Mit szól a legutóbbi tárgyalás fordulataihoz?
A történtek – és a tanúvallomások – újra azt jelzik, amit felvetettem a novemberi tárgyaláson is: a vád a vádlottakon kér számon olyasmit, amit az egészségügy egyes szakmai képviselőinek kellett volna megtenniük. Emellett a szülők jó ideig nem kaptak arról megfelelő tájékoztatást, hogy a K-vitamin be nem adása milyen következményekkel jár. Hogyan tegyen eleget egy szülő a kötelezettségének, ha nem tud róla? Ráadásul még mindig nem világos, hogy miért szándékos emberölés a vád.
Melyek a szándékosság jogi kritériumai?
A jogi szaknyelvben létezik egyenes, illetve eshetőleges szándék. A laikusnak talán úgy a legegyszerűbb megértenie, hogy az egyenes szándék az, ha akarok valamit, hogy bekövetkezzen, az eshetőleges pedig, ha engedem, és belenyugszom, hogy megtörténjen. Emberölés esetében tisztában kell lennie az elkövetőnek azzal, hogy a tettének vagy mulasztásának következménye valakinek a halála.
Miért gondolja, hogy L.-ék nem tudták a második gyermekük születésekor sem, hogy a K-vitamint be kell adni egy csecsemőnek?
A magam részéről azt állítom, hogy a vádlottak a második gyermekük születéséig nem tudtak a K-vitamin szükségességéről. Arról is csak később, a háziorvosuktól kaptak tájékoztatást, hogy annak elmaradása milyen következményekkel járhat. Azt vallotta az első gyermek háziorvosa, hogy 2010-ben a K-vitamin nem volt kötelező. Pedig azt egy 2008-as szakmai protokoll előírta. A házi gyermekorvos ezt akkor nem ismerte, ezt többszöri kérdésünkre is megerősítette. De az iratokból az is megállapítható, hogy ezt megelőzően sem a szülőszobán a szakszemélyzet, sem pedig a háziorvost helyettesítő orvos nem beszélt a K-vitaminról.
A védőnő felvilágosíthatta volna. De a vádirat szerint az ön ügyfele nem tartott kapcsolatot a védőnői szolgálattal.
A nyomozati iratokból az állapítható meg – és a vádlottak is úgy nyilatkoztak – hogy az első gyermek születése után, miután hazaérkeztek, már várta őket a védőnő. Annyit kértek tőle, hogy kicsit várjon, amíg az édesanya rendbe szedi magát és kényelmesen elhelyezkedik az újszülött gyermekkel. Erre a védőnő nem szólt semmit, már csak azt vették észre a szülők, hogy további tájékoztatás vagy kérdés nélkül néhány perccel később elment. A szülők rövidesen elmentek a gyermek háziorvosának helyettesítőjéhez, de ő sem beszélt nekik K-vitaminról.
Térjünk át a második gyermekre, hiszen ő a sértett. L. Endre az A Te Szülésed Kft.-nél született. Márki-Zayné Vincze Felícia, a szülésznő nem adott neki K-vitamint, a vele szerződésben levő újszülött gyógyász sem. Azt állították, nem is volt jogosultságuk erre.
Az egészségügyi személyzet – dolgozzék intézményben vagy azon kívül – elsődleges feladata az emberi élet védelme. Ez az elv mindent felülír. Már a tárgyaláson sem tudtam értelmezni azt a felvetést, hogy egy egészségügyi dolgozónak van-e ilyen jogosultsága, vagy nincs. Hozzáteszem, ez úgy hangzott el, hogy az intézményen kívüli születésről rendelkező kormányrendelet a K-vitamin adását nem teszi kötelezővé, illetőleg nem teremti meg a jogosultságot. A neonatológus (újszülött gyógyász) doktornő pedig azt állította, hogy nem volt lehetősége receptet írni.
Jogilag ez helytálló lehet?
Egyértelműen nem. Ha bárki egy netes keresőbe beírja, hogy „újszülött”, „tajszám nélkül”, „receptfelírás”, akkor az első két találatban ott a megoldás. A 44/2004-es szakágazati rendelet rögzíti, hogy ki és milyen módon írhat fel receptköteles készítményt, továbbá a 43/1999. kormányrendelet alapján a tajszám nélküli újszülött esetében – a rendelet informatikai kódot jelöl – az édesanya tajszámának első számjegyét 8-asra kell cserélni. A neonatológus doktornőnek tehát több módja és jogcíme lett volna a vényírásra. Így a Te Szülésed Kft.-nél már a születés pillanatában teljesen jogszerűen lehetett volna K-vitamin, és azt be is adhatták volna.
Más az, hogy „beadhatták volna”, és megint más, hogy „kötelező lett volna beadniuk”. Az is elhangzott a szülést lebonyolító cég részéről, hogy a szakmai protokoll csak ajánlás, nem jogszabály.
Az egészségügyi törvény rendelkezik arról, hogy minden betegnek joga van az egészségi állapota szerint indokolt, folyamatos, egyenlő bánásmódon alapuló megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Márpedig a törvény szerint az az ellátás tekinthető megfelelőnek, ahol az egészségügyi szakmai, etikai szabályok és irányelvek megtartása megtörténik. Tehát a protokoll a jogforrási hierarchiába nem tartozik ugyan bele, de a betartása a törvény alapján számon kérhető az egészségügyi szolgáltatótól.
A fentiekben hivatkozott 2008-as – a sokszor említett „K-vitamin profilaxis” – mellett a 2011-ben megjelent Az egészséges újszülöttek ellátásáról szülőszobán és gyermekágy ideje alatt című protokollban is benne van, hogy a születéskor K-vitamint kell kapni a babának. Emellett egy 2010-es minisztériumi szabályozás, a házi gyermekorvos kompetencialistája kötelezővé teszi a házi gyermekorvosnak – szükség esetén, azaz túlnyomórészt anyatejes táplálás mellett – a K-vitamin előírását. És 2009-ben is kiadtak egy protokollt az egészséges csecsemő táplálásáról, miszerint anyatejes táplálás esetén a gyereknek K-vitamin pótlást kell adni. Négy vonatkozó szakmai protokoll volt hatályban.
A szülésznő azzal védekezik, hogy ezek a kórházi, nem pedig az intézményen kívüli szülésre vonatkoznak.
Csak a 2011-es szakmai protokoll az, amely kifejezetten megemlíti az intézményben születést. És ugyan miért ne vonatkozna egy ilyen előírás minden szülésre, függetlenül attól, hogy az kórházban vagy intézményen kívül történik? Az sem véletlen, hogy az intézményen kívüli szülést szabályozó kormányrendelet mellékletében a K-vitamin adagolás kifejezetten benne van.
Ez nem történt meg, viszont a vezetők az elmondásuk szerint megadták a szülőknek a szükséges információkat. A szülők erre nem emlékeznek. Valaki nem mond igazat, márpedig ezen állhat vagy bukhat a vád.
Nekem az újszülött gyógyász vallomásából nem tűnt ki, hogy kifejezetten felhívta volna a figyelmet a K-vitamin elmaradásának kockázatára.
Elmondásuk szerint rá is írták a zárójelentésre, hogy a babának öt napon belül K-vitamint kell kapnia. Ezt megkapták a szülők. Bár L. Csaba azt mondta, nem emlékszik a dokumentumra.
Mert nincs meg nekik. Ezt az iratot – tudomásom szerint – a nyomozati szakban kérték be a Te Születésed Kft.-től.
Ön látta?
Persze. Az benne van, hogy a háziorvost meg kell keresni. Az is benne van, hogy nem kapott a baba K-vitamint.
Hát akkor?
Nézze, a per arról szól, hogy a szülők elkövették-e az emberölés bűntettét, akár eshetőleges szándékkal. Ehhez nem csupán azt az információt kellett volna megkapniuk, hogy „K-vitamint kell adni”, hanem azt is tudniuk kellett volna, hogy, „ha nem adod be a gyermekednek a K-vitamint, így és így, ekkor és ekkor, vérzékenységben meghalhat.” Megjegyzem, a születést követően nagyon rövid időn belül meg kellett volna kapnia a babának az első adag K-vitamint. Az ön által említett „zárójelentést” a születés után két nappal állították ki. De van egy másik, ezzel összefüggő probléma is… Az említett kormányrendelet megjelöl egy úgynevezett „felelős személyt”, ez általában a szülésznő. A felelős személynek – többek között – az is a kötelezettsége, hogy a születés tényéről 72 órán belül tájékoztassa a védőnőt és a háziorvost igazolható módon. Jelen ügyben az egészségügyi szolgáltató – akinél a születés történt – nem csupán a kormányrendelet mellékletét töltötte ki, hanem készített egy saját dokumentumot, amin a felelős személy bejelölhette, hogy a szülők értesítik a védőnőt és a háziorvost. Csakhogy a felelős személy a jogszabály által rárótt kötelezettséget nem háríthatja át a szülőre egy saját nyomtatványra tett kis x-szel; főleg úgy, hogy a szülő ebből a nyomtatványból nem is kap. A védőnő egyébként az értesítést követően – vagy ha nem az otthonában szült a kismama, akkor a hazaérkezés után – két napon belül köteles meglátogatni és gondozásba venni a gyermeket.
Amennyiben a Te Szülésed Kft. is mulasztott – és ezt nyilván a bíróság feladata lesz eldönteni – az mennyiben terhelné a cég ügyvezetőjét? Nem ő volt az egészségügyi szakember.
Az ügyvezető a cég törvényes képviselője. Ha a szakmai szabályokat nem is kell feltétlenül ismernie, az elvárható tőle, hogy – különösen az engedélyhez kötött tevékenységek esetében – minden szabályozóról tájékozódjon. Úgy gondolom, hogy egy élet világra segítésében közreműködő cégnél fokozott figyelmet kell fordítani mindenre, szükség esetén több forrásból tájékozódni. Az ügyvezető kötelezettsége a törvényes működés biztosítása, az általa foglalkoztatott személyek munkájának ellenőrzése. És vállalnia kell annak felelősségét is, hogy a munkavállalója által okozott kárért – nyilván adott kivételektől eltekintve, és főszabályként – ő tartozik felelősséggel. Nyilván látja, hogy az egészségügyi személyzet részéről összességében több mulasztás is felmerült.
És ezek a mulasztások okozhatták, akár közvetve, a gyermek halálát?
Nem kerülöm ki a kérdést, de hadd legyek diplomatikus: ha ez felmerül, az eljárás megindítása és lefolytatása az ügyészség és a bíróság feladata.
A vádirat mindenesetre egyértelműen és kizárólag a szülők felelősségéről szól.
Igen. Ám a bíróság honlapján megjelent „vádirati kivonat” bizonyos tényeket nem tartalmaz vagy torzít.
Hogyhogy torzít?
Nem olvasható például az, hogy a gyermek 3 hetes korában kapott K-vitamint a háziorvostól. Továbbá egyetlen tanú vallomásában sem szerepelt az, ami vádiratban, hogy tudniillik a szülők akadályozták volna az orvosi ellátást.
A háziorvos integritását a bíró kétségbe vonta. Ismertette, hogy okirat-hamisítás miatt folyik ellene eljárás, és korábban elítélték az úgynevezett „agárdi fényevők” gyermekének, Benjáminnak a halála kapcsán is. A bíró egyértelműen jelezte, hogy szerinte a doktornő nem mond igazat a K-vitamin beadásáról.
Ez nézetem szerint helytelen.
Nincs joga a bírónak kétségbe vonni egy tanúvallomást?
Ha úgy gondolja, hogy a tanú hamis adatokat közöl, megvan az eszköze, hogy a szükséges lépéseket megtegye. Ha a tanú vallomását más tények cáfolják, lehetősége van a vallomás figyelmen kívül hagyására. Magam részéről azonban úgy gondolom, hogy nem szerencsés ilyen tényközlést tenni egyetlen oldalról és a bírói pulpitusról sem.
Nyilván nem növeli a tanú iránti bizalmat, hogy hasonló ügyben már elmarasztalták.
A háziorvos foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt kapott hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést. Abban az ügyben a bíróság szerint kötelessége lett volna jelezni, hogy a kisgyermek, akiről ott szó volt, rossz állapotban van, a szülők vélhetően elhanyagolják; illetve nem értesítette a hatóságot amiatt sem, hogy a gyermeket az egyéves státusvizsgálatra nem hozták el. A marasztalása tehát nem orvosszakmai okokból történt. A másik eljárásban viszont még nincs ítélet, és az, hogy valakivel szemben eljárás folyik, a tanúvallomásának hitelességét nem minősíti. Egyébként az, hogy valakivel szemben egy másik ügyben eljárás folyik, az adott ügy szempontjából általában irreleváns.
A vád azt is leszögezi, hogy a szülők nem hívtak orvost, majd akadályozták a baba ellátását, amikor rosszul lett.
A mentőorvos és a személyzet tanúvallomása ezt nemhogy nem erősítette meg, kifejezetten úgy nyilatkoztak, hogy erről nem volt szó. A szakápoló beszélt hangoskodásról, de szerinte senki nem akarta akadályozni, hogy kivigyék, betegyék a mentőbe és ellássák a gyereket. A szülők csak ahhoz ragaszkodtak, hogy ott lehessenek az elsődleges ellátás során is a mentőautóban, és amikor ezt megtiltották, az egy olyan erős habitusú emberből, mit amilyen az elsőrendű vádlott, indulatokat váltott ki. Nem hinném, hogy ez egyedi eset.
A vádirat szerint a családapa elnyomásban tartja a feleségét. Miért állapítottak meg érdekellentétet a vádlottak közt?
Mert a hatóság szerint eltér a kettejük magatartása. Nem mindegy, hogy valamit azért teszek, mert így akarom, vagy azért, mert elnyomott személyiség vagyok, kényszerből cselekszem. Utóbbi enyhítő körülmény, vagy ki is zárhatja a büntethetőséget. Február 26-án és 28-án lesz a pszichiáter és pszichológus szakértők meghallgatása, abból sok minden kiderül. Ada egyébként magasan kvalifikált háttérből jön, széles látókörű emberek a szülei. Fiatalabb korában sok helyen járt, nívós iskolákat végzett, nem valószínű, hogy alárendeltként viselkedne egy kapcsolatban, vagy ilyen minta lett volna előtte gyermekként.
Az első tárgyaláson az ügyfele még úgy vallott, hogy megijedt a gyermek állapota miatt, és azért nem hívta az orvost, míg a férje hozzá nem járult, mert ilyen dolgokban „együtt szoktak dönteni.” A házigazdák gyermeke hívta a háziorvosi ügyeletet.
Ada venezuelai származású, 2013-ban még csak néhány éve élt itt. Nem beszélte még jól a nyelvet, nem igazán értette és ismerte az itteni kultúrát és szokásokat, a fő kapcsolódási pontja a külvilághoz a családja volt. Egy kétéves és egy néhány hetes babával el kellett menniük otthonról, mert elromlott a fűtés, a gyerek pedig beteg lett. Nem volt mellette olyan személy, akihez bizalommal fordulhatott volna. De ebben a helyzetben is tájékozódni akart az itteni viszonyokról, hogyha betegebb lenne a kisfia, mit kell tennie január 1-jén, egy munkaszüneti napon: ügyeletre kell vinni, hívni kell az orvost vagy a mentőt, vagy saját maguknak kell-e a babájukat kórházba vinni, és ha igen, akkor hova. Ő kezdeményezte, hogy hívják fel az ügyeletet. Ha annyira vészjósló volt a helyzet, a házigazdáknak orvost kellett volna hívniuk, nem pedig csak az anyukától várni, hogy megfontolt és józan döntést hozzon. Nekem – édesanyaként – minimum fura, hogy az ott levő több felnőtt közül egy sem mondta Adának, hogy most akkor beviszünk benneteket a kórházba, vagy mentőt hívunk, vagy kihívjuk az ügyeletet, ezek az opciók. Ehelyett felhívtak egy távgyógyítót, miközben állítólag a gyereknek fennakadt a szeme és a fél arca lebénult… Erről természetesen szó sem volt, a mentőorvos neurológiai tüneteket egyáltalán nem észlelt, csak kezdődő kiszáradást.
Mindenki felelős, csak a vádlottak nem?
A védelemnek nem az a dolga, hogy bárkit hibáztasson, de értékelheti a tényeket. A fő kérdés az, hogy az ügyfelem elkövette-e azt a cselekményt, amivel vádolják. Erre a válasz nézetem szerint egyértelműen az, hogy nem.
Ön az elsőrendű vádlott védőjével együtt kiadott egy közleményt, amiben kifogásolják, ahogyan az ügyet a média kezeli.
Értem, hogy egy ilyen történet mindenkit érdekel. Nem vitatom az állampolgárok jogát a tájékoztatáshoz. De a tárgyalóteremben szakmai munka folyik, melynek egyetlen célja a tények megállapítása. És az ártatlanság vélelmét a bíróságnak is, az ügyészségnek is, meg a sajtónak is figyelembe kell vennie. Sokkal tárgyilagosabbnak kellene lenni mind az eljárásnak, mind a róla szóló tudósításoknak. Tudom, hogy a sajtó nem kapta meg a szükséges tájékoztatást, nagyon félrevezető a bíróság honlapján megjelent „vádirati kivonat”, de azt kérjük mindenkitől, hogy előítéletektől mentesen, a tényekre alapozva és ne gúnyosan, becsmérlően nyilvánuljon meg. Vegyük figyelembe, hogy egy hathetes kisbaba haláláról van szó.
Miben nem tárgyilagos az eljárás ön szerint?
A tényállás megállapítása soha nem tartalmazhat értékítéletet, érzelmi színezetet, így véleményem szerint nincs helye a vádlottak világnézetét firtató kérdéseknek. Mi köze ennek az ügynek például az oltásokról vallott véleményükhöz? A szubjektív információkat adott esetben a büntetés kiszabásánál, ha ez ok-okozati összefüggésben van a cselekménnyel, értékelni kell. De ez még jóval odébb van.
