Belföld

Vajna Tímeának 9 millió forint veszteséget hozott eddig a 37 milliárdos örökség

A leggazdagabbak közé került Vajna Tímea: a Forbes karácsonykor kihozott toplistáján a 40. helyre tették, 37 milliárd forintos vagyonnal. Lekörözte a Takarékbank-vezér és TV2 tulajdonos Vida Józsefet, az ingatlanbirodalmat öröklő kurzustörténészt, Schmidt Máriát, a WizzAir-milliárdos Váradi Józsefet, az állami megrendelésekkel vagyonosodó építőipari mogult, Paár Attilát, sőt Hernádi Zsolt Mol-vezért is. Ez elég erős mezőny, de a hagyatéki végzés szerint az Andy Vajna által hátrahagyott vagyonkezelő cég, az AV Perfect Kft. 123 millió dollárt, azaz durván 37 milliárd forintot ér, és az októberben napvilágra került végzés szerint ennek az örököse Vajna Tímea.

Hogy az özvegynek mennyi beleszólása van az óriási vagyon kezelésébe, működtetésébe, a körül akadnak ugyan kétségek, de papíron övé a magyarországi fő vagyonkezelő cég, az AV Perfect. Így a vagyon nagyobb részét jelentő öt budapesti kaszinó üzemeltetése is, amikre a koncessziós jog elméletileg 2024-ig szól. Úgy tudja a magyar kormány is, hogy a tavaly tízmilliárd forintos osztalékot fialó kaszinóbizniszben Vajna Tímea a tényleges tulajdonos, ezt Bártfai-Mager Andrea, az állami vagyonért felelős tárca nélküli miniszter írásba adta a 24.hu adatkérésére.

A hagyatéki végzéssel nyilvánosságra került az örökség nagysága, az azonban nem, hogy pontosan mi alkotja az AV Perfect vagyonát. A G7 korábban azt is megpendítette, hogy törölni kellett volna a kft.-t a cégjegyzékből, mivel a május 31-i határidőre nem készített mérleget a társaság.  Azután sem, hogy Vajna Tímea átvette a céget, vagy legalábbis bejegyeztette magát tulajdonosnak és ügyvezetőnek az AV Perfectbe, és egyúttal maga mellé ültette a vezetői székbe Samuel Russell Falconellót, Andy Vajna régi üzlettársát, adószakértőjét.

Nem tudni, hogy a cikk hatására, vagy esetleg az adóhatóság felszólítására, de karácsony előtt négy nappal megérkezett a cégbíróságra az AV Perfect mérlegbeszámolója. És az alapító határozat is, amiből az derül ki, hogy

eddig nem sok öröme telhetett Vajna Tímeának az örökségében: 2018-ban a társaság mérlegfőösszege 130,5 millió dollár (39,15 milliárd forint) volt, és mínusz 31 172 dollár forint adózott eredménnyel zárta az évet, azaz 9,35 millió forint veszteséget produkált.

Az erről szóló alapítói határozatot Vajna Tímea és Falconello szignálta, úgy is, mint a Premier Trust Inc. közös tulajdonában álló alapítói üzletrész képviselői. Korábban arról cikkezett a G7, hogy nagy kavarás nyomaira bukkant, az özvegy ugyanis nemcsak ügyvezetőnek nevezte ki Falconellót, hanem kisvártatva arról is határozott, hogy a cégbe tulajdonosként is beengedi az egykori Vajna-üzlettársat, illetve egy Las Vegas-i bejegyzésű, Premier Trust Inc. nevű bizalmi vagyonkezelőt. A bejegyzést azonban december 10-én elutasította a cégbíróság. Nem tudni, azóta változott-e a helyzet, a 2018. évi pénzügyi eredménybeszámolóról szóló, idén december 19-i dátumozású alapítói határozaton mindenesetre szerepel a Premier Trust Inc. neve. Az AV Perfect mérleghez fűzött kiegészítő beszámolója nem ad eligazítást, az ugyanis nem tér ki a tulajdonos kérdésére, abban csak annyi szerepel, hogy az ügyvezető idén október elseje óta az özvegy és Falconello.

A mérleg egyébként mindössze egy bő hónapról ad számot, lévén Vajna 2018 novemberében jegyeztette be az AV Perfect Kft.-t, amibe belepakolta érdekeltségei jelentős részét, a beszámoló időszaka pedig 2018. december végével zárul. A könyvekben 130,5 millió dollár befektetett eszközt mutattak ki, ami teljes egészében tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban. Ez minden bizonnyal a beszámoló szöveges részében említett egyetlen érdekeltség, a valaha Andy Vajna elnökletével működő amerikai cég, a Cinergi Pictures Entertainment Inc., aminek 76 százaléka az AV Perfecté. A delaware-i offshore cég viszont úgy tűnik, nem hozta, hanem vitte a pénzt. A 9 millió forintos veszteségről annyi hámozható ki, hogy az teljes egészében a pénzügyi műveletekből származik, és az kapcsolt vállalkozáshoz került. A vagyonkezelőnek bevétele nem volt 2018-ban, ahogy alkalmazottja és bérköltsége sem.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik