Bár a kocsma ablakában egy bádog rendszámtáblán az olvasható, hogy „Horgászni mentem! Majd holnap nyitok!”, nem hiszünk a szemünknek és bátran benyitunk. Köszönés után foglalunk helyet, amit a publikum illendően viszonoz, mi több, a később érkezők még barátságosan kezet is nyújtanak, amikor elhaladnak asztalunk mellett. Mintha csak régi jó ismerősök lennénk.
– Törökszentmiklóson ez a módi – mondja csodálkozásunkat látva egy kifakult katonai gyakorlóruhás, középkorú férfi. Mostanság szokásos bemelegítő kérdésünkre, hogy ugyan már, vannak-e errefelé migránsok, egy borostás, barna bőrdzsekis fiatalember adja meg somolyogva a választ: – Hát nem látszik rajtunk, hogy mi azok vagyunk…
Ekkor még kísérőink, a szomszédfigyelő, egymást segítő mozgalmat a gyakorlatban bemutató polgárőrök nincsenek velünk. Ők a városi piacon gyűjtik a mozgalomhoz csatlakozni kívánó, azt helyzetükhöz mérten, 500-1000 forinttal is támogató lakosok aláírásait.
Ha Törökszentmiklós a Szomszédok Egymásért Mozgalom hazai központja, akkor a mezővárosi centrum a Délibáb utca. A már elhunyt tanárnő, Marica néni indította a mozgalmat, ő agitálta az utca lakóit 2012-től az éberségre. A SZEM tehát egy társadalmi bűnmegelőzési program, amelyben a szomszédok figyelnek egymásra, értékeikre, így fokozzák a biztonságot, megelőzik a bűncselekményeket. Mindenhol ott van a házakra szögezett SZEM-tábla. Marica néni kertjébe a „keletiek”, errefelé így emlegetik a cigányokat, jártak be olykor-olykor megdézsmálni a zöldséget, gyümölcsöt, csirkét.
A 1970-es évek közepén kezdtek itt építkezni az emberek, így Gonda úrék is, aki azt mondja:
Jó, hogy van ez a figyelőszolgálat, mert szinte már csak a megöregedett utcaalapítok élnek itt, a gyerekek elhúztak nyugatra. Mióta a SZEM van, az utcában nem volt betörés, bár az az igazság, addig se nagyon…
Törökszentmiklósról az elmúlt években mintegy ötezren emigráltak – magyarázza a sötétkék díszegyenruhájában Kolozsi József, a SZEM spiritusz rektora, aki Túros András ex-rendőtábornoknak, az Országos Polgárőr Szövetség elnökének jobbkeze a SZEM-projektben.
A 93 éves Piroska néni, akit a kedvünkért keltettek ki betegágyából, családtagjai külhoni munkavállalásának kárvallottja. Lánya és unokája évek óta Németországban él és dolgozik. Gondozónő vásárol be neki, viszi az ebédet, de a városban lakó veje is szinte naponta meglátogatja. 2005 óta betegeskedik, mindkét szeme glaukómás. A polgárőrök mellett a szomszédok is gyakrabban benéznek hozzá, mióta a segítő-figyelő rendszer beindult.
A Vásárhelyi Pál utcából, ahol a legrégebbi SZEM-aktivistával, Bene Istvánnal találkozunk, a szántóföldeken túl, jól kivehető a helyiek által csak kukoricagyárként emlegetett, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó tiszapüspöki ipari létesítmény sziluettje. A gyárban kukoricából állítanak elő izocukrot. A felcsúti kisvasút legalább virtuálisan elért az Alföldig. A kórházból a hétvégére hazaengedett Bene úr egyébiránt a legnagyobb körzet felelőse a szomszédokra figyelő programban.
Gál Lajosné Erzsike néni 51 éve lakik az Új Tábla dűlő 5. szám alatt, átellenben az évtizede nem működő téglagyárral, a vályogvető tó szomszédságában. Immár 13 éve egyedül. Pontosabban a láncra kötött fekete Bodri kutyával. A 83 éves csont és bőr asszony, aki papucsot is elfelejt húzni siettében, fehér frottir zokniban tipeg elénk. Nem igazán érti, mit keresünk ennyien a portáján. Erzsike néni havonta 1000 forinttal támogatja a helyi polgárőrség szomszéd-figyelő mozgalmát, amiért is most egy élelmiszercsomaggal kedveskednek neki. Nem akarja elfogadni, hiszen, ahogy meséli, most biciklizett haza a boltból, alaposan bevásárolt, tekert oda vissza majd 10 kilométert.
– Haragszom a farkasra, haragszom, nagyon – mondogatja zavartan. Kérdezzük, miféle farkasra és miért.
– Miért, miért, hát mert farkas! – jön a válasz értetlenkedésünkre.
Erzsike nénihez hetente kétszer-háromszor jár ki a farkas, vagyis Farkas, merthogy a postást hívják így, aki ráadásul polgárőr is. Három egyenruhás kalauzunk egyike hozzáteszi: – Én gyakorlatilag naponta benézek ide a dűlőbe. Gyakrabban tehát, mint Farkas postás, de rá nem haragszik Erzsike néni. Hogy miért? Hát mert ő nem farkas, hanem szekeres. Szekeres János.
A régi 4-es út mellett a Szőlőhátulja dűlő 17-ben Rozi néni, Csongrádi Imréné a rendőrökre panaszkodik, akik már többször is leparancsolták az országútról: – Azt mondták, hogy legközelebb már tényleg megbüntetnek, ha nem a bicikliúton közlekedek. De hát az a másik oldalon van, árok választja el az úttól, hogyan toljam át azon a biciklit tele csomagokkal? – mutatja a kőhajításnyira lévő „tetthelyet”. – De a polgárőrökkel semmi bajom ám! Összeszámoltam, tavaly harmincszor látogattak meg bennünket. Kivált télen, amikor szinte járhatatlanok az utak, esik ez jól.
A nyolcvanon túli asszony egyedül ápolja, gondozza a három éves kora óta súlyos beteg, értelmi sérült 60 éves fiát, aki meglátva bennünket mosolyogva jön ki a házból a kertkapuba.
– Tizenkilenc éve ketten vagyunk ezzel a legénnyel – mutat nagyfiára Rozi néni. – Két hete műtötték sérvvel, sajnos daganatot találtak a hasában.
Bár a házszám alapján a Szőlőhátulja 17 mellett kellene lennie a 19-nek, percekig autózunk, amíg Molnár Zoltánék tanyájához érünk. A viking arcberendezésű, ötvenes férfi harmadmagával lakik az országút és a szántóföld közötti fehérre meszelt épületben. A porta hátuljában vetőgépet, ekét, boronát látunk, amiből azt gondoljuk, hogy Molnár úr gazdálkodással foglalkozik.
– Nem, nem, nem a földből élek, még csak az hiányozna… – tiltakozik élénken, mintha csak valami szégyellni való dologgal gyanúsítanánk. – A városban, a CLAAS Hungária Kft-nél dolgozom targoncásként. Kombájnokhoz készítenek a kollégák vágóasztalokat, vágóasztal-szállítókocsikat.(A CLAAS a közép-európai régió legjelentősebb mezőgazdasági gépgyártója, Törökszentmiklós térségének legnagyobb munkaadója, 700-an dolgoznak ott.)
Régebben előfordultak itt a külterületen lopások, általában a jószágot vitték, de mostanában nyugi van – válaszolja érdeklődésünkre Molnár Zoltán.
A természettől elrugaszkodott városi sajtómunkások tucatkérdésére, miszerint hogyan lehet itt élni, a tanyasi viking kapásból vágja rá:
Nagyon is jól! Itt legalább nem zavarnak a szomszédok.
Tódor János
