Belföld

Videón, ahogy az MSZP és a DK képviselői a kerítésen átmászva jutnak be az MTVA-ba

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Demokratikus Koalíció (DK) több képviselője is a kerítésen átmászva jutott be az MTVA Kunigunda utcai székházába – mondta el Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő. Minderről Újhelyi István MSZP-s EP-képviselő tudósított a Facebook-oldalán, így főként MSZP-s és DK-s ellenzéki politikusok vannak az épületben azután, hogy Hadházy Ákost, és Szél Bernadettet kidobták az állami televízió székházából.

Videón Hadházy Ákos és Szél Bernadett kipenderítése az állami televízióból
Az épület előtt várakozó rendőrök láthatóan semmit nem tettek.

A kerítéses akcióról videót is készítettek:

Megérkezett az épületbe Niedermüller Péter, a DK EP-képviselője, a szintén DK-s Gréczy Zsolt, valamint Molnár Zsolt szocialista parlamenti képviselő is, az MSZP elnöke, Tóth Bertalan is, és az LMP képviselője, Kocsis-Cake Olivio. Továbbá tudósítónk jelentette, hogy Tordai Bence a Párbeszéd képviselője, Jakab Péter, a Jobbik képviselője, Szabó Szabolcs független képviselő, és Mesterházy Attila szocialista képviselő is a kerítésen átmászva jutott be az épületbe. Közben az MTVA már két kamerával veszi folyamatosan az ellenzéki politikusokat, akik be is olvasták a petíciójukat, ám az kérdéses, hogy ez valaha adásba kerül-e. Gréczy arról beszélt, hogy szimbolikusnak tartja, hogy egymást segítették át a kerítésen, Molnár Zsolt pedig azt mondta, hogy mindenfajta joggal ellentétes az, ami az MTVA-székházában történik.

Ezután egyébként ismét dulakodás alakult ki Varjú László DK-s politikus és a biztonsági őrök között, amit többen rögzítettek is. Az MSZP-sek folyamatosan élőben tudósítanak az épületből.

Kiemelt kép: Tóth Bertalan átmászik a kerítésen (Bárdi Bálint / 24.hu) 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik