Belföld csatatér 2019

Lázár és Simonka embere küzd meg Mezőhegyesen

Egyszerűsödött a képlet a Békés megyei Mezőhegyesen, miután szerdán a jelenlegi polgármester bejelentette, hogy mégsem indul az október 13-ai önkormányzati választáson. Mitykó Zsolt visszalépése után csak két jelölt maradt versenyben, Lázár János, illetve Simonka György embere.

Mitykó, aki ismét független jelöltként indult volna újra a polgármesteri posztért, azt mondta, hogy a város és az állami ménesbirtok szorosabb együttműködése érdekében döntött a visszalépés mellett, egyben arra kérte a szavazókat, hogy jövő vasárnap a másik független polgármester-jelöltet, Pap István Tibort támogassák. Pap a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója, és Mezőhegyesen köztudomású, hogy Lázár János őt támogatja. Az egykori miniszter, aki jelenleg a ménesbirtok kormánybiztosa, már korábban, egy városszerte terjesztett szórólappal egyértelművé tette, hogy Papot tartja megfelelőnek a polgármesterségre.

Csakhogy Papnak a Fidesz hivatalos jelöltjével kell megmérkőznie. Rajos István mögött a körzet másik befolyásos fideszes politikusa Simonka György áll, akire ugyan nemrég nyolc és fél év fegyházat kért az ügyészség, de a jelek szerint a Fidesz jelöltállítási folyamataiba még van beleszólása.

Kiemelt kép: Rosta Tibor / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik