Belföld

Bilincsben vitték a börtönbe M. Richárdot – frissítve

Megelégelte a bíróság, hogy a Dózsa György úti halálos közlekedési baleset egyik gyanúsítottját, M. Richárd megsérti a házi őrizet szabályait. Elrendelték a férfi letartóztatását.

Ahogy arról korábban beszámoltunk a bűnügyi felügyelet alatt álló M. Richárd idén februárban már megszegte egyszer a házi őrizet szabályait. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint M. Richárd hétfőn ismételten megszegte az ügyészi határozatban részlegesen feloldott (jelenlegi szabályok szerint már bűnügyi felügyeletnek megnevezett) kényszerintézkedés magatartási szabályát.

A kerületi ügyészség csak az orvosi kezelésen történő részvétel érdekében, csak az oda- és visszautazás, illetve a kezelés időtartamára engedélyezte a tartózkodási helyének elhagyását. Ennek ellenére beült egy belvárosi étterembe, és ott tartózkodott. A jogsértő magatartás észlelése után rendőrök előállították, majd őrizetbe vették.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség emellett megállapította, hogy a férfit a napokban a Központi Nyomozó Főügyészség újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként. Ezzel egyidejűleg arra is felmerült adat, hogy a gyanúsított a közlekedési bűncselekmény miatti nyomozásban a bizonyítás megnehezítésre törekedett.

Minderre tekintettel, a kerületi ügyészség álláspontja szerint a házi őrizet, illetve bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak többszörös megszegése mellett már a bizonyítás meghiúsításának, illetve a bűnismétlésnek a veszélye miatt is indokolt a gyanúsított letartóztatása. A fent megjelölt célok eléréséhez a bűnügyi felügyet alkalmazása már nem elegendő.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és elrendelte M. Richárd letartóztatását. A férfit bilincsben vitték a fogdára. Az M. Richárd védelmét ellátó Koltai ügyvédi iroda közleményben reagált a bíróság döntésére.

A mostani letartóztatás előzménye az, hogy gyanúsított súlyos beteg, életveszélyes szívműtét előtt áll és részben ezzel összefüggésben az elmúlt hónapokban számos alkalommal kapott az ügyészségtől részleges feloldást a bűnügyi felülgyelet alól azzal a céllal, hogy orvosi kezeléseken megjelenjen. Gyanúsított az orvosi kezeléseken kivétel nélkül megjelent. Ugyanakkor az ügyészség gyanúja szerint terhelt 2018. november 7. napján, november 12. napján, november 14. napján és november 19. napján az orvosi kezelések előtt vagy után rövid időközre megállt a saját tulajdonában álló és általa vezetett étteremben. Ezzel gyanúsított az ügyészség által az orvosi kezelésen való részvételre előírt időt nem lépte túl, és ahogyan írtuk, az előírt orvosi kezeléseken M. Richárd minden alkalommal részt vett. Azt, hogy gyanúsított megállt saját éttermében, az ügyészségi indítvány szerint a nyomkövető technikai eszközből kinyert információk igazolják, de sem védő, sem gyanúsított az erre vonatkozó konkrét adatokat nem ismerhette meg a BKKB mai ülésén, csupán egy rendőri jelentést.

A védelem azt is kifogásolják, hogy a hatóságok  miért csak most vették őrizetbe, amikor tudomásuk volt arról, hogy korábban is megállt a saját éttermében, amikor hazafelé ment az orvostól.

Kiemeljük azt is, hogy az ügyészségi határozat, amely a bűnügyi felügyelet részleges feloldásával engedélyezte gyanúsított számára az orvosi kezeléseken történő részvételt nem zárta ki azt, hogy gyanúsított esetleg megálljon egy rövid kávéra a saját éttermében. Az ügyészségi határozat úgy oldotta fel a bűnügyi felügyeletet, hogy annak célja az orvosi kezelés volt és meghatározta, hogy gyanúsítottnak mikor kell elindulnia és meddig kell visszaérnie. Nem volt benne azonban olyan rendelkezés, hogy nem állhat meg egy mosdó igénybevételére, vagy egy kávét inni.

– teszik hozzá.

A balesetben két család élete ment tönkre. Az egyik áldozat egy 37 éves kisgyerekes apuka volt, a másik pedig egy 24 éves egyetemista fiú, aki a tanulmányai befejezése után családot szeretett volna alapítani szerelmével.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik