Belföld

Háromnapos vádlotti vallomást tesz Gyárfás Tamás

Háromnapos részletes vádlotti vallomásban próbálja meg­győzni Póta Péter bírót Gyárfás Tamás, hogy nem az ő felbujtására ölette meg az olajos bűnöző Portik Tamás a szlovák bérgyilkos Jozef Roháccsal a nagy hatalmú médiavállalkozót, Fenyő Jánost, írja a Magyar Nemzet.

A Fővárosi Törvényszéken pontosan 22 évvel a gyilkosság után, hétfőn kezdődik meg a bizonyítási eljárás.

A Fővárosi Főügyészség azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy 1997 szep­temberében ő bízta meg előbb Tasnádi Pétert, majd az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást Fenyő János megölésével, és Portik meg is szervezte a gyilkosságot 1998-ban.

A vád lényege szerint Fenyő és Gyárfás között az 1990-es évek elején üzleti, elszámolási viták, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság és a Nap TV miatt. Perek kezdődtek, nyilvánosan fenyegették egymást a felek.

Fenyő terhelő adatokat próbált gyűjteni Gyárfásról, és lejárató cikkeket íratott róla a Népszavában. Az ügyészség szerint emiatt Gyárfás Tamás elhatározta, hogy megöleti riválisát. Előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi ebből hatmilliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást, ezután fordult Gyárfás Portik Tamáshoz, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

A vádhatóság 52 tanúval, okiratokkal, szakértőkkel és a Portik és Gyárfás közötti, Portik által rögzített hangfelvételekkel kívánja bizonyítani a vádlott bűnösségét.

Gyárfás Tamás az előkészítő ülésen azt mondta, nincs mit beismernie, mert nem követte el bűncselekményt. Erről próbálja majd meggyőzni Póta Péter bírót is a bizonyítási eljárás első három tárgyalási napján, vallomását ugyanakkor nem hallhatja a vádlott-társ, Portik Tamás.

„Kinyírlak!” – részletek jelentek meg Portik és Gyárfás beszélgetéseiből
A felvételeken nincs konkrét utalás a Fenyő-gyilkosságra.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik