Belföld

Kivonult az ellenzék a parlamentből

Az Országgyűlés hétfőn nyitotta meg tavaszi ülésszakát. Kövér László házelnök az ülés elején megadta a szót az ellenzéki politikusoknak a napirend előtti felszólalásokra, de ezzel sem a Jobbik, sem az MSZP, sem az LMP nem kívánt élni, a pártok képviselői egymás után kivonultak az ülésteremből.

Az ellenzék nem fog részt venni a propagandahétfőn, helyette ott állnak ki a munkavállalókért, ahol erre a legnagyobb szükség van, ezért hétfőn délután elmennek Esztergomba a Suzuki-gyárba és ott felteszik a kérdéseiket

– mondta el a kivonulást követő sajtótájékoztatón Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

A házelnök meglepetten nézte végig az ellenzéki akciót, majd Harrach Péternek adta meg a szót. A KDNP-s frakcióvezető után Novák Katalin következett, aki a nyugati sajtónak szúrt oda, ahol szerinte lejárató cikkeket írnak Magyarországról.

Megismerhettünk minden értékes ellenzéki gondolatot. Mindent elmondtak, amit a világ dolgairól gondolnak. Csak néhány szelfibot maradt hátra.

– ez már Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető felszóláslásában hangzott el.

Az ellenzék szerinte utcai harcra buzdítja az embereket. Dömötör Csaba államtitkár annyira egyetértett Kocsissal, hogy a szelfibotos gondolatmenetet is továbbvitte. Az ellenzéki politikusok tavalyi akcióját Üvegtigris-szintű bohóckodásnak nevezte, a Jobbik és a baloldali pártok „összeborulását” pedig kisnyilasok és szemkilövetők szövetségének.

A képviselők elfogadták, hogy Hollik István (KDNP) kormányszóvivő kerüljön a decemberben elhunyt Hirt Ferenc (Fidesz) képviselői helyére, míg a Jobbik frakciójából távozó Staudt Gábor és Szávay István helyeire Csányi Tamás és Bencsik János érkezik.

Parlamenten kívül

Gyáva miniszterelnöknek nincs hazája

– mondta Jakab Péter (Jobbik), arra utalva, hogy Orbán Viktor nem vesz részt a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapján, hanem Jeruzsálembe utazott a V4-es országok és Izrael találkozójára. „Ugyanígy fog repülni a közéletből is”, mondta, majd elmondta, arra kérik a kormányt, hogy a rabszolgatörvény ügyében vonuljon vissza. Hadházy Ákos (független) beszélt a mentelmi bizottság hétfői üléséről, ahol azt állapították meg, nem sérült a parlamenti képviselők mentelmi joga, amikor az MTVA-ban a biztonsági őrök akadályozták a mozgásukat.

Kövér László meggyalázta a parlamentet azzal, hogy az ellenzéket folyamatosan bünteti

– mondta a független Szél Bernadett. Szerinte látszatdemokrácia, látszatparlament és nemlétező jogállam van, az ellenzék ennek megfelelően cselekszik.

Hogy miért pont az esztergomi Suzuki-gyárhoz vezet a rabszolgatörvény ellen tiltakozó ellenzéki képviselők útja, az világos lesz az alábbi cikkből; a gyár vezetése harmadszor igyekszik elfojtani (j-vel, nem ly-nal) az ott dolgozók szervezkedését:

Harmadszor fojtja el a Suzuki a melósok szervezkedését
A 26 éve működő Suzuki-gyár régóta ugyanazt a stratégiát követi: eltávolítja a szakszervezeti vezetőket, akik bár az eddigi esetekben megnyerték a pert, mire visszavették őket állásukba, addigra meggyengült az érdekképviselet. Az esztergomi gyárból most az alakulóban lévő szakszervezet vezetőjét küldték el úgy, hogy 14 évig nem volt panasz a munkájára.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Olvasói sztorik