Belföld

A kampány közepén indult ÁSZ-vizsgálat a szegedi uszoda ügyében

Vizsgálatot kezdeményezett az Állami Számvevőszéknél a Miniszterelnökség Szeged önkormányzatával szemben a fedett uszoda építése kapcsán – írta meg a Délmagyar.

Szeged a Modern Városok programban összesen 16,2 milliárd forintot kapott a fedett uszoda építésére, ebből 12,1 milliárd forint idén érkezett meg a Botka László vezette önkormányzathoz. A lap szerint az ÁSZ-vizsgálatot a tárca szeptember 11-én kérte.

Az önkormányzat közleményében azt írta: a beruházás minden szakaszában törvényesen és szabályosan, a Miniszterelnökséggel teljes együttműködésben járt el és jár el a jövőben is. Az állami támogatást a kormány kérésének megfelelően átutalja a Magyar Államkincstárnál elkülönített számlájára.

Hozzátették, a szegedi önkormányzat rendszeresen és mindig határidőre küldi meg a beruházás műszaki és pénzügyi állásáról szóló beszámolót az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Miniszterelnökségnek.

Az ÁSZ is kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, hogy az ÁSZ nem végez rendkívüli ellenőrzéseket, ugyanakkor a megkereséseket, kezdeményezéseket minden esetben jelzésként kezeli, ellenőrzései tervezése során azokat a kockázatelemzési rendszerébe beépíti, figyelembe veszi és hasznosítja, illetve a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően az ellenőrzéseit nyilvános ellenőrzési terv alapján végzi.

12 milliárdért épül úszómedence Szegeden. Vagy uszoda. Vagy inkább sportuszoda
Majdnem dupla annyiba kerül az építkezés, mint eredetileg becsülte az önkormányzat.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik