A plakátkampányok kikerülhetetlen és mérgező jelenléte, a közmédia einstandolása, a kultúra és a tudomány intézményeinek bedarálása után ismét szintet léptünk:
A NAT-reform utáni zseniális terv a fiatalok szemléletformálására létrehozott ingyenes táborok ötlete. Lassan tényleg ideológiai átnevelőhellyé válik az ország.
Hogy miért veszélyes ez az ötlet?
A serdülőkor az identitás kialakulásának legfontosabb időszaka, ezért különösen aggályos épp ebben az életkorban jelszavakkal gyomirtózni a tudatot. Ráadásul az ideológiai képzéshez kapcsolt ingyenes nyaralás (lásd még: KISZ-táborok 1990 előtt) és a szintén ideológiai képzéshez kapcsolt ingyenes nyelvi tábor elég egyértelműen üzeni:
A jeles fejlődéspszichológus, Erik H. Erikson találmánya az identitáskrízis kifejezés. Az identitáskrízis a szerepkísérletek sorozata, melyek során a fiatalok különféle viselkedésformákat, érdeklődési irányokat és ideológiákat fedeznek fel, próbálnak ki, nézik meg, mennyire tudnak azonosulni azokkal. Mindezek végén, úgy a húszas életévek közepére az egyén elnyeri identitását. Ám addig erősen formálható, nem rendelkezik tartós és szilárd énképpel, a belső normái kikezdhetőek. Különösen nagy ilyenkor a szülők, a nevelők és a kortárs közeg felelőssége; és óriási bűn mesterségesen elnyomni a kamaszok énkereső törekvéseit.
Az orbáni tervezet szerint a Vándordiák 10000 nevű program kidolgozása és végrehajtása a Magyarságkutató Intézet és Demeter Szilárd feladata lenne. Jobb kezekbe nem is kerülhetne a dolog, hiszen Demeterék jelszavai a következők valának:
Ami nem lenne baj, ha e kettő oltárán nem áldoznák fel gátlástalanul a történelmi hitelességet.
Kásler emberi miniszter és csapata az ideológiai harc során mostanáig jobbára kiadványokban és kiállításokban gondolkodott, de most gazdagodik az eszköztár.
Arra, mondjuk, még várnunk kell, míg megnyitja kapuit az általuk megálmodott Magyar Eredet Múzeum, valamint a városligeti Vajdahunyad várba beleálmodott Hun-magyar Múzeum, melyről már most tudni:
a tárlaton végighaladva sem magyar, sem külföldi látogató számára nem lenne többé kérdés a magyarság, mint ősi nép létjogosultsága Európában és a világban.
Ám, hogy addig se lankadjunk, az intézmény betelepszik, ahová csak tud, legutóbb a Magyar Nemzeti Múzeumba. Az ott látható Magyar Világ 1938–1940 című kiállítás ugyanis az ő tárlatuk. Olyan is: technikailag elmaradott és kritikátlanul élteti a Horthy-korszak utolsó békeéveit. Horthy relikviákat látunk, polgári szobabelsőket, idillt. És olvashatjuk a szokásos önfelmentő, relativizáló szólamokat.
A zsidótörvények feliratú táblán ez áll:
Tiltották továbbá, hogy a törvény hatálya alá eső személy olyan pozíciót töltsön be a sajtóban, a színházakban, a filmiparban, amely befolyásolhatná az adott intézmény szellemi irányvonalát. (…) Mindenekelőtt meg kell említeni, hogy a magyar társadalomban jelenlévő antiszemitizmus nem a zsidók kiirtására irányult. A törvényekkel a politikai elit egyik célja az volt, hogy kifogja a szélsőjobb vitorlájából a szelet, és enyhítse a német nyomást. A másik cél egy olyan társadalom létrehozása volt, amelynek minden tagja elsősorban magyarnak tartja magát és bármit kész megtenni hazájáért. Sokan vélték úgy, hogy a zsidók nem ilyen nemzetben gondolkodnak, ezért átnevelésre szorulnak vagy korlátozni kell őket. Ennek a vélekedésnek köszönhető, hogy bár a zsidók életét megbocsáthatatlan módon korlátozták, fizikai bántódásuk az 1944-es német megszállásig nem esett.
Hogy az irodalom és magyarság kapcsolatáról mit gondolnak, azt egyrészt az Orbán-kormány intézkedéseiből tudhatjuk, másrészt megerősíti ezt a PIM igazgatójának, Demeter Szilárdnak tavaly tett nyilatkozata is arról, hogy mi a magyar irodalom és ki a magyar író:
Az, hogy magyar irodalom, azt jelenti, hogy magyar szerző úgy ír, hogy a horizontján magyar olvasó virtuális képe lebeg, és azt szeretné, száz év múlva szintén magyar olvasók, ítészek, kánonalkotók helyezzék el az ő életművét a magyar irodalom egészében. Aki így gondolkodik, az magyar író. Aki nem, az magyar író és még valami. Mert van egy másik ág, aki világhírű író szeretne lenni, de nem bír annyira idegen nyelvet, hogy azon a nyelven írjon, hanem magyarul írja, de gyakorlatilag egy németországi vagy franciaországi, amerikai olvasó képe lebeg az ő szeme előtt. Azt szeretné, hogy lefordítsák a művét, és azokon a piacokon fusson be. Ő az én alapállásom alapján nem tekintendő ebbe a körbe tartozónak. Nem azt mondom, hogy nem magyar író, csak azt, hogy ez egy üzleti vállalkozás az ő részéről, hogy világhírű akar lenni. Ebbe én nem tennék közpénzt. Közpénzt abba tennék, ami a magyar olvasóknak térül meg.
Aki így beszél, annak van fogalma arról, hogyan dolgozik egy művész? Hogy miért születik meg egy vers, egy regény? (És itt nem a kiszolgálóirodalomra gondolok.)
Ha egy alkotónak a művén és a műve igazságán kívül más is lebeg alkotás közben a szeme előtt, megette a fene az egészet: program- és giccsirodalom születik abból, semmi más. Nem feltétlenül lesz jó szerző, akit kizárólag (elsősorban) a magyarságtudata és a nyelv megmaradásának ügye hevít. És attól sem lesz jó szerző, hogy a határ ezen vagy azon az oldalán született.
Végül: attól sem, mint legutóbb a Térey-ösztöndíjnál láttuk, vagyis hogy haver-e.
Vidnyánszky Attilát, az aktuáis tudatformálás tábornokát ki ne felejtsük ebből a dolgozatból!
A Nemzeti vezetője szerint erőteljes és kizárólagos víziókra van szükség:
Világosan kell látni, hogy kiket akarunk nevelni, milyenné akarjuk formálni a felnövő generációk magyarjait. Ha magukat büszkén magyarnak valló szabad embereket szeretnénk, akik a szülőföldjükért tenni akarnak, valamint akik ismerik a történelmüket, szeretik a nemzeti hőseiket és büszkék azokra, akkor a Wass Alberthez és a Nyirő Józsefhez hasonló írókra nagy szükség van a kötelező tananyagban. (…) Nyirőt és Wasst olvasva hitforrásként is megélhető a trianoni katasztrófa, a műveikből az sugárzik, hogy van jövőnk, az Úristen tervez velünk.
Orbánék szerint fontos ezen az úton menetelni, mert ha nem, akkor győznek a nemzetvesztők, a hazaárulók, az „egyes liberális körök”, melyek lesütött szemmel kóválygó, magukat önként a nyugatnak alárendelő magyarokat akarnak látni.
Zászlónak tisztelegj!
Igaz, most még csak tizenkét pontunk sincs, elég egyetlen egy: lojalitás.
Tényleg ilyen országot akarunk? Ez legyen a fő üzenet, amit a következő generációra átörökíteni szeretnénk?
