Belföld

Macedón vámhivatalnokkal ebédelt Gruevszki Budán

Macedón vámhivatalnok azon két férfi egyike, akivel Nikola Gruevszki elítélt macedón miniszterelnök Budán ebédelt, amikor a 24.hu munkatársai lefotózták

– erősítette meg a vámhivatal vezetője a MakFax nevű macedón hírügynökségnek.

A cikk szerint a férfi szabadsága idején utazott Budapestre, hogy találkozzon a Magyarországon menekültstátuszt kapott korábbi politikussal. Főnöke a portál érdekődésére azt mondta, nem akadályozhatja meg, hogy munkatársai pihenőidejükben utazzanak. A direktort már csak azért is kérdezik az ügyről a macedón újságírók, mert már második embere vizitált Gruevszkinél: korábban Alekszander Trajkovszki látogatta meg. Ő utazása idejére hivatalosan betegszabadságot vett ki, egyebekben pedig erőszakos cselekedet gyanújával folyik ellene nyomozás.

Miután Gruevszki a most azonosított vámhivatali dolgozóval étkezett az 57 nevű étteremben, munkatársaink megpróbálták megtudni tőle, miként jutott ki Macedóniából, ám nem felelt, inkább bepattant sofőrje mögé egy Volkswagen Sharan típusú autóba, és elhajtatott.

Budán ebédelt Nikola Gruevszki, megpróbáltunk kérdezni tőle – videó
Ahogy más veszélyeztetett menekültek, úgy ő is sofőrrel indult drága étterembe.

A korábbi macedón miniszterelnök Magyarországra jutásának több részlete máig nem tisztázott, ám az biztos, hogy börtönbüntetése elől szökött el, és Budapestre jutásában magyar diplomaták is segédkeztek. Miként az is tény: a kormány saját jogszabályait kikerülve garantált különleges bánásmódot a korrupciós ügyben elítélt politikusnak.

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik