Belföld

Ismét megszegte a házi őrizet szabályait M. Richárd – őrizetbe vették

Rács mögé vágná az ügyészség  a Dózsa György úti halálos közlekedési baleset egyik gyanúsítottját, M. Richárdot. Az ok: a kecskeméti maffiaperből is ismert gyanúsított ismét megszegte a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait.

Ahogy arról korábban beszámoltunk a bűnügyi felügyelet alatt álló M. Richárd idén februárban már megszegte egyszer a házi őrizet szabályait. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint M. Richárd hétfőn ismételten megszegte az ügyészi határozatban részlegesen feloldott (jelenlegi szabályok szerint már bűnügyi felügyeletnek megnevezett) kényszerintézkedés magatartási szabályát.

A kerületi ügyészség csak az orvosi kezelésen történő részvétel érdekében, csak az oda- és visszautazás, illetve a kezelés időtartamára engedélyezte a tartózkodási helyének elhagyását. Ennek ellenére beült egy belvárosi étterembe, és ott tartózkodott. A jogsértő magatartás észlelése után rendőrök előállították, majd őrizetbe vették.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség emellett megállapította, hogy a férfit a napokban a Központi Nyomozó Főügyészség újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként. Ezzel egyidejűleg arra is felmerült adat, hogy a gyanúsított a közlekedési bűncselekmény miatti nyomozásban a bizonyítás megnehezítésre törekedett.

Minderre tekintettel, a kerületi ügyészség álláspontja szerint a házi őrizet, illetve bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak többszörös megszegése mellett már a bizonyítás meghiúsításának, illetve a bűnismétlésnek a veszélye miatt is indokolt a gyanúsított letartóztatása. A fent megjelölt célok eléréséhez a bűnügyi felügyet alkalmazása már nem elegendő.

A letartóztatás elrendelése tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a mai napon hoz döntést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik