Belföld

Hollik Istvánnak is az a fő baja, hogy a tüntetők nem tisztelik a kereszténységet

Kálmán Attila
Kálmán Attila

újságíró. 2018. 12. 15. 17:43

Az agresszív politikai aktivisták, aki tegnap az utcákon voltak, nem tisztelnek senkit és semmit. Nem tisztelik a kereszténységet, nem tisztelik a törvényeket, nem tisztelnek másokat sem

– mondta Hollik István kormányszóvivő a magyar kormány által kiadott videóban, összegezve ezzel minden kormányzati kommunikációs panelt a tüntetőkről. Majd jön egy bónusz gyurcsányozás is.

A szóvivő azt is elmondja, hogy szerinte „Magyarország jogállam, ezért a törvényeket mindenkinek be kell tartani”.

Hollik ezen megnyilatkozásával mindent 46 másodpercbe sűrített, amit eddig elmondtak a túlóratörvény ellen tiltakozó tüntetőkről kormányoldalról:

  • Gulyás Gergely egy kormányinfón adta meg az alaphangot. A miniszter Soros-kitartottjait látta a tömegben, és akut kereszténygyűlöletet látott eluralkodni a tömegen.
  • Másnap Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója sorosozott.
  • Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke azt mondta, hogy „a tüntetők nem tisztelnek másokat, nem tisztelik a kereszténységet, a nemzet karácsonyfáját, magát a karácsonyt, a kis Jézust sem”.
  • A Fidesz szombati közleménye pedig szintén arra koncentrál, hogy büntetett előéletű törvénysértők vannak az előállítottak között.

Kiemelt kép: Magyarország Kormánya/YouTube

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

AACHEN, GERMANY - JANUARY 22: German Chancellor Angela Merkel and French President Emmanuel Macron sign the Aachen Treaty on January 22, 2019 in Aachen, Germany. The treaty is meant to deepen cooperation between the countries as a means to also strengthen the European Union. It comes 56 years to the day after then German Chancellor Konrad Adenauer und French President Charles de Gaulle signed the Elysee Treaty, or Joint Declaration of Franco-German Friendship. (Photo by Sascha Schuermann/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.