Belföld

Szivárványos táskája miatt vertek meg egy lányt a bényei falunapokon

Kurucz Boglárka elsőként a közösségi oldalán számolt be arról, hogyan bántalmazta egy középkorú férfi a bényei falunapokon, elmondása szerint azért, mert szivárványos táska volt rajta. A történetről először a Népszava írt.

Szórakozni akartam, jól érezni magam egy buliban ha már egy időre vidékre menekültem a főváros zajából. Ahogy táncoltam egy barátommal a sátorban, egyszer csak megjelent hátunk mögött egy ember. Nagydarab, kopasz férfi, afféle hazafias kopasz. Felkapta a táskám és az arcomba tolta, fennhangon kezdett érdeklődni, mégis mi az, amit a kezében tart. Táska. Feleltem értetlenül. (…) Ezután finoman megpróbáltam elvenni tőle, de rángatni kezdett vele együtt, majd egyre hangosabban kezdett üvöltözni velem, trágár kifejezésekkel illetett és felismerve a szivárványt arra következtetett hogy leszbikus vagyok.

– olvasható Boglárka Facebook oldalán.

A lány ijedtében leöntötte a férfit, aki erre ököllel megütötte a 19 éves budapesti lányt. A barátja nagyszülei odaszaladtak segíteni a lánynak, de az idős férfit is megütötte a kopasz férfi, majd egy társával a földön kezdték el rugdosni.

A barátom kis híján sokkot kapott, engem mentő vitt kórházba. Megmentőmnek eltört a járomcsontja, szemünk alatt lila duzzanat éktelenkedik, testünk több pontján foltok, amiket az ütések és rúgások okoztak

– összegezte a történteket Boglárka, aki a Népszavának elmesélte, hogy a bántalmazás után támadója visszament bulizni, mintha mi sem történt volna. A lapnak arról is beszámolt, hogy a kórház, ahol ellátták sérüléseiket, feljelentést tett az eset kapcsán mivel a 65 éves férfi 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

kiemelt kép: iStockphoto.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik