Belföld

Miskolcra ért a közpénzből pörgő Mága Zoltán turné, ahol a fideszesek is rendszeres résztvevők

Idén is 100 jótékonysági koncerten gyűjt adományokat a rászorulóknak Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész. Ennek egyik állomásaként tegnap 19:00 órától a Belvárosi Evangélikus Templomban élvezhettem előadását Dr. Alakszai Zoltán polgármester-jelölt úrral, Bánné dr. Gál Boglárka alelnök asszonnyal, valamint a Fidesz- KDNP képviselő-jelöltjeivel

– osztotta meg Facebookon Hubay György, Miskolc egyik fideszes országgyűlési képviselője.

Idén is 100 jótékonysági koncerten gyűjt adományokat a rászorulóknak Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész. Ennek…

Közzétette: Hubay György – 2019. október 4., péntek

A héten írtuk meg, hogy Mága Zoltán a kultúr-tao utáni rendszer egyik legnagyobb nyertese: jótékonysági koncertsorozatát 350 millióval támogatta az állam, ami azt jelenti, hogy fellépésenként 3,5 millió közpénzt kapott a hegedűs. Az összeg kontextusba helyezéséhez: a Vígszínház például kevesebb állami támogatást kapott.

A jótékonysági koncertsorozat több részletben zajlik, ebben az etapban szeptember 12-től pontosan az önkormányzati választás előtti napig, október 12-ig turnézik szerte az országban, egy hónap alatt 30-nál is többször lép fel templomokban.

A minap éppen Szombathelyen járt Mága, ami Miskolchoz hasonlóan billegő megyei jogú város, azaz az ellenzéknek van esélye ott is legyőzni a Fideszt. Mint megírtuk, Szombathelyen Hende Csaba is beszélt a koncert előtt.

A közeljövőben Pécs, Nyíregyháza, Szolnok, Hajdúszoboszló, a III. és a VII. kerület sem maradnak ki a turnéból. Ezeken a helyeken mindenhol kiélezett verseny várható az október 13-ai választáson.

Kiemelt kép: Hubay György / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik