Belföld

Rogán bizalmasa távozik a Belvárosból, milliárdos gázbizniszre vált

A belvárosi ingatlanbotrányok kulcsszereplője, úgy látszik, felszámolja formális befolyását az V. kerületben, és távozik abból az önkormányzati cégből, amely a sokat kritizált értékesítési folyamat meghatározó helyszíne volt. A cégadatok mutatják Kertész Balázs útját, ahogy Rogán Antal ügyvéd barátja a gázbiznisz felé lép.

Visszahívta a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságából az V. kerületi önkormányzat Kertész Balázs ügyvédet, akit Rogán Antal bizalmasaként ismert meg a nyilvánosság évekkel ezelőtt – derül ki a képviselőtestület november 8-ai alakuló ülésének nemrég közzétett jegyzőkönyvéből. A távozást firtató kérdésünkre ugyanakkor az önkormányzat sajtóosztálya nem válaszolt.

Kertészt még 2010-ben nevezték ki igazgatósági tagnak, akkor az igazgatóság elnökének is megválasztottak. Ugyanígy 2014-ben, akkor is igazgatósági elnök lett. Most tehát a vagyonkezelő cég legfajsúlyosabb szereplőjeként távozik a kerületből, ahol a jegyzőkönyv tanúsága szerint új pozíciót önkormányzati cégnél már nem kapott.

Rogán Antal. Fotó: Kummer János / 24.hu

Kulcsfigura volt

Kertész távozásának jelentőségét nehéz alá-, de akárcsak megbecsülni is. Személyéhez nemcsak hírhedt belvárosi ingatlanügyek tapadnak, de a vagyonkezelő igazgatósági elnökeként működött azokban az években, amikor a belvárosi ingatlanbotrány csúcsra járt, majd nyilvánosságra került – az ingatlanok értékesítési folyamatában pedig épp a Kertész által elnökölt cég volt a kulcsszereplő.

Kertész személyét 2016-ban egy, az Indexen közölt portré után ismerte meg a szélesebb nyilvánosság. A Rogán Antal „sötét oldalának” nevezett ügyvéd – aki a Kulcsár-ügyben is felbukkant – egyszerre tűnt titokzatos, ugyanakkor befolyásos háttérembernek, akinek Aulich utcai irodájában többször futott össze Rogán Antal miniszter és Habony Árpád. Kertész korábban fideszes önkormányzati képviselő volt a Belvárosban, de 2010 után már nem vállalt ilyen szerepet – ennél fontosabb lehetett a kerületi vagyonkezelő elnökölése, amit képviselőként nem tehetett volna meg. A portál egyik önkormányzati forrása úgy fogalmazott, hogy a kedvezményes ingatlaneladások kapcsán

Kertész Balázs közreműködésével tökéletesítették úgy a rendszert, hogy az jogilag támadhatatlan legyen.

A Magyar Narancs később így foglalta össze a vagyonkezelő szerepét a rendszerben: ez a cég készíti elő és terjeszti fel, hogy melyik ingatlant kinek adják el, ezek „az iratok először a tulajdonosi és elidegenítési és lakásbizottsághoz kerülnek, amely azokat – olykor a kisebbségi ellenszavazat ellenére – rendre továbbküldi a képviselő-testület elé, ahol a fideszes képviselők sima többséggel meg is szavazzák az áron aluli eladást.” A hetilap egy másik cikkében körbejárta Kertész és az említett vagyonkezelő kapcsolatát – ami elég sajátos lehetett. Kertész ugyanis „elérhetetlen a vagyonkezelő ügyeiben – legalábbis az ellenzék számára. Rogán bizalmasa ugyanis – állította egybehangzóan a Jobbik, az LMP és az MSZP képviselője a Narancsnak – egyszerűen nem jelenik meg az önkormányzat ülésein, amikor a vagyonkezelő mérlegbeszámolóját, üzleti tervét beszélik meg, noha ezt több önkormány­zati képviselő is szorgalmazza.” Az MSZP-s Steiner Pál ráadásul a vagyonkezelő felügyelőbizottsági tagja volt az előző ciklusban, ám ő sem tudta „megoldani” a Kertész-problémát:

Minden évben kérjük a testületben, hogy jöjjön el, adjon számot, mondja el, mi van ezzel a céggel. A polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter azonban úgy tesz, mintha nem hallaná a felvetésünket. Kertész nem vesz részt a felügyelőbizottság és a tulajdonos ülésein sem, mi meg ott vagyunk, nézzük a beszámolót meg az üzleti tervet, de nincs ott az igazgatótanács elnöke. Ilyen a világon nincs!

– mondta Steiner korábban.

Steiner Pál. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Az eltűnt szerződés és a Leisztinger-ügy

Nemcsak a belvárosi ingatlanrendszer egésze szempontjából volt érdekes Kertész Balázs személye. Ott volt ezeken túl például

  • a már említett Aulich utcai lakás, ami kacifántos úton került Kertész cégéhez, hogy aztán kiderüljön: az ingatlan adásvételi szerződése egyszerűen eltűnt az önkormányzat irattárából. De aztán valahogy meglett, közel három évvel és jelentős pereskedéssel az eltűnés után.
  • Egy rejtélyes Kertész-közeli személy tűnt fel annak a Belgrád rakparti, 1400 négyzetméteres ingatlannak az adásvétele kapcsán, amelyben a másik főszereplő a baloldali milliárdos, Leisztinger Tamás lett. Miután kiderült, hogy Leisztinger korábbi élettársa, az MSZP-s Tüttő Kata szeretne polgármester lenni a Belvárosban, Leisztinger mellől gyorsan ki is szállt Kertész (korábbi) feleségének testvére. Tüttő egyébként simán bukta a választást abban a kerületben, ahol az ellenzék tálcán kapta a ziccereket.
Leisztinger Tamás. Fotó: Vajda János / MTI

A belvárosi ügyekkel párhuzamosan Kertész egy gellérthegyi luxusvillában tűnt fel, a Magyar Narancs pedig dokumentálta, hogy Kertész ott is él, igaz, az ingatlan egy svájci cég tulajdona. Aligha véletlen, hogy Kertésznek jelenlegi lakcíme szintén Svájcban, Zugban van. Ott, ahol – amint azt az Átlátszó kiderítette – Kertész saját ingatlant vásárolt.

A botrányoktól hemzsegő Belváros a Fidesz helyett újra az ellenzéket fejezte le
Az V. kerületben ismét elvérzett az ellenzék. Megpróbáltuk megfejteni, miért.

Kertész utódja a vagyonkezelőben Kókány Csaba Győző lett, ám hogy ennek valóban van-e irányváltó jelentősége, az csak később dől el. Érdemes felidézni, hogy egy idei összesítés szerint az egykor Rogán Antal vezette önkormányzat ingatlanértékesítési tempóját egyáltalán nem fogta vissza a kirobbant botránysorozat, sőt

az elmúlt években ismét felpörgött a belvárosi privatizálási rendszer.

Irány a gázbiznisz!

Kertész a belvárosi önkormányzattól való távozása után, úgy tűnik, a gázkereskedelemben vállal aktívabb szerepet. Ez annyiban nem meglepő, hogy tavaly épp a 24.hu már felfedezte, ebben a szektorban kezdett terjeszkedni Rogán Antal jóbarátja.

Újabb zsíros üzletet talált Rogán bizalmasa
A svájci adóparadicsomba hazajáró Kertész Balázs gázkereskedő céget alapított.

Akkor megírtuk, hogy Kertész Monavis Energy Zrt. néven jegyzett be új céget, amelynek fő profilja a gázkereskedelem. Ezenkívül azt is felidéztük, hogy Kertész igazgatósági tag az ország biztonsági tartalékáról gondoskodó Magyar Szénhidrogénkészletező Szövetség (MSzKSz) évi 8 milliárd forint forgalmú cégében, az Opal Szolgáltató Zrt.-ben, történetesen Bártfai Bélával együtt, aki az állami vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea férje.

Bártfai Béla. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Bártfai Béla személye a mostani esetben azért fontos, mert Kertész Balázs a cégadatbázis szerint az MSzKSz által tulajdonolt MMBF Földgáztározó Zrt.-ben lett igazgatósági tag 2019. szeptember 5-étől. Ez a cég tulajdonolja a Szegeddel szomszédos algyői földgáztárolót, amely az ország szempontjából kulcsfontosságú, ha ugyanis elakadna a földgázellátás Magyarországon, ezekből a tározókból biztosítják az gázigényt. A honlap ezt írja a cégről:

A Szegedtől néhány kilométerre, Algyő határában rekordidő alatt megvalósult, impozáns megjelenésű, korszerű technológiájú Szőreg-1 földgáztároló 1,9 Mrd m3 mobil kapacitású, 25 millió m3/nap kitárolási kapacitású földgáztárolóként funkcionál, elsősorban az MSZKSZ (biztonsági földgázkészletezés), másodsorban a kereskedelmi partnerei magas szintű kiszolgálását biztosítva.

Megjegyzendő, hogy ebből az 1,9 milliárd köbméterből 1,2 milliárdnyi a „stabilitás tárhely”, viszont az üzlet szempontjából nem ez, hanem a maradék 700 millió köbméter az érdekes, ezzel lehet ugyanis kereskedni – legalábbis annak, aki hozzáfér.

Ezért lehet ez nagy üzlet

Amúgy a tárolót birtokló MMBF épp akkor került részben állami tulajdonból teljesen az MSzKSz-hez, amikor Kertész igazgatósági tag lett. Az MSzKSz egy olyan szervezet, amelynek tagjai között magáncégek és állami szereplők is vannak. A privatizálásról nyáron beszámoló 444.hu arra a pikáns helyzetre hívta fel a figyelmet, hogy a folyamat két kulcszszereplője, egyrészt az eladó, állami oldalról a Magyar Fejlesztési Bank, másrészről a vevő részéről a MSzKSz két feje, ugyanannál az asztalnál vacsorázik: lévén előbbi Bárfai-Mager Andrea tárcanélküli miniszter alá tartozik, míg utóbbit épp a férje, Bártfai Béla vezeti (vezérigazgatóként) már 2008 óta. Aki természetesen az állítólag 20 milliárdot érő MMBF, immár Kertész Balázst is soraiban tudó igazgatóságában is ott ül vezetőként.

A kérdés az lesz, hogy Kertész saját cége, a 2018-ban 3,3 milliós veszteséget produkáló Monavis Energy, amely gázkereskedéssel foglalkozik, kereskedik-e majd azzal a gázzal, ami MMBF tározóiban van. (Kertész saját cégeinél egyébként komolyabb mozgás nincs, a Monavis Consulting tavaly mínusz 15,8 milliós eredményt produkált, míg Monavis Holding mínusz 3 milliót, igaz, itt kötelezettségként a tavalyi évben 650 millió forint is megjelent, azaz ennyi kölcsönt kapott valahonnan Kertész cége.)

Egy szektorbeli forrásunk épp arra hívja fel a figyelmet, hogy miért előnyös gázkereskedőként az MMBF-ben ülni:

Gázkereskedőként akkor lehet pénzt csinálni, ha olcsón veszel gázt, majd azt magasabb áron eladod. Kulcskérdés, hogy a két tranzakció közti időben tudod-e valahol tárolni a gázt. Azaz, hogy tudsz-e tárolókapacitáshoz jutni. Ha benn vagy a tárolási cégben, akkor hamar megtudod, mikor szabadul fel hely. Így tehát ha közben kereskedő is vagy, ezt kihasználva nyilvánvalóan előnyösebben tudsz üzletelni. Azaz  jó sok pénzt keresni.

Kiemelt képünkön: Áder János köztársasági elnök október 17-i hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezi ki Rogán Antalt a Sándor-palota Tükörtermében 2015. október 19-én. A háttérben Kertész Balázs ügyvéd. Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik