Belföld

Szemétkáosz péntektől 116 településen

Leáll a szállítás Pest és Nógrád megyében.

Péntektől leáll a hulladékszállítás 116 településen. Az önkormányzati tulajdonú közszolgáltató nem kapta meg eddigi munkája fedezetét sem a kukaholdingként emlegetett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től.

A Zöld Híd Nonprofit Kft. megbízott ügyvezető igazgatója, Gyenes Szilárd az InfoRádiónak azt mondta, korábban levelet írt a NHKV Zrt.-nek, azonnali segítséget kért, de a csütörtökre megjelölt utolsó tárgyalási időpontra még csak elutasító választ sem kapott.

Ha péntek reggelig sem érkezik segítség, akkor megkezdjük a katasztrófavédelem és az önkormányzatok kiértesítését.
Felmértük a meglévő üzemanyagkészletet, és az óvodák, iskolák, egészségügyi intézmények szolgáltatását megpróbáljuk ellátni, ameddig az üzemanyag kitart.

Az ügyvezető azt is elmondta, hogy kiszolgáltatottak, mert a cégnek nincs közvetlen bevétele, a lakosság már az NHKV Zrt.-nek fizet.

Nincs más bevételi forrásunk, ezért nem várhatjuk máshonnan segítséget”

– mondta Gyenes Szilárd, aki szerint nemcsak a fejlesztési források kikerülése, hanem az is gondot okoz, hogy az állami koordináció óta olyan képlettel számolnak, amely a valós költségeket sem fedezi.

Nem is olyan lassan betemeti a szemét a fél országot
Leállt a zöldhulladék begyűjtése 116 településen az őszi lombhullás kellős közepén, már a főváros utcáin is hetekig parkol a szelektív hulladék.

A téma csütörtökön előkerült a Kormányinfón is, Gulyás Gergely miniszter közölte: a kormány nem enged üzleti zsarolásoknak, akár a katasztrófavédelem is képes átvenni a szemétszállítás biztosítását, bár nem ez a cél. Egy bizottság egy héten belül jelentést készít a hulladékgazdálkodás állapotáról, de a miniszter szerint részben a rossz gazdálkodás miatt halmozódtak fel a tartozások.

Előzőleg a parlamentben az MSZP jelezte, hogy a kukakáosz oka maga a kukaholding. Molnár Gyula azt mondta, egyre több helyről kapnak olyan jelzést, hogy hetekig nem szállítják el a szelektív hulladékot és az egyéb hulladékok elszállításával is probléma van.

Mikor viszik el a szemetet? Fejétől bűzlik a hal?
Molnár Gyula kérdésére Cseresnyés államtitkár azt válaszolta, hogy a kukaholding „mindenben az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva jár el”.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik