Belföld

Feljelentették Botka Lászlót a Szeviép-ügyben

Szabó Bálint ügyvéd szerint a Szeviép-ügy a polgármester büntetőügye.

A Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője ezért feljelentést is tett Botka László és Ujhelyi István szocialista politikus ellen. Szabó Bálint a szegedi városháza előtt azt mondta, a Szeviép-ügynek csak mellékszereplője volt az építőipari cég első fokon elítélt három vezetője. Szerinte 2008-ban vezető szegedi szocialisták a Szeviép-vezérekkel közösen határozták el, hogy a cégen keresztül közpénzmilliárdokat tüntetnek el helyi nagyberuházásoknál.

Megállapodtak abban is, hogy az esetleg adódó büntetőügyeket befolyásukkal visszaélve helyi rendőri és ügyészi vezetőket felhasználva próbálják majd elsimítani.

A jogász a Szeviép-ügyet maffia-bűncselekménynek nevezte.Ahogy Czeglédy Csabát vagy a Szeviép egyik tulajdonosát és vezetőjét, úgy nemsokára

Botka Lászlót is bilincsben, vezetőszáron fogják elvinni.

fogalmazott a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, aki szerint az ügy egyik kulcsszereplője Ujhelyi István korábbi sofőrje, aki 2008-ban a Szeviép-cégcsoporthoz “ejtőernyőzött”, majd segédkezett eltüntetni több száz millió forintot.

Szabó ezért kezdeményezte, hogy indítsanak nyomozást a Szeviép egyik leányvállalata, a Biztonsági Üzem Kft. csődje ügyében is. A cégnél az anyavállalathoz hasonló folyamatok zajlottak le, a kft. is felszámolással szűnt meg, több károsultat és mintegy százmillió forint tartozást maga után hagyva – mondta.

Botka: Orbán így működik, vagy megalkuszol, vagy a legszemetebb karaktergyilkosságnak nézel elébe
A szegedi polgármester csak tavaly 13 sajtópert nyert, ám a Fidesz médiabirodalma nem hátrál meg, ahogyan ő sem. 

Az ügyvéd kezdeményezte, hogy az önkormányzat hozzon létre vizsgálóbizottságot annak felderítésére, milyen szerepe volt a városnak a Szeviép-ügyben. A Botka László vezette önkormányzat és cégei szerinte 16 milliárd forinttal “tömték ki” a Szeviépet, ebből több mint 10 milliárd kézen-közön eltűnt. Szabó Bálint úgy gondolja, tiltott pártfinanszírozás történhetett, az összeg egy részét a 2010-es önkormányzati kampányban használták föl.

Botkával fideszes is bukhat

A jogász szerint a Szeviép-ügyben nagykoalíció volt az elmúlt nyolc évben és nemcsak szegedi szocialista politikusok fognak bukni, hanem a helyi Fidesz vezető és befolyásos politikusaira is rávetül a gyanú árnyéka – mondta. A Szeviép-ügyet Botka László és a szocialisták a helyi Fidesz segítsége nélkül nem tudták volna megvalósítani. Szerinte ezt támasztja alá, hogy a szegedi fideszes politikusok semmit nem tettek azért, hogy ne lopják el a pénzeket, az alvállalkozókat kártalanítsák. A kormánynak és személy szerint Lázár Jánosnak köszönhető, hogy a károsultak, ha hosszú idő után is, de hozzájutottak a pénzükhöz – hangsúlyozta.

A polgármesteri kabinet által a helyszínen kiosztott közlemény szerint

Szeged nem kér Szabó Bálint hazudozásaiból, a Vas megyéből ideszerződött provokátor mocskolódásából.

Felszólították Lázár Jánost,

ne hergelje tovább a szegedieket, és hívja vissza hamis kutyáját a városból.

A közleményben arra kérik a bukott minisztert, hogy aljas és gyáva vádaskodás helyett inkább arról adjon számot,

miért szerződött 300 millió forintért Hódmezővásárhely polgármestereként a Szeviéppel.

(mti)

Lázár János: Szervezett bűnözői kör irányítja Szegedet
A volt miniszternek volt néhány erős kijelentése egy helyi lapnak adott nagyinterjúban.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik