Belföld

Hatmilliárdos veszteséggel búcsúznak Mészárosék a Mátrai Erőműtől

Hétfőn formálisan is átveszi az állam Mészáros Lőrincéktől a Mátrai Erőművet. Az MVM tulajdonába került cégnél idén nem lesz osztalékfizetés, sőt az új tulajdonos azonnali hiteltámogatást nyújt a bajban lévő visontai vállalatnak.
Korábban a témában:

Hétfőn formálisan is átveszi a Magyar Villamos Művek Zrt. Mészáros Lőrincéktől a jelenlegi formájában bezárásra ítélt Mátrai Erőmű Zrt.-t, a meghirdetett rendes közgyűlés forgatókönyve szerint lemondanak az igazgatóság és a felügyelőbizottság magántulajdonos által delegált tagjai, köztük az elnök, Mészáros Beatrix. Eddig az MVM 26 százalékot birtokolt Magyarország egyetlen szénerőművében, a többséget a Mészáros-klán érdekeltsége szerezte meg 2018 márciusában, 72,7 százalékos részvénypakett lett a Mátra Energy Holding Zrt.-é.

Kezdetben igazán jó befektetésnek tűnt a visontai ügylet, hiszen Magyarország áramtermelésének közel egyötödét adó alaperőműről volt szó, amelyből a 2018-as év után 11,2 milliárd forint osztalékot vettek ki a tulajdonosok. Ennek a nagyobb része a magánbefektetőt, azaz a Mészáros-klánt illette. Ugyan a cég veszteséges volt, adózás után 817 millió forint mínuszt mutatott a mérleg, de ez nem akadályozta meg az osztalékkifizetést, hiszen megcsapolhatták az előző években – még a német RWE tulajdonlása idején – felgyülemlett 57 milliárd forintos eredménytartalékot. A nagy pénzkivét idején még javuló piaci környezetre és kiegyensúlyozott működésre számított a cégvezetés.

Nem sokkal az osztalékdöntés után, 2019 nyarára azonban drámaira fordult a helyzet, ugyanis az egekbe szökött a szén-dioxid kvóták ára, egymást érték a válságtanácskozások, a Mátrai Erőmű napi szinten termelte a veszteséget, némelyek pedig már azt vizionálták, hogy az év végén a bérek kifizetése is gondot jelent majd. S bár ez nem következett be, egyértelművé vált, hogy Mészárosék szabadulni akarnak a rázós befektetéstől.

Mészáros Lőrinc már szabadulna az erőművétől
Óriási üzletnek tűnt, de sokasodnak a gondok a Mátrai Erőmű körül.

Azt mindig is lehetett tudni, hogy a szenes erőmű engedélyei lejárnak – a blokkok közül a két 100 megawattosé mindjárt 2021-ben –, s ha nem akarják bezárni, akkor korszerűsíteni kell, amihez több száz milliárd forint befektetésre van szükség. Ilyen körülmények között jött a bejelentés tavaly év végén, hogy megszületett a megállapodás: az MVM megveszi az erőműcég többségi tulajdonrészét. Orbán Viktor miniszterelnök teljes mellszélességgel kiállt az ügylet mellett, egyértelművé téve, hogy meg kell menteni az erőművet. Egy sajtótájékoztatón 10 ezer dolgozó megélhetéséről beszélt, az erőmű ügyét az egész visontai ipari parkra szélesítette ki.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Ezzel a felcsúti milliárdos megszabadult a veszteségtermelő cégtől, a további működéshez elengedhetetlen hatalmas befektetés már nem az ő gondja. Hogy mibe kerül ez az adófizetőknek, arról nem hajlandók nyilatkozni az érintettek. Az eddigi állami befektetésről, vagyis a vételárról az MVM-et hiába kérdeztük, válaszra sem méltatta a 24.hu megkeresését. Az viszont már most tudható, hogy mekkora

veszteséggel veszi át az állam az erőművet: a közgyűlésre beterjesztett mérleg szerint 5,899 milliárd forint mínusszal zárták a múlt évet Visontán.

Ezúttal az igazgatóság nem javasol osztalékfizetést a 45 milliárd forintra apadt eredménytartalékból. Minden fillérre szükség lesz a beharangozott korszerűsítéshez, amit már az állami cég fog elvégezni. Az MVM-nek így állítólag nagyobb esélye lesz arra, hogy európai uniós támogatást vonjon be a korszerűsítésbe, mint a magántulajdonosnak lett volna. Ami a folytatást illeti, Mészárosék közvetlenül karácsony előtt kiadott közleménye szerint a fokozatosan leállítható szénalapú kapacitásokat földgáz, biomassza, napenergia és RDF (hulladékból nyert másodlagos tüzelőanyag) felhasználásával – az Európai Unió támogatásaival és egyéb forrásaival – váltható ki a lignitalapú áramtermelés. Így a vállalat 2030 után is jelentős kapacitással járulhat hozzá az ország villamosenergia-termeléséhez.

A Mátrai Erőmű mérlege szerint egyébként tavaly 77 milliárd forint árbevételt ért el, valamelyest többet az előző évinél, akkor 73,6 milliárd szerepelt a könyvekben. Ugyanakkor nőttek a kötelezettségei is, 13 milliárd forintról 15 milliárd forintra.

A személyi változtatások mellett

a legfőbb dolga az lesz az MVM-nek, hogy biztosítsa a cég finanszírozását, ezért rögvest hitelkeret-szerződést köt a Mátrai Erőművel.

Az idevágó napirendi pont szerint megállapodtak abban, hogy a kölcsön „legalább a Mátrai Erőmű Zrt. Takarékbank Zrt. felé fennálló folyószámlahitel-tartozásának megfelelő” összegű lesz, az MVM rövid lejáratú, általános vállalatfinanszírozási célú hitelkeretet nyújt a visontai erőműnek.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.