Nemrégiben írtunk a kecskeméti „VIP-börtönről”, ahol nyitott kapuban cigiznek a rabok, szabadon mászkálnak az utcán és felügyelet nélkül járnak dolgozni. „Cellájuk” kellemesen berendezett egy-vagy kétszemélyes szoba, saját tévével. Létezik ilyen törvényesen? – teszi fel az olvasó szinte magától értetődően a kérdést. Ahhoz, hogy erre választ adjunk, kissé bele kell pillantanunk a büntetésvégrehajtásról szóló törvénybe.
A bíróság az ítéletben mondja ki, hogy a kiszabott büntetést a három közül melyik fokozatban kell végrehajtani. A probléma elég sok ebmbert érint: 2018. szeptemberében mintegy 18 ezer ember töltötte börtönbüntetését Magyarországon.
Amikor szegény megboldogult Repülős Gizi egy piti vétségnek minősülő lopásért először került a bíróság elé, még csak fogház fokozatra ítélték. Ám a következő lopása hiába is volt ugyan olyan kisstílű vétség, a bírónak már börtönt kellett kiszabnia, mert addigra Gizi visszaeső lett. Ha a vádlott cselekménye nem vétség, hanem bűntett, márpedig bűntett minden olyan szándékos cselekmény, amelyre a törvény két évnél súlyosabb büntetés kiszabását írja elő, akkor az ítéletet börtönben kell végrehajtani. Így kapott első fokon 3 év börtönt a volt fideszes képviselő, Mengyi Roland, alias „Voldemort”, az elkövetett korrupciós bűncselekményért.
A legsúlyosabb bűntettekért (például emberölés, kábítószer-kereskedelem, rablás, emberrablás, szexuális erőszak súlyosabban minősülő esetei) a büntetést fegyházban kell letölteni, és természetesen fegyházba kerülnek az életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek is. Fegyházba került például a Teréz körúti robbantó is, akit nemrég ítélt életfogytiglani szabadságvesztésre a Fővárosi Ítélőtábla. Ugyancsak fegyházba kerülnek a többszörös visszaesők és azok, akik bűnszervezetben követték el a bűncselekményt, ha a kiszabott büntetésük több mint két év.
A fokozatok közötti legfontosabb különbségek – számos más mellett – az elítélt életrendjének meghatározásában rejlenek. A fegyházban az elítélt állandó irányítás és ellenőrzés alatt áll, külső munkára csak kivételesen és csak úgy mehet, ha ez alatt is elkülönítik a külvilágtól. A börtönben az irányítás és ellenőrzés valamivel lazább, míg a fogházban lévő elítélt már külső munkahelyen is dolgozhat és bizonyos kötelező – reintegrációs – programokon kívül a szabadidejét belátása szerint használhatja fel.
Ám ezzel a különbségeknek még messze nincs vége. Egyrészt mód van arra is, hogy valaki egy bizonyos idő elteltével eggyel enyhébb végrehajtási fokozatba kerüljön, az eredetileg kiszabott fegyházból börtönbe, börtönből fogházba. Sőt, a törvény alapján arra is lehetőség van, hogy az adott végrehajtási fokozaton belül enyhébb végrehajtási szabályokat alkalmazzanak annál, mint amilyenek az adott fokozatra elő vannak írva. Mindemellett speciális célokra külön speciális részlegek is vannak a büntetésvégrehajtási intézetekben. A legismertebb ezek közül az úgynevezett HSR, vagyis a hosszúidős speciális részleg. Itt tartják fogva azokat, akiket életfogytiglani, tényleges életfogytiglani, vagy legalább tizenöt évi szabadságvesztésre ítéltek.
A gyógyító terápiás részlegben helyezik el azokat, akik mentális zavarokban szenvednek. Van ezen kívül drogprevenciós részleg, ahová azok az elítéltek kerülhetnek, akik vállalják, hogy drogmentességüket rendszeresen ellenőrizzék. A vallási részlegbe olyan elítéltek tartózkodhatnak, akiknek a szabadulásukig legfeljebb három évük van hátra, írásban vállalják az itteni szabályok betartását és nevelőtisztjük – a börtönlelkész véleményére is alapozva – javasolja e részlegbe való elhelyezésüket.
Most talán elérkeztünk Kecskemétre
Az úgynevezett alacsony biztonsági kockázatot jelentő rabok esetében lehetőség van rá, hogy egy ilyen típusú, a kecskeméti hírekből ismert részlegben helyezzék el őket. Itt a kijelölt területeken szabadon mozoghatnak, a munkájukon és a reintegrációs programon kívüli idejüket szabadon használhatják fel. A Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet erről a következőket írja honlapján: „1995-ben megnyitotta kapuit az egykori szovjet laktanya üzemanyagbázisának helyén a II-es objektum, ahol 59 fogház és börtön fokozatú, valamint enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása alá vont elítélt elhelyezésére van lehetőség”. Azt persze sem a honlapról, sem a parancsnoktól nem fogjuk megtudni, hogy valójában hogyan választják ki éppen azt az 59 embert, aki a sok hasonló rab közül kiérdemli, hogy itt tölthesse a büntetését.
De térjünk vissza azokhoz, akik nem részesülhetnek ilyen kedvező elbánásban. Vagy azért, mert valóban nem felelnek meg a feltételeknek, vagy megfelelnek ugyan, de nem őket jelölik ki az 59-ek közé.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága korábban több eléjük jutott ügyben hozott ítéletben helyt adott a kérelmezőknek, esetenként több millió forint kártérítést megítélve. A jogszabályban előírt egy főre eső szükséges terület (légköbméter) hiánya, az illemhely elkülönítésének hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, fűtés, világítás, a cellában lévő rovarok mind olyan körülmények, amelyek kimerítik a kínzás, a kegyetlen, embertelen, vagy megalázó bánásmód kritériumát, azaz sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
Amikor a perek dömpingje megindult, nyilvánvalóvá vált, hogy nem egyedi esetekről, hanem rendszerhibáról van szó. Ekkor a strasbourgi bíróság felszólította a magyar államot, hogy tegye meg a megfelelő intézkedéseket, rendezze a helyzetet, beleértve azt a lehetőséget is, hogy a fogvatartottak magyar hatóság előtt nyújthassák be az ilyen típusú kártérítési igényüket. Az állam eleget tett a felhívásnak, módosította a törvényt, így ma már az embertelen bánásmód miatt elszenvedett sérelem miatt a fogvatartottaknak nem kell a strasbourgi bírósághoz fordulniuk, mert a hazai szabályok szerint is jár részükre kártalanítás. Ennek összege napi 1.200 és 1.600 forint között mozog, attól függően, hogy a szűkös fogvatartás körülményeit még milyen további – korábban említett – tényezők súlyosítják.
A jogszabályok ugyan módosultak, a börtönélet azonban egy fikarcnyit sem javult
Ellenkezőleg. A büntetésvégrehajtásról szóló törvény ugyan mindjárt a legelső szakaszában kimondja: „A végrehajtásért felelős szerv a jogszabályok keretei között együttműködik az oktatási intézményekkel, valamint… a civil szervezetekkel és az ilyen tevékenységet ellátó vallási közösségekkel.” No meg azt is írja a törvény, hogy „a jogkorlátozás során az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kell alkalmazni”.
Ezekhez a nemes célokhoz képest a börtönszabályokat – a látogatást, csomagküldést, a cellában tartható tárgyak listáját, a telefonálást – szigorították. Nemrég egy elítélt pert indított, mert elvették a tévéjét. Eddig ugyanis bárkinek lehetett a zárkában televíziója, amelyet fülhallgatóval hallgathatott, így nem zavarva a cellatársait. Mostantól viszont az akárhány személyes zárkában is csak egyetlen készüléket engedélyeznek. Vajon mi értelme van egy ilyen intézkedésnek, hacsak nem az, hogy összeveszítsék a túlzsúfolt cellákban kényszerűen összezárt foglyokat már azon is, hogy ki milyen műsort akar nézni? És vajon hogyan tarthatják az elítéltek a hozzátartozóikkal a kapcsolatot úgy, hogy a beszélgetés percenként 93 forintba kerül és a lebutított okostelefonokért – amelyekről csak a fogvatartott tud beszélgetést kezdeményezni és csak a megengedett számokra – 35 ezer forint „óvadékot” kell fizetnie.
De szerződést bontottak a börtönrádiót működtető Adj Hangot Egyesülettel is. Amellett, hogy intézkedésük ellentétes a törvénnyel, józan magyarázat sincs rá.
Tudom, hogy nagyon sokan úgy gondolják, a börtön azért van, hogy a bűnösök bűnhődjenek, minél rosszabb nekik, annál jobb. Higgyék el, tévednek. Persze, az elkövetett bűnért büntetés jár. De – kevés kivételtől eltekintve – az elítéltek egyszer kiszabadulnak. És mindannyiunknak jobb, ha a fogvatartás évei alatt tanulnak, dolgoznak, tartják a külvilággal a kapcsolatot, azaz normális körülmények között töltik le a rájuk szabott időt, ami alatt felkészülhetnek a szabad életre.
Kiemelt kép: Neményi Márton /24.hu
