Belföld

Megindokolta a bíróság, miért engedte haza M. Richárdot

Megindokolta a Fővárosi Törvényszék, miért nem helyezte előzetes letartóztatásba M. Richárdot, aki megszegte a házi őrizet szabályait azzal, hogy orvosi vizsgálat után nem ment egyenesen haza, hanem beült egy pláza éttermébe. Azt írják, hogy

a bíróság szerint a gyanúsított elfogadható magatartása az lett volna, hogy amíg az a személy, aki a gyanúsítottat gépkocsival az orvosi kezelésre szállította, s bement a bevásárlóközpontba az ügyeit elintézni, addig a gyanúsítottnak a kocsiban kellett volna maradnia. A bíróság szerint azonban ennek a szabályszegésnek a súlya nem volt olyan mértékű, amely indokolta volna az ügyészi indítvány szerinti előzetes letartóztatás elrendelését. A szabályszegés viszont a rendbírság alkalmazását szükségessé tette.

Az a bizonyos rendbírság egyébként 50 ezer forint.

Az ügyész a szökés és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta, hogy M. Richárd kerüljön rács mögé. Noha a bíróság szerint a kényszerintézkedés alkalmazásának feltételei fennállnak:

  • a gyanúsított többszörösen büntettet előéletű
  • számos alkalommal marasztalták el közlekedési szabálysértés miatt
  • a terhére rótt bűncselekményeit másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el

viszont úgy vélik:

elegendő a házi őrizet egyrészt M. Richárd egészségi állapota miatt, másrészt pedig mert ez az enyhébb kényszerintézkedés képes „a bűnismétlés, különösen a közlekedési bűncselekmények kiküszöbölésére, melyet a nyomkövető technikai eszköz viselése tovább biztosít”.
A házi őrizet legfeljebb március 24-ig tart, és amennyiben a gyanúsított nem fizeti meg a rendbírságot, azt elzárásra kell átváltoztatni – tették hozzá.

Ahogy arról beszámoltunk, a kényszerintézkedés elrendeléséről szombat délután döntött a bíró, de nem a Fő utcában, mivel a kabriós rosszul lett még az ülés előtt és bevitték a János kórházba.

(Kiemelt fotó: 24.hu / Bielik István)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik