Belföld

Kinek jó a vádalku?

Mindenki ismeri a vádalku fogalmát, de szinte mindenki mást ért rajta. Mert más is Amerikában, sőt az USA egyes államaiban, megint más a többi, angolszász jogot alkalmazó országban és végképp más Európa nagy részén. Van-e vádalku a magyar büntetőeljárási jogban, és ami van, azt nevezhetjük-e egyáltalán vádalkunak? Kinek és mire jó egyáltalán? Mi a fontosabb: az igazság lehetőleg teljes felderítése vagy az eljárások gyors és gazdaságos befejezése?

Ugye mindannyian láttak vagy olvastak izgalmas amerikai krimiket? Ismerik a Tizenkét dühös ember, a Vád tanúja, az Ügyfél, a Ha ölni kell, az O. J. Simpson története vagy az Egy becsületbeli ügy című filmeket? Mindben akkor hág az izgalom a tetőfokára, amikor az esküdtszék – a tizenkét dühös ember – eldönti, hogy a vádlott bűnös-e vagy ártatlan.

Csalódást kell okoznom az amerikai bűnügyi filmek szerelmeseinek: az ilyen esküdtszéki tárgyalások az amerikai igazságszolgáltatásnak csak nagyon kis hányadát (még 10 százalékát sem) alkotják. A valódi büntetőügyek több mint 90 százalékát esküdtszék nélkül, vádalkut kötve bírálják el. Az ügyész vádat akar emelni, mondjuk, szándékos emberölés miatt, majd ő, valamint a vádlott és védője alkudozni kezdenek arról, hogy a vádlott milyen bűntettben hajlandó elismerni a bűnösségét. Szándékos emberölés helyett például gondatlanban, vagy csak egy testi sértésben. Ha megegyeznek, akkor az ügyész az enyhébb bűntett miatt képviseli a vádat és az így kötött egyezséget terjesztik az előkészítő ülésen a bíró elé. A bíró, aki egyedül dönt, nem folytat le bizonyítási eljárást, hanem az így elé tárt bizonyítékok alapján abban a bűntettben mondja ki a vádlott bűnösségét, amit az beismert, és kiszabja azt a büntetést, amiben a felek előzőleg megegyeztek. Azt kell csupán vizsgálnia, hogy a vádlott beismerése önkéntes volt-e, és megértette a beismeréséhez fűződő következményeket.

Az ugyancsak angolszász jogrendszert alkalmazó Angliában kisebb szerepe van a vádalkunak, de még így is csekélyebb azon ügyek száma, amelyeket esküdtszék előtt tárgyalnak. A vádalku keretében azonban az ügyész nem tehet konkrét indítványt a büntetés fajtájára és mértékére. Nyilván ez a bizonytalanság is magyarázza az ilyen ügyek relatíve kisebb arányát. Beismerés esetén a bíróság általában a kiszabható büntetést harmadával, negyedével csökkenti.

Izraelben – ahol szintén az angolszász jogot alkalmazzák – nemrég éppen Benjámin Netanjahu miniszterelnök felesége kötött vádalkut. A rendőrség szerint Sara Netanjahu 350 ezer sékel (csaknem 30 millió forint) értékben követett el csalást. A vádalku keretében annyit ismert el, hogy „kihasználta egy másik ember hibáját” (a rezidencia szakácsát takarítónőként tüntette fel, hogy a tilalom ellenére luxuséttermekből hozathasson ételt), így a megállapodás alapján csak 45 ezer sékelt (3,5 millió forintot) kellett az államnak visszafizetnie, és a büntetése mindössze 10 ezer sékel (830 ezer forint) lett.

Benjamin Netanjahu és Sara Netanjahu. Fotó:Marijan Murat/dpa/AFP

Az angolszász jogból a vádalkuhoz hasonló eljárások – számos eltéréssel – szép lassan átszivárogtak a kontinentális jogrendszereket alkalmazó európai országokba is.

Bár Magyarországon a korábbi büntetőeljárási törvényben (Be.) is volt, és a jelenleg hatályosban is van olyan szabály, amely szerint egy bűncselekmény elkövetője megúszhatja a felelősségre vonást, ha olyan információkat és bizonyítékokat bocsát a nyomozóhatóság rendelkezésére, amelyek akár az őt is érintő, akár más ügy szempontjából annyira jelentősek, hogy a nemzetbiztonsági vagy bűnüldözési érdek fontosabb, mint az adott elkövető megbüntetése. Hogy értsük, miről is lehet szó, például ha egy kis kaliberű drogdíler felfedi az egész kábítószer-hálózatot, annak igazi nagyfőnökeivel, beszerzőivel és a terjesztés szervezetével együtt, valószínűleg ennek fejében érdemes őt büntetlenül futni hagyni. Persze nincs ilyen alku akkor, ha a dílert embert ölt. Ha a korábban így megfigyelt személy valóban teljesíti az általa ígérteket, vele szemben nem lehet büntetőeljárást indítani, vagy a már megindult eljárást meg kell szüntetni.

Sokan ezt az eljárást is vádalkunak nevezik, de ez nem igazán az. Már csak azért sem, mert olykor még vád sincs az illető ellen, legfeljebb gyanú, másrészt nem is hasonlít arra az esetre, amikor a vád és a védelem egyezkedik, és a bíróság hagyja jóvá az egyezségüket.

Az angolszász joghoz leginkább hasonlító vádalkut a 2018. július 1-jétől hatályos új büntetőeljárási kódex vezette be. Persze lényeges különbségek vannak a magyar és az amerikai vádalku intézménye között. Kezdjük mindjárt a legfontosabbal! Mint láttuk,

az amerikai vádalkuban az ügyész és a védelem azon is alkudozhat, hogy milyen bűncselekmény miatt emeljen vádat az ügyész, vagyis mi legyen a cselekmény minősítése. Például emberölés helyett csak súlyos testi sértés. A magyar vádalkunak viszont nem lehet tárgya sem a cselekmény tényállása – vagyis az, hogy mi és miként történt –, sem annak jogi minősítése. Azaz ha a vádlott megölt valakit, nem kérheti azt, hogy csak súlyos testi sértéssel vádolják meg.

Amit mostanáig egyszerűen vádalkunak hívtunk, annak a törvény szerinti becsületes neve: egyezség a bűnösség beismeréséről. Ezt az egyezséget akár a terhelt, a védő, de az ügyész is kezdeményezheti. Ha a terhelt vagy az ügyész veti fel az egyezség lehetőségét, attól kezdve a védőnek is kötelező részt vennie az eljárásban. És itt írja elő a Be., amiről már szó esett: „Az egyezség megkötése érdekében az ügyészség, a terhelt és a védő a bűnösség beismeréséről és – az egyezség tárgyát képező bűncselekmény tényállását és Btk. szerinti minősítését kivéve – az egyezség tartalmi elemeiről egyeztetést folytathat.”

De mi van akkor, ha ugyan megkezdődik az egyeztetés, a terhelt már megtette a beismerő vallomását, ám maga az egyezség mégsem jön létre? Például azért, mert az ügyész olyan súlyú büntetést kínál a beismerés fejében, amit a terhelt nem akar elfogadni. Ilyenkor a terhelt eléggé kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, hiszen ő már beismerte a bűncselekményt, még sincs egyezség. A törvény ezt a helyzetet úgy rendezi, hogy megtiltja az ügyésznek a beismerő vallomás és az ehhez kapcsolódó bizonyítékok felhasználását, sőt azt is, hogy az eredménytelen egyezkedésről tájékoztassa a bíróságot, és az erről szóló iratokat bemutassa a bírónak.

Ha viszont sikerült megegyezniük, az egyezséget, annak minden részletével – az elfogadott büntetéssel vagy intézkedéssel, esetleg a bűnügyi költség elengedésével és más megállapodásokkal – együtt, az ügyész rögzíti a terhelt kihallgatási jegyzőkönyvében, és ezt a jegyzőkönyvet mindhárman (ügyész, terhelt, védő) együttesen írják alá. Csak a teljesség kedvéért, vannak olyan csekélyebb súlyú esetek, amikor még büntetés kiszabására sincs szükség, elég egy intézkedés, mint például a próbára bocsátás vagy a jóvátételi munka, esetleg csak egy megrovás. Ez utóbbi annyit jelent, hogy „a bíróság helytelenítését fejezi ki a jogellenes cselekmény miatt, és felszólítja az elkövetőt, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől”. Magyarán, csúnya dolgot tettél, többet ne csinálj ilyet!

Fotó: Bernd Wüstneck/dpa/AFP

Ha a vádalku létrejött, a bírónak nincs más dolga, mint eldönteni, az egyezséget a törvénynek megfelelően kötötték-e, a vádlott beszámítható és tisztában van az alku valamennyi következményével. Ha minden jogszerű, a bíró jóváhagyja az egyezséget. Ilyenkor meghozza az egyezségnek megfelelő ítéletet, ami rögtön jogerőre is emelkedik. Ha pedig kételye támad, az ügy megy tovább a megszokott úton: rendes tárgyalásra kerül sor.

Joggal tehetik fel a kérdést, vajon a vádalku révén feltárul-e a teljes igazság? Vajon mindenki nyer ezzel az eljárással? Nem és igen. Nem, mert a bíróságnak nem kell érdemi bizonyítást lefolytatnia, sőt elvileg az a veszély is fennállhat, hogy a vádlott azért kötött egyezséget – esetleg részben ártatlanul – mert félt a súlyos büntetéstől. És igen, mert az ügyek jelentős része egyszerűen és gyorsan befejezhető, nem kell évekig várni az ítéletre, felgyorsul az amúgy is sokat bírált igazságszolgáltatás.

A vádalku mindenekelőtt pergazdaságossági szempontokat szolgál: idő- és költségkímélő.

Hack Péter, az ELTE Állam és Jogtudományi Karának professzora még az új Be. előkészületekor igen szemléletes példával illusztrálta a vádalku gyakorlati előnyeit. Két ügyet hasonlított össze: a sokak által ismert Postabank-ügyet az amerikai Artur Andersen könyvvizsgáló cég ügyével. Ez utóbbi az öt leghatalmasabb ilyen profilú amerikai nagyvállalkozás egyike, amelynek alkalmazottja iratokat semmisített meg azért, hogy átláthatatlanná tegye az általa vizsgált óriás cég csődjének okait. Az ügy tárgya a magyar költségvetést sokszorosan meghaladó összeg volt, a vádlott beismert, az eljárást egy év alatt befejezték. Eközben a Postabank ügyben itthon tizenegy év kellett egy pénzbüntetés kiszabásához.

Címkék: jogvádalku

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.