Belföld

Horváth Csaba meghátrált, levette a napirendről a zuglói parkolási szerződés ügyét

Egyelőre mégsem szavaz Zugló képviselő-testülete arról a parkolásról szóló előterjesztésről, ami alapján újabb négy évre kötne szerződést az önkormányzat a gyanús üzletekben érintett Kupper András cégével – tudta meg a 24.hu. Értesülésünket Horváth Csaba, a frissen megválasztott MSZP-s polgármester is megerősítette, aki eredetileg benyújtotta a szerződéskötésről szóló előterjesztést.

A polgármester elmondta, csak arról szavaznak csütörtökön, hogy Zugló elsőként csatlakozzon-e az egységes fővárosi parkolási rendszerhez, illetve, hogy a parkoló automaták be legyenek-e kötve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszerébe. Mint mondta, a parkolási szerződésről egyelőre nem szavaznak, az ügyben lakossági konzultációt kezdeményez. A Demokratikus Koalíció előre jelezte, hogy várhatóan nem fogja megszavazni a kezdeményezést, mert álláspontjuk szerint ebben a kérdésben csak a zuglói polgárok véleményének megismerése után szabad felelős és körültekintő döntést hozni. Továbbá úgy tudjuk, hogy a Momentum se szavazta volna meg.

A parkolási szerződés miatt azért tört ki a botrány, mert a megállapodást egy olyan társasággal kötötték volna meg, amelyben résztulajdonos Kupper András, a Centrum Kft. egykori tulajdonosa, a fővárosi parkolás megkerülhetetlen figurája. Cégei korábban behálózták a budapesti kerületeket, pártokon átívelő üzleteket kötött, ám úgy tűnik, nem tud kikopni a budapesti parkolási ügyletekből. Igaz, a Centrumot 2010-ben megroppantották a Fidesz akkori törvénymódosításai, a cég vezetői csupán két kerületet tudtak megtartani maguknak: Erzsébetvárost és Ferencvárost.

Fiktív hongkongi biznisz: lebuktak a ferencvárosi parkolási milliárdokra hajtó Fidesz-közeli cégek
Egykori államtitkárok bukkantak fel a nagy parkolási üzlet miatt kirobbant belháborúban, akár évekre eltilthatnak több kormánypárthoz közeli céget az üzleteléstől.

Horváth Csaba zuglói polgármestersége nem indul zökkenőmentesen. Első kezdeményezése szintén nagy port vert fel, ugyanis azzal rögtön átláthatatlanabbá tette volna a XIV. került gazdálkodását.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik