Belföld

Aszpikos sonkatekercs, fanatizmus, terepjáró – történetek a Gyárfás–Fenyő háború frontvonalából

A Fenyő-gyilkosság ügyében vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen. A Fenyő János tulajdonában álló Népszavát főszerkesztő, Gyárfással televíziós vitában is együtt szereplő Kereszty András írása a két médiamágnásról, csillapíthatatlan konfliktusukról, stílusukról. A szöveg egy része korábban megjelent a szerző blogján.

Free at last! Végre szabad! – kiáltotta világgá a Newsweek című amerikai magazin címlapja. A volt szocialista országok sajtójáról írt címlapsztorit. És Magyarország ebben a történetben főszereplő volt. Egy ország, ahol a kommunista évek után a leginkább sokszínű a média. Ahol a szabad világ – mindenekelőtt Amerika – sajtónormái érvényesülnek.

A miniszterelnök a tévékamerák előtt fogadta az újságok képviselőit. Az államelnök interjúkat adott. A szerkesztőségek meghívására azonnal igent mondtak a pártvezérek. A  nyomtatott sajtó nem egy nagymogul kezében volt. A lapok versenyeztek egymással. A közszolgálati televízióval szemben tekintélyes magántévé működött. És készülődtek a külföldi befektetők, hogy új és újabb csatornákat indítsanak.

A Magyar Újságíróbálon kötelező volt a megjelenés a gazdasági, pénzügyi, politikai, kulturális élet nagyjainak. A Farkasházy Tivadar balatonszárszói telkén rendezett éves összejövetelen nemcsak a baloldali, a liberális elit találkozott, ott voltak a mérsékelt jobboldal legismertebb emberei is.

Farkasházy Tivadar a szárszói találkozón, nyaralójának kertjében, 2013-ban. Fotó: Nagy Lajos /MTI

Ez volt a felszín. Ez volt, amit a külső szemlélő láthatott.

De a mélyben kemény harcok folytak. A médiavilágba megérkezett a vadkapitalizmus. Megérkezett mindenekelőtt Fenyő János személyében.

Úgy tudom, Kaliforniában egy baráti társaság fedezte fel magának. Jómódú emberek, akik az 1980-as évek végén – a pártállam gyengülését tapasztalva – befektetési lehetőségeket kerestek Magyarországon. A tehetséges fotográfus megszerezte az amerikai állampolgárságot. A modora egyszerre volt megnyerő és határozott. Az üzletemberek úgy gondolták, hogy a nyolcvanas évek legsikeresebb amerikai kisvállalkozásainak ötleteit viszik el Budapestre – némi készpénzzel megtoldva. A fénymásolást, a vállalati névsorokat, a fotóelőhívást, a filmvideó-forgalmazást. Fenyő szeretett arról beszélni, hogy hetvenezer dollárral jött meg Amerikából. De, aki egyszer is benézett az irodája melletti szobába, azt látta, hogy a szerény polcokon mindenütt dollárbankjegyekkel és forintokkal  teli dobozok sorakoztak.

Szóval János megérkezett. Első dolga az volt, hogy csapatot épített. Felvett egy nagy tehetségű könyvelőt, egy remek ügyvédet, egy hűséges gazdasági ügyintézőt. Mindenhonnan a legjobbat. Mindenkit remekül megfizetve. Az üzlet jól ment, de a videokazetta-forgalmazás hosszú távon nem látszott jövedelmezőnek, mert a videók jogtulajdonosai elkezdtek pereskedni. Fenyő a megkeresett pénzt ezért a médiába fektette. Megvette a legnépszerűbb hetilapot, a Nők Lapját. Majd számos kisebb újságot, ilyeneket, mint a Buci Maci. 1994-ben aztán megvásárolta a szakszervezetektől a Népszavát.

És ekkor találkoztunk.

Meghívott a VICO Rt. (ez volt a cége neve) székházába, a Törökvészi útra. Közölte, hogy évek óta figyeli azt a munkát, amit a Népszabadság második embereként – felelős szerkesztőként – végzek, azt is tudja, most szívesen vállalnék egy másik, nagy feladatot.

 Itt van ez a legatyásodott Népszava. Lehelj életet belé.

Körbevezetett a szobájában. Mutatott egy makettet, hogyan fogja átalakítani a Marczibányi teret. Elővett egy dobozt, benne amerikai dollárokkal. Az első millióm – mondta. A kanapéja fölött volt egy kép. Nem ismertem az urat.

– Ő Erdős Péter. A popcézár. Atyai barátom volt.

– Az ott mi? – egy hatalmas tükörre mutattam a mennyezeten.

– Szeretem látni, hogy ki jön be a bejáraton – felelte.

Ezután felvezetett a második emeletre. Ott volt egy ugyanakkora szoba, mint az övé, hatalmas ablakokkal.

– Te itt fogsz dolgozni.

Messzire lehetett látni.

– A helyetteseknek külön szobája van. A rovatoknak egy-egy nagyobb terem.

Mosolygott.

– Foglalj helyet a székedben.

Aztán elém tett egy papírt. Előre ráírhatta a szöveget.

500 000 készpénz. Főszerkesztőnek megfelelő minőségű lakás bérlése. Saját gépkocsi.

Elképesztő összeg volt. Háromszorosa egy akkori főszerkesztői fizetésnek.

– Azt csinálhatom a lappal, amit szeretnék? Szabad kezet kapok?

– Persze – vigyorgott Fenyő. – Ez a te emeleted.

A Nők Lapjában (saját lap) egy évvel később  egy interjú jelent meg velem, amelyben elmondtam, mit sikerült elérni a 12 hónap alatt. Idézetek: „A Népszava… nem örvendett a legjobb hírnévnek, sem a politikusok, sem a gazdasági vezetők, sem a politikusok között. Én magam sem szerettem. Túlságosan harsánynak és balosnak, korszerűtlennek éreztem. Ezért a legfontosabbnak azt tartottam, hogy élesen elválasszuk a híreket és a véleményeket közlő oldalakat. Mára kialakult az a publicisztikai rovat, amelybe az ország kiemelkedő politikusai, elemzői írnak, olyan szerzők, akik korábban kezükbe se vették a lapot… Hernádi Gyulától Fejtő Ferencig, Határ Győzőtől Vásárhelyi Mikósig.” „A Népszavát hagyományos szociáldemokrata öröksége a balközépre helyezi, mivel ez a fajta szociáldemokrácia nálunk nem szerveződött párttá, a lap nem kötődik pártokhoz. A Népszava példányszáma 130 ezer, ezzel a Népszabadság mögött a második helyen áll a magyar lapok piacán…”

Fenyő János a lap megnövekedett tekintélyét politikai kapcsolatainak építésére fordította. Ebben Ungvári Tamás segített neki, aki amolyan szürke eminenciásként (kulturális rovatvezetői minőségben) szervezte a Népszava-reggeliket.

A szobámban lévő hatalmas asztal ilyenkor átalakult. Kávé, sütemény, franciasaláta, sajtos roló, kaszinótojás, aszpikos sonkatekercs foglalta el a nyomdai levonatok helyét. És jöttek a vendégek: Habsburg Ottó, Torgyán József, Horn Gyula, Kuncze Gábor, Pető Iván, Boross Péter, Göncz Árpád… Orbán Viktor nem jött. Szerintem nem is hívtuk. Volt fideszes, de már nem emlékszem, ki.

A találkozón a főszerkesztő-helyettesek, a rovatvezetők és a szakmailag illetékes munkatárs vett részt. Fenyő szerényen meghúzódott a sarokban.

Csak amikor a szakmai megbeszélés véget ért, jött elő és kezelt a vendégekkel. És meghívta őket az első emeletre. A saját szobájába.

A Népszava főszerkesztői szobájában: Fenyő János, Bak Mihály, Szabadi Béla, Torgyán József, Kereszty András. Fotó: Népszava

Gyárfás Tamást Fenyőnél jóval régebben ismertem.

Én is a Népsportnál kezdtem el dolgozni érettségi után. Ő akkor még nem volt itt. De volt egy szobánk. A gyakornokok szobája. Gallov Rezső, Dávid Sándor, Kocsis L. Mihály és én dolgoztunk itt. Meg Raduly József, akinek írásait mi négyen pofoztuk helyre. Ebbe a szobába érkezett Gyárfás, azután, hogy én már átigazoltam az újonnan indult Magyar Hírlaphoz.

De hallottam róla történeteket. Kollégáim mesélték, hogy elképesztően szorgalmas, napi tizenkét órát dolgozik. A kicsi güzü. Mindent elvállal. Tud angolul. Aztán Los Angelesben kapcsolatba került ugyanazzal az üzleti körrel, amely Fenyő Jánost is futtatta. Csak éppen ő a szaknévsoros befektetők révén jutott pénzhez Magyarországon. Bodnár György, aki a Sárga Telefonkönyvet kiadta, Gyárfást választotta jobb kezének.

Ez az időszak az új kezdetek ideje volt. Székely Ferenc, a Magyar Hitelbank finanszírozásának segítségével el tudta indítani a Nap TV-t, amely többórás reggeli műsorsávot kapott a közszolgálati televízióban. Gyárfás a sportrovatot vezette. Majd, amikor a pénz fogytán volt, vállalta a hirdetések menedzselését. Persze részesedésért. És Gyárfás Tamás lassanként felvásárolta a Nap TV-t, az első független magyar (reggeli) tévécsatornát.

Gyárfás Nap TV-je népszerű volt. Reggelente rendszeresen behívta a magyar lapok főszerkesztőit egy vitaműsorba. Független, elfogultság nélküli adás volt ez. Gyárfás nem avatkozott közbe. A kérdezést meghagyta Havas Henriknek és Forró Tamásnak, a két sztárnak. (Mert ez a sztárújságírók és riporterek kora volt).

Gyárfás mindig ott volt. Kora reggel. Késő este. A Nap TV az ÖVÉ volt. Éppúgy, ahogy Fenyő Jánosé a saját birodalma. Gyárfás minden vendéget fogadott. Minden beállítást megnézett. Minden témát megbeszélt. Gyárfás volt a Nap TV. Mindenki mást (beleértve Székelyt is) kiszorított. És ezt az elkötelezettséget, szenvedélyt, tulajdonosi fanatizmust kell látni a Fenyő-Gyárfás konfliktus mögött.

Két self-made-man. Maguk kreálták magukat. Élve a Kalifornia által egyszer kínált eséllyel. Mindent, szó szerint mindent maguk teremtettek.

Módszereik különböztek. Gyárfás minden hatalomhoz dörgölődzött, mindenhol támogatásért házalt. Udvarias modor, alázatos nézés, talpnyalás. Hajlongva fenyegetett. Megmaradt hirdetés-szervező ügynöknek. A vetélytársakat (például Székely Ferencet) a hátuk mögött intézte el. Fenyő nagyképű és goromba volt. Fenyegetett, ordibált. Politikai szövetségeseket gyűjtött. De éreztette, hogy minimum egyenrangú velük.

És akkor Fenyő János elhatározza, támadásba lendül. A Nap TV-t is birodalmához csatolja… Megvásárolta a Stáb Rt. nevezetű társaságot, amelynek résztulajdona volt a Nap TV-ben. Gyárfásnak mindene ebben a vállalkozásban feküdt. De végső soron ő is és Fenyő is azért küzdött a kis Nap TV-ért, hogy ott legyenek, amikor a nagy falat kerül szétosztásra, amikor privatizálják a közszolgálati médiumot.

A Nap TV stúdiójában Kereszty András, Eötvös Pál, Gazsó L. Ferenc, Vince Mátyás. Fotó: Nap TV

Fenyő ekkor kezdett beleavatkozni az újság munkájába. Folyamatosan hozott „füleseket”, ezt csinálta Gyárfás, azt csinálta Gyárfás. Ilyen per van ellene, olyan botrány van körülötte. Ez az újságban nem látszott. Sikerült minden alkalommal meggyőznöm, hogy meg nem alapozott információkat rendes lap nem közöl. Így aztán az lett a szólása:

Akkor beteszem az asztalfiókba. De azért szólok a barátaimnak.

Nem nevezte meg barátait. De nyilván feljelentgette vetélytársát fontos embereknél. Egy ilyen esetre emlékszem, János hozott olyan dokumentumot, amely szerint Zemplényi György, ez a fura, gyanús figura Gyárfással együtt akar pályázni tévécsatornára. Megállapodtam vele, hogy csak rövid hírként szólunk az ügyről, nem kavarunk belőle komolyabb kázust. Az ilyen apróbb viták jó kapcsolatunkat nem zavarták meg.

A sportrovat előásott egy ügyet. Ezzel már foglalkozott a Mai Nap. Az úszószövetség rendezett egy olyan versenyt, amely csak papíron létezett. Gyönyörű jegyzőkönyvet gyártottak, mely szerint a Komjádi uszodában rajthoz állt a teljes élvonal és tucatnyi tehetséges fiatal. A rendkívül tehetséges ifjak olyan időket úsztak, hogy azonnal kvalifikálták magukat az 1996-os atlantai olimpiára. A sportrovat megszerezte a jegyzőkönyvet, beszélt az úszókkal, kiderült a csalás. Emiatt Gyárfás lemondott a szövetség elnöki tisztéről. Ezt nyilatkozta. „Nem akarom kisebbíteni a dolgot, de mivel a hamis jegyzőkönyv ügye már több hónapja közismert, úgy érzem, hogy a hamisítás felmelegítése inkább csak ürügy: egy tudatosan megszervezett lejáratási kampány folyik ellenem a Magyar Televízióban való érdekeltségeim miatt.” Volt tehát lejárató kampány? Volt. De ez inkább a színfalak mögött folyt, mint a lap hasábjain.

– Beszéljünk, mielőtt elmész szabadságra – mondta Fenyő.

Balatonszéplakra készültünk a feleségemmel  (akkor ott még újságíró-üdülő működött). Fenyő megmutatott egy tervezett cikket, a belpolitikai rovat egyik munkatársa írta arról, hogy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság egy közel háromszázmillió forintos áfacsalási bűnügyben gyanúsítottként ki akarja hallgatni Gyárfást. Kértem, nézzünk a dolognak alaposan utána. Felhívtam egy kaposvári kollégát, aki azt mondta, hogy a rendőrség megszüntette a Nap TV elnöke ellen az eljárást. Igaz, még nem volt tisztázott, hogy az eljárást bűncselekmény hiányában vagy bizonyítottság hiányában szüntették-e meg.

Mondtam Fenyőnek, két hét múlva, amikor visszajövök Széplakról, újra ellenőrizzük a hírt. Ordított egy nagyot, mit kell egy rendőrségi közlést ellenőrizni? Gyárfás egy csaló. Ki kell nyírni. (Pontosan ezt a kifejezést használta). De látszatra belenyugodott a dologba.

Aztán egy nap, Széplakon olvasom a Népszavában a cikket, amit ellenőrzés nélkül nem engedtem volna közölni. Visszautaztunk Pestre. Fenyő azzal fogadott, hogy nagy sikere volt az írásnak. Gyárfás őrjöng. Televíziós vitára hívta ki az ügyben. De most „kitöri a nyakát”. A vitára – mondta – természetesen nem én megyek, hanem te. Te vagy a főszerkesztő.

Írtam egy levelet Fenyőnek.

Köszönöm Neked a lehetőséget, hogy közel három éven át főszerkesztője lehettem az ország második legnagyobb, s több mint 120 évet megélt lapjának… A közelmúltban a magyarországi sajtóállapotok jellemzésére azt mondtam, hogy a piacgazdaság olyan, hogy akinek pénze van, az vásárol. Vesz magának újságot, rádiót, televíziót, vesz magának újságírót, hogy mindezt működtessék. Ezen változtatni nem lehet. Ez a rendszer. A sajtótulajdon azonban sajátos. Talán megbocsátasz, hogy ilyen elméleti fejtegetésbe bocsátkozom. A tulajdonosnak nincs korlátlan joga, korlátozza a sajtó szabadsága, a szakma etikája, korlátozza az igazság, amelynek naponta utánajárunk… Te azt mondtad, hogy én Európa és Amerika sajtóelveit kívánom Magyarországon érvényesíteni, de ez itt nem Amerika. Én viszont azt mondom, hogy ez itt olyan ország, ahol a tisztesség elveit minden áron érvényesíteni kell, mert csak ez ad nekünk jövőt. Ezt kívánják egyébként saját üzleti érdekeid is…

Elmentem a tévébe. Gyárfás megszervezte, hogy a műsor közben Kaposvárról bejelentkezzen egy rendőrségi szóvivő, és cáfolja a Népszava információját. Kimentünk a stúdióból a Szabadság térre. Gyárfás hozzám fordult: „Sokkal jobban tennéd, ha velem tartanál. Fenyőnek nincs jövője. Ahogy most viselkedik, kinyírja magát.” Ő is ezt a szót használta.

János másnap mosolygott.

– Megkaptam a leveledet. Rendben. De emiatt lemondani hülyeség. A terepjáródat megtarthatod.

Barátságos volt, mint mindig.

1996. szeptember 21-e volt. A születésnapom.

Kiemelt kép: Soós Lajos /MTI és Schumy Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik