Kultúra

Mága Zoltán a tao utáni rendszer nyertese, 350 milliót adott neki a kormány

350 millió forinttal támogatta az állam 2019-ben Mága Zoltán templomi koncertsorozatát. Ez az összeg az egyik legmagasabb egy szereplőnek kiosztott támogatás az Emberi Erőforrások Minisztériuma által az „előadó-művészeti szféra költségvetési előirányzaton keresztüli közvetlen támogatásának rendszerében”. Az új rendszert azután vezették be, hogy 2019. január elsejével megszűnt az előadó-művészeti társaságiadó-támogatás, vagy ahogy többen ismerik, a kulturális tao.

A kulturális tao révén a magánszféra – azzal, hogy a költségvetés helyett kulturális szervezeteknek adta társasági adója egy részét – komoly támogatáshoz juttatta a magyar kultúrát. Nem véletlenül írtuk a rendszer kivezetésekor, hogy rettentő nehéz helyzetbe kerültek a színházak, a zenekarok és a táncegyesületek a megszüntetésével. Egyes játszóhelyek és társulatok a bizonytalanság miatt drasztikus jegyáremelésre kényszerültek, előadásokat mondtak le, többen támogatói kampányt indítottak, és sokaknak még így sem garantált a túlélés.

A kormány egy tollvonással taszította létbizonytalanságba a színházakat
Sok hely a túlélésért küzd a kultúrtao hirtelen megszüntetése után, van, aki jegyáremeléssel, más adománygyűjtéssel próbálkozik. Fontos lenne, hogy a kormány minél hamarabb lépjen, de egyelőre csak homályos ígéretek vannak.

Az Emmi támogatási adataiból már azt is láthatjuk, hogy kiket favorizál a kormány. Ugyanis, ahogy a minisztérium egy közérdekű adatigénylésünkre írt válaszban is kiemelte, miniszteri döntést követően osztják a támogatásokat, vagyis Kásler Miklós aláírása szükséges egy-egy támogatás odaítéléséhez. A támogatásokról egyébként az Emmi által kijelölt grémium dönt.

A kormány megmondja, mi a valós érték

A minisztérium tavaly kérdésünkre a következőt írta a támogatások odaítélésének módjáról:

Az előadó-művészeti szervezetek támogatása a jövőben kontrollált direkt elosztás útján, valós teljesítmények és értékek mentén, a költségvetési előirányzat terhére valósul majd meg, garantálva a magyar előadó-művészeti élet minőségi, kontrollálható és hosszú távú fenntarthatóságát. Az új rendszertől elvárt cél az átláthatóság, ellenőrizhetőség és esélyegyenlőség javítása, valamint a kulturális közfeladatok hatékonyabb ellátása.

Mivel a támogatási listák már böngészhetők, így tudhatjuk, hogy milyen művészeti teljesítményekről gondolja azt az Emmi által kijelölt döntőbizottság, hogy „valós teljesítmények és értékek”.

Fontos kitétel, hogy nem az összes idén kiosztott támogatásról lesz szó, a minisztériumtól ugyanis eredetileg azt kérdeztük, milyen címen és mekkora összeggel támogatja a tárca Mága templomi koncertsorozatát. Az Emmi válaszul az előadó-művészeti támogatások odaítéléséről szóló 5-ös számú döntési listát küldte el, ami valamiért már nem található meg a támogatásokat osztó szervezet honlapján a döntési listák menüpontban. Elérhető viszont több másik, így a 6-os, a 7-es és a 9-es, és némi keresgéléssel a 4-es és a 8-as is fellelhető, bár nehéz követni, hogy az Emmi háttérintézménye mikor, melyiket, hol és mennyi időre teszi közzé.

Az viszont ennyi dokumentum áttekintéséből világos, hogy a Mága cégének, a Talentum Művészeti Nonprofit Kft.-nek a támogatásához mérhető kormányzati segítséget legfeljebb csak nagy kulturális intézmények kaptak, de még a színházak és jelentős zenekarok jó része sem reménykedhetett hasonló bőkezűségben.

  • Ami a csúcstartókat illeti, a Budapesti Operettszínház és a Magyar Állami Operaház 800-800 millió forintot kapott,
  • a Művészetek Palotája, a Pesti Magyar Színház, a Magyar Cirkusz- és Varieté Nonprofit Kft. egyaránt 533 milliót,
  • a Madách Színház egy lendülettel 363 milliót,
  • a Vígszínház pedig még kevesebbet is Mágánál: 280 milliót.

Sokkal gyakoribbak a néhány milliós vagy tízmilliós összegek, abban a döntési körben például, amikor a hegedűművészt jutalmazták,

egy csapásra 660,9 millió forintot osztott ki az az Emmi, és ennek több mint a fele landolt Mága Zoltánnál.

Rendre feltűnnek fideszesek a jótékonysági koncerteken

A Fidesszel jó kapcsolatot ápoló Mága Zoltán eddig sem panaszkodhatott. A 444 tavalyi cikkében összegezte, hogyan egyengeti a kormány a karrierjét: az elmúlt években rendesen kitömték állami támogatásokkal, illetve a Budapest Arénát is ingyen kapta meg újévi koncertjéhez.

Jótékonysági koncertsorozatán, amire most darabonként kapott 3,5 millió forintot, gyakoriak is a fideszes vendégek. Nincs ez máshogy az önkormányzati választási kampányidőszakban tartott koncerteken sem,

és a példák még sorolhatók volnának, miközben a kulturális szereplők jó része azért küzd, hogy fenntartsa magát.

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik