Belföld

Schmidt Mária bábáskodásával adott ki politikailag elfogult bélyegsorozatot a Posta

Politikailag egyoldalú, szelektív bélyegsorozatot adott a Magyar Posta a rendszerváltás 30.évfordulójára, a Schmidt Mária történész, kormánybiztos vezette „30 éve szabadon” emlékév keretében – írja cikkében az Index. Emlékezetes ugyanakkor az is, hogy korábban családja Solt Ottília és Rajk László arcképét sem engedélyezte, hogy a bélyegre nyomják.

Nem engedélyezik Schmidt Máriáék emlékbélyegét
Nemrég Rajk László özvegye tiltakozott.

Nem a bélyegekre tett személyiségek történelmi jelentőséggel van probléma, sokkal inkább az arányokkal. Például aránytalannak tűnik, hogy az MDF öt alapítóval jelenik meg, más későbbi parlamenti pártok eggyel sem. És a népies, jobboldalinak elkönyvelt szereplők abszolút túlsúlyban vannak a liberálisokhoz képest. De Antall József, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök sem fért be a sorozatba.

Közzétette: Magyar Posta – 2019. december 16., hétfő

Íme a névsor:

  1. Beke Kata író, az MDF-be 1988-ban lépett be.
  2. Csengey Dénes író, MDF-alapító.
  3. Csoóri Sándor költő, MDF-alapító.
  4. Csurka István író, MDF-alapító.
  5. Karátson Gábor festő.
  6. Krassó György, közgazdász, szamizdat kiadó.
  7. Sütő András erdélyi író.
  8. Szabad György történész, MDF-alapító.

Schmidt Mária az MTI tudósítása szerint a hétfői bélyegkibocsátás alkalmával arról beszélt, hogy közös múltunknak mintha egyre kevesebb tiszteletre méltó szereplője lenne. Mint mondta, a példaképek trónfosztásának eszköztárát a totális diktatúrák fejlesztették tökélyre. “Magyarország kormánya emlékévet hirdetett, hogy ne csak felidézzük ’89 és ’90 eufóriáját, boldogságát, de egyúttal rámutassunk azokra a személyes teljesítményekre is, amelyek nélkül a kommunista diktatúra nem omlott volna össze, akár egy kártyavár” – fogalmazott. Mint mondta, a most útjára induló bélyegkisív nyolc olyan magyar hazafinak állít emléket, akik nemcsak hangot adtak nemzetük szabadságvágyának, de friss lelket is leheltek mindannyiunkba. Úgy beszéltek és cselekedtek, ahogy évtizedeken keresztül nem volt szabad. Bátrak voltak és kérlelhetetlenek – tette hozzá a történész.

Kiemelt kép: Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Schmidt Mária történész, a 30 éve szabadon Emlékév kormánybiztosa és Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója (b-j) a rendszerváltoztatás folyamatában jelentős szerepet vállaló közéleti szereplők emlékére készült bélyegek kibocsátásán a Terror Háza Múzeumban 2019. december 16-án. Az Elekes Attila André tervei alapján készült bélyegkisíven Csengey Dénes író, Csoóri Sándor költő, Csurka István író, Karátson Gábor festő, író, Krassó György közgazdász, újságíró, Sütő András író, Szabad György történész és Beke Kata író látható. MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik