Belföld

Bentlakásos iskolákba terelnék a roma fiatalokat, hogy gazdálkodókat faragjanak belőlük

Új középiskolai hálózatot hoznának létre a roma felzárkóztatás érdekében, hogy a hátrányos helyzetben lévő cigányságot az egyébként is jelentős munkaerőhiánnyal küzdő mezőgazdaságba tereljék – írja a Hvg.hu. A portál birtokába került munkaanyag alapján az új iskolai hálózat az agrárium és a roma szó összegyúrásával kreált Agroma fantázianéven indulna, a programon belül pedig a Világítótorony nevet viselné.

A tervek szerint az intézkedéssel a szakemberhiánnyal küzdő agrárágazat is jól járna, valamint a túlnyomó részt vidéki közösségekben élő cigányság számára is folyamatos és biztos megélhetést nyújtana a lehetőség.

Utóbbi célt szolgálta volna egyébként a Farkas Flórián nevével összeforrt botrányos Híd a munka világába program is, amelyben az Országos Roma Önkormányzat égisze alatt kellett volna regionális szintű irodahálózatot kialakítani, ami folyamatos munkával látta volna el a cigányságot. Bár ebből semmi nem lett, az erre felvett 1,6 milliárd forinttal nem tudott elszámolni a szervezet, a történtek miatt pedig büntetőeljárás van folyamatban, igaz évek óta eredménytelenül.

A Hvg.hu birtokába került munkaanyag szerint

  • 12-18 új, bentlakásos szakközépiskolát hoznának létre a hátrányos helyzetű és roma fiataloknak.
  • Az iskolát elvégző fiatalok azonnal stabil fizetéssel rendelkező munkavállalóvá válnának a vidék agrárcégeinél.
  • Mentorként és példaképként visszaforgatnák őket a rendszerbe, amivel húznák felfelé saját közösségüket.
  • Az Agroma-, illetve ezen belül a Világítótorony-program akár már 2020 szeptemberétől elindulhatna.
  • Az Agroma-program részeként a romák felzárkózását elősegíteni képes diplomás szakembereket is képzenének a Gödöllői Szent István Egyetemmel együttműködve. Másoddiplomás képzést indítanának el az egyetemen az első évben 25, majd évi 50 hallgató részvételével. Az ezt elvégző agrárszakemberek egyszerre segíthetnék a helybeli gazdasági szereplőket, a települési önkormányzatokat és magukat a hátrányos helyzetű közösségeket.
  • Az előkészítési fázisnak is külön nevet adtak a koncepcióban, ez lenne a Magvető-program, amit már idén meg kellene valósítani ahhoz, hogy erre építve elstartolhasson 2020-tól az Agroma. Ehhez 92 millió forint elkülönítésére lenne szükség első körben.
  • A javaslat szerzői szerint az ilyen közösségi alapú agráriumfejlesztés már a világ számos pontján – így többek között a Távol-Keleten, Közép-Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában – segítette a társadalmi felzárkózást.

A munkaanyagon a lap szerint jelenleg az Agrárminisztériumban dolgoznak, de az új iskolatípus megvalósításához szükség lesz az Emberi Erőforrások Minisztériumának és más tárcáknak az együttműködésére is, de legfőképpen az, hogy az Orbán-kormány pénzt adjon a hálózat létrehozására.

Arról egyelőre nem tudni, hogy az Országos Roma Önkormányzat, vagy más érdek-képviseleti szervezet szerepet kapna-e a programban.

Kiemelt képünk illusztráció: Kiss Nikolett áll a tábla előtt a lovári nyelv órán a pécsi Gandhi Gimnázium és Kollégiumban 2016. április 5-én. A gimnázium Magyarország és egyben Európa első roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye. (MTI / Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik