • Erdélyiné Bérczi Enikő 2019.05.15-2019.07.31,
  • Berkes Szilárd Péter 2019.05.15-2019.07.31,
  • Takács Imre 2019.05.15-2019.07.31,
  • Fodorné Magyar Ágnes 2019.05.15-2019.07.31,
  • Molnár Tamás Mihály 2019.05.15-2019.07.31,
  • Szebényi Rita Judit 2019.05.15-2019.07.31,
  • Rónaszékiné Keresztes Monika Mária 2019.05.15-2019.07.31,
  • Hraschek Katalin 2019.05.15-2019.07.31,
  • Prof. Dr. Lakner Tamás Győző 2019.05.15-2019.07.31,
  • Csákvári László 2019.05.15-2019.07.31,
  • Kása Péter 2019.05.15-2019.07.31,
  • Takács Zoltán Miklós 2019.05.15-2019.07.31,
  • Beke Mária 2019.06.17-2019.08.15,
  • Nyitrai Péter Viktor 2019.06.17-2019.08.15,
  • Lebanov József 2019.07.01-2019.09.15.
Az ország legjobb iskoláinak tiltakozását veszik semmibe
Miközben a kormány szerint csekély a Nat ellen tiltakozók aránya, csak arról feledkeztek meg, hogy épp az ország legjobb iskoláinak tanárai szólaltak fel az új Nemzeti alaptanterv bevezetése ellen.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik