Schanda Tamás miniszterhelyettes szerint az EU félperifériának szánja Magyarországot, a nyugati tagállamok már nem akarnak fejleszteni minket. Éppen úgy, ahogyan a Római Birodalom tette a megszállt területekkel. Mit szól ehhez?
Ez egy alapvetően téves és kártékony beállítás. Nem az Európai Unió szán minket valaminek, mi azok vagyunk, amit elértünk, amit el tudtunk érni. Az unió rengeteg pénzt küldött és küld Magyarországra, de a fejlesztés nem az ő dolguk, hanem a miénk lenne. Ha van, akitől rengeteg segítséget kapunk, az éppen az EU. Kétségtelen, hogy nem vagyunk benne a mainstreamben, pedig néhány, adottságok tekintetében hasonló ország sokkal jobb pozíciót tudott megszerezni. Szlovákia kedvezőbb helyzetben van, jobban hallgatnak rájuk és Románia is egyre befolyásosabb. Jól mutatja ezt, hogy az Európai Ügyészség vezetője Laura Codruta Kövesi lesz, ez egy nagyon fontos pozíció, a bizalom jele. A régiónk országainak a többsége lényegesen gyorsabban közeledik az EU fejlettségi szintjéhez, mint Magyarország, de erről nem az EU tehet.
Mit csinálnak jobban, mint mi?
Nehéz erre néhány szóban válaszolni, mert máshogyan viszonyulnak önmagukhoz és az EU-hoz is. Magyarország úgy viselkedik az Európai Unióval, mintha ellenség lenne.
Ebben az említett országok sokkal jobbak, ahogy az uniós források felhasználásában is. Mindenhol vannak visszaélések, az EU-s támogatást a kedvezményezettek gyakran talált pénzként kezelik, amellyel nem kell olyan gondosan bánni, mint a saját pénzzel. Ezt egyébként Brüsszelben is tudják, nem kell azt gondolni, hogy a naiv uniós vezetők nincsenek tisztában a visszaélésekkel. Gyakran fogalmaznak meg kritikát a támogatások felhasználásáról a kedvezményezett országokban. A nálunk tapasztalható gyakorlat, azaz az EU-s támogatásoknak a politikai hatalomépítési szempontú felhasználása, az alig leplezett korrupció azonban sem Szlovákiában, sem Csehországban, de még Lengyelországban sem jellemző.
Ha a háborús retorika ennyire kontraproduktív, miért nem vált diplomatikusabb nyelvezetre a kormány?
Sokan és sokszor beszéltek arról, hogy a kormány politikájának alapja az ellenségkeresés. Mi mindig háborúban állunk, támadunk, visszacsapunk, harcot folytatunk, védekezünk, és még lehetne folytatni a háborús retorika szókészletét. Ezzel ugyan belföldön el lehet érni politikai sikereket, azonban a külkapcsolatok romlása mellett a hazai gazdaságra közvetve és közvetlenül is nagyon rossz hatással van. A vállalati együttműködést, a vállalati bizalmat és a cégek egymás iránti magatartását a háborús retorika nem segíti, hiszen az bizalmatlanságot szít. Ha pedig nincs bizalom, nincsen együttműködés sem: nincsenek klaszterek és olyan hálózatok, amelyekben a cégek segítik egymást és egymás erősségeire építhetnek. A háborúban mindenki egyedül van, most ez a hangulat uralkodott el Magyarországon.
Aki sokat foglalkozik közbeszerzésekkel, nem tudja nem észrevenni a NER-hez köthető cégek – fogalmazzunk így – együttműködéseit. Együtt dolgoznak, egymástól és egymásba vásárolnak. Ez a frissen felfuttatott cégekből álló hálózat nem tudja kompenzálni a bizalmatlanság miatti esetleges veszteségeket?
Nem, és egyáltalán nem is az ilyen jellegű együttműködésekre, hanem a piacról élő, fejlődési és növekedési nyomás alatt lévő vállalatokra gondoltam. Az említett nagy, például építőipari NER-cégeknek nem kell tenniük semmit a piaci pozícióik javításáért: kapnak pár százmilliárd forintnyi állami megbízást, amit úgy-ahogy elvégeznek, többek között éppen a piacról élő alvállalkozókkal, miközben a nagy nyereség túlnyomó része ezeknél a politikai kedvezményezett fővállalkozóknál csapódik le. És ami ennél is aggasztóbb: nekik nem kell megküzdeniük a sikerért, nem kell fejleszteni, innoválni, mert a százmilliárdok enélkül is megvannak. Ezt önmagában is károsnak gondolom: ahogyan nő a piaci versennyel szembesülni nem kényszerülő politikai kedvezményezettek kezében összpontosuló vagyon aránya a gazdaságban, úgy lesz egyre nagyobb a gazdaságnak az a szegmense, amely nem a fejlesztést és az innovációt célozza. A piacról élő cégeknek viszont nagyon kellene, ezt lehetetleníti el a bizalmatlan hangulat. A valódi versenyszférában működő cégeknél hiányzik a növekedési hajlandóság, hiszen ahhoz nyugodt, kiszámítható piaci körülmények kellenének.
A növekedést ösztönöznék a Nemzeti Multi Programmal, amivel elvileg jól működő magyar kis- és középvállalkozásokból növesztenének multikat. Jónak látja az irányt?
Több olyan magyar nagyvállalat van – például a Richter, a Mol, az OTP vagy akár a Videoton –, amelynek ma is vannak külföldi leányvállalataik. Ez helyes: ha egy tőkeerős cég külföldön olyan piacokat, fejlesztési vagy értékesítési lehetőségeket talál, amelyekkel növelni tudja a forgalmát és a nyereségét, akkor saját tőkéjének egy részét fordítsa erre. Van jó néhány olyan közepes méretű magyar vállalat is, amely külföldi telephelyekkel rendelkezik, elsősorban a szomszédos országokban, hasonló megfontolások alapján, ez is helyes. Annak azonban nem sok értelmét látom, hogy ilyen vállalati terjeszkedéseket közpénzből finanszírozzanak. De láthatólag maguk a döntéshozók sem gondolhatták ezt számottevő nemzetközi terjeszkedésnek: a 14 milliárd forintos keret nagyon kevés egy széles körű multiprogram megvalósításához. A jelenlegi helyzetet ismerve könnyen elképzelhető, hogy ez a 14 milliárd forint már régen fel van címkézve, van rá jelentkező. Néhány, kiválasztott cég külföldi terjeszkedésének állami pénzekből való támogatására bizonyosan elég lehet.
Ha ez nem olyan biztató irány, mégis hogyan segíthet jól az állam a vállalkozásfejlesztésben?
Például olyan, a kkv-kat segítő tanácsadói hálózat kiépítésével, amelyet éppen a napokban jelentett be az Innovációs és Technológia Minisztérium. Hosszú ideje mondtuk, hogy nagy szükség lenne egy jól működő vállalati tanácsadó hálózatra, hiszen más országokban szinte mindenhol van ilyen és Magyarországon is volt. Ez volt az az exportpromócióval és tanácsadással is foglalkozó ITD Hungary Zrt., amelyet az Orbán-kormány megszüntetett és amelynek egyetlen részfeladatát, a külföldi tőke idevonzását célzó Nemzeti Befektetési Ügynökség vette át. A multinacionális cégek magyarországi befektetéseivel való foglalkozás valóban nagyon fontos, eközben azonban eltűnt a hazai cégek exportját támogató tanácsadási tevékenység. Az ITM javaslata ezt a valaha működő rendszert „találta fel”.
A CEU-n elhangzott előadásában arról beszélt, hogy valószínűleg nem egy, az alapokat is megrengető világválság, hanem inkább gazdasági recesszió jöhet. Mennyire ellenálló a magyar gazdaság?
A magyar gazdaságban valóban viszonylag nagy súlyt képviselnek olyan válságérzékeny ágazatok, mint a járműipar vagy az idegenforgalom. Ugyanakkor a válsággal szembeni ellenállóság elsősorban a pénzügyi egyensúlytól függ. Egy recesszió esetén az államnak van lehetősége közbeavatkozni: költekezéssel, állami kereslet támasztásával csökkenteni lehet a kedvezőtlen hatásokat. 2008-ban és 2009-ben erre nem volt lehetősége a kormánynak, hiszen az állam éppen olyan katasztrofálisan eladósodott, mint a lakosság, ráadásul az országnak rossz híre volt a pénzpiacokon. Ma a pénzügyi helyzet jóval stabilabb, a költségvetési hiány nem éri el a 3 százalékot és az államadósság is csökkenő, bár lassabban, mint az ideális lenne.
Talán éppen emiatt tölthették fel a kasszát a kiugrósan sikeres Magyar Állampapír Plusszal, hogy legyen mihez nyúlni baj esetén?
Nem szeretnék spekulációkba bocsátkozni, de ez egy logikus forgatókönyv lehet. Kormányzati oldalról érzékelhető egy olyan attitűd, hogy jobb a magyar háztartásokkal szemben eladósodni, és az államadósságot a lakosság széles körében teríteni. 2008-ban azért kerültünk csaknem kilátástalan helyzetbe, mert a külföldi nagybefektetők a pánik miatt nem voltak hajlandóak finanszírozni a magyar államadósságot, nem kaptunk hitelt a piacról. Ekkor fordultunk az IMF-hez és az Európai Unióhoz. Ilyen nézőpontból talán érthető, miért dönthettek most inkább a lakossági állampapírok arányának a növelése mellett. A belső adósság arányának növelése nem ördögtől való, elég csak Japán példájára gondolni.
Nem csak a recesszió miatt lehetnek nehézségek, a Portfolio hírei szerint 30 százalékos vágásra számíthatunk a következő EU-s költségvetési ciklusban. Hogyan reagálhat erre a gazdaságunk?
Ha kevesebb uniós pénz jön Magyarországra, természetesen lassulni fog a növekedés üteme. Fontos azonban látni, hogy nem jön minden évben ugyanannyi EU-s pénz, most éppen nagy összegek érkeznek, és mi úgy látjuk, hogy azért jövőre is elég sok támogatás marad. Van még EU-s pénz, ugyanis néhány nagy projekt csigatempóban halad. Van, ahol egy kapavágás sem történt annak ellenére, hogy a kormány a forrásokat előlegként már átutalta a projektekért felelős állami gigacégeknek. Majd jövőre elköltik.
Mit jelent ez a számok nyelvén?
A Kopint-Tárki előrejelzése szerint még jövőre is fennmaradhat a valamivel 3 százalék feletti gazdasági növekedés, ami egy nagyon tisztes ütem. Egyrészt azért, mert, mint előbb mondtam, még elég sok felhasználatlan EU-s támogatás van a rendszerben, amely a következő években is hozzájárul a gazdasági növekedéshez. Másrészt, vannak belső növekedési húzóerők, elsősorban a gyors béremelkedés, amely növeli a fogyasztást is.
És akkor itt térhetünk vissza az előbb taglalt kérdéshez, nevezetesen: mennyiben tudnak a magyar tulajdonú vállalatok megújulni, modern technológiákat bevezetni, digitalizálni és ezzel munkaerőt megtakarítani.
Mi a magyar gazdaságban a legbiztatóbb terület vagy fejlemény?
A munkát terhelő adók csökkentése nagyon jó irány. Amióta az eszemet tudom, Magyarországon a legnagyobbak ezek a terhek, komoly hátrányt okozva a munkaadóknak és a munkavállalóknak is, csökkentve a versenyképességet. Még mindig nagyon jelentős ez a teher, de lassan olvadozik. A munkát terhelő adók csökkentésére a munkabérek gyors növekedése miatt is szükség van, amiről már szintén beszéltünk. Az állam azzal tudná könnyíteni a hazai vállalkozások számára a munkabérek gyors növekedéséhez való alkalmazkodást, ha ennek a tehernek egy részét átvenné a vállalatoktól adócsökkentés formájában.
Mekkora mozgástér van még a béremelkedésben?
Amint a gazdasági aktivitás nem nő olyan gyorsan, mint korábban, csökkenni fog a munkaerő iránti óriási kereslet is. Míg idén 10 százalék felett van a bérnövekedés, jövőre várhatóan lassulni fog, 10 százalék alá. A magas bérek sok céget nagyobb termelékenységre sarkallhatnak, így kevesebb emberre lesz szükségük. Várhatóan azok is sokan lesznek, akik nem fogják bírni a bérnyomást. Azok a munkáltatók, akik nem bírják az iramot, nem tudják jól megszervezni magukat és nem tudnak pénzt felszabadítani béremelésre, ki fognak hullani. Makrogazdasági szempontból ez egy egészséges alkalmazkodás, hiszen a munkaerő a gazdaság termelékenyebb szegmensébe áramlik, az érintett vállalatok szintjén azonban fájdalmas döntésekkel járhat.
