Belföld

Kilenc évet kapott a szeretőjét kivégző dombóvári nő

A többszörösen büntetett nő a házassága alatt jött össze az 57 éves férfival, akivel rendszeresen fogyasztottak szeszes italt, amikor együtt voltak. A 30 éves nő tavaly október 25-én Dombóváron találkozott a férfival, aki arra kérte, hogy a korábbi veszekedésük ellenére is térjen vissza hozzá.

A nő ennek eleget is tett, elment a férfi házába, ahol szeszes italt fogyasztottak. A féltékeny férfi felelősségre vonta a leittasodott nőt azért, mert mással is lefeküdt.

A férfi a veszekedés hevében a kezébe vett egy 20 cm pengehosszúságú kést, de miután a fiatalasszony megígérte neki, hogy vele marad, letette azt az asztalra.
Ezt követően azonban az indulattól vezérelt asszony bal kezével felkapta a kést, és azt nagy erővel, belevágta a vele szemben álló férfi bal mellkasába.

A nő vérző férfit leültette az ágyra, majd anélkül, hogy segítséget hívott volna, összeszedte a ruháit és távozott. A férfi 10-20 perc elteltével vérvesztéses shock következtében elhunyt, életét az időben érkező orvosi segítség is csak minimális eséllyel menthette volna meg.

Az asszony már az elsőfokú bíróság tárgyaláson beismerő vallomást tett, amelyet a bíróság elfogadott. A Szekszárdi Törvényszék 9 évre ítélte emberölés miatt. Az ítélet ellen a nő és védője enyhítésért fellebbezett. A Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta az ítéletet, így az jogerős.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik