Belföld

20 fok is lehet a hétvégén

Ma az ország nagy részén erősen felhős, párás, a Dunától keletre borult idő lesz, napsütés csak kevés helyen lehet, írja az OMSZ. Késő estig a Tiszántúlon várható jelentős eső, majd arrafelé megszűnik a csapadék, ezt követően a Dunántúlon valószínű újabb eső. Éjszaka az Alföldön felszakadozik, csökken a felhőzet, ezért párásság, köd képződik. Holnap napközben az Alföldön is növekszik a felhőzet, a pára, köd megszűnése után a Duna-Tisza közén néhány, a Tiszántúlon még több órára kisüt a nap. A Tiszántúl kivételével több helyen fordulhat elő eső. A déli, délkeleti, majd holnap az északira forduló szél többfelé megélénkül.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 10 és 17 fok között várható, sőt a Tiszántúlon 18, 20 fok is előfordul.

A vasárnaptól szerdáig tartó időszak elején még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd vasárnap délután és hétfőn lehetnek hosszabb-rövidebb napos időszakok, később ismét sok lesz a felhő. Vasárnap a nap első felében sokfelé várható eső, zápor, majd átmeneti szünet után kedd délutántól ismét egyre több helyen valószínű csapadék.

Címkék: időjáráseső

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.