Közélet

Mikor viszik el a szemetet? Fejétől bűzlik a hal?

Molnár Gyula kérdésére Cseresnyés államtitkár azt válaszolta, hogy a kukaholding „mindenben az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva jár el”.

A szocialista Molnár Gyula az innvovációs minisztert faggatta arról, mikorra orvosolják a főváros szemétszállítással kapcsolatos gondjait, amiket az FKF Zrt. a munkaerőhiánnyal magyarázott, de szerint igaz a mondás:

a fejétől bűzlik a hal.

Mint írta, a kukaholdingként ismert Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelési Zrt. működése igazi „NER-sikersztori”: két év alatt 20 milliárd forintot élt fel a cég és újabb 20 milliárdos hitel felvételére kényszerült.

A mérlegbeszámolót hónapok óta nem adták le, a csaknem 1 milliárd forintba kerülő ügyfélnyilvántartó és számlázó szoftver nem működik rendesen, így hibás elszámolásokat küldenek, vagy  nem is küldenek csekket. Az NHKV Zrt. kintlévőségeit képtelen behajtani, tevékenységét kiszervezték, 3,7 milliárdért. A hulladékot  elszállító cégek aggódnak bizonytalan helyzetük miatt.

Ilyen körülmények között nem csoda, ha egyre több helyen adódnak problémák a hulladék elszállításával.

Molnár Gyula ezért arra várt választ:

  • Ki(k) viseli(k) a felelősséget az NHKV Zrt. eddigi működése során felhalmozott, súlyos milliárdokra rúgó veszteségért?
  • Miért a tisztességesen fizető ügyfelek látják kárát annak, hogy az NHKV Zrt. képtelen megszervezni és ellátni feladatait?
  • Mikor viszik él a szemetet?

Palkovics miniszter helyett Cseresnyés Péter államtitkár válaszolt, éspedig azt, hogy a szemétszállítás állami koordinációja  óta folyamatos a műszaki infrastruktúra fejlesztése,

a szelektív gyűjtés az uniós célokkal összhangban fejlődik. Az FKF Nonprofit Zrt. a feladatok ellátásához szükséges humánerőforrást biztosítja.

A NHKV Zrt. a közszolgáltatók szemétszállításhoz kapcsolódó működési költségeit, adatszolgáltatási kötelezettségük teljesítése után folyósítja, a kifizetést az adatszolgáltatás minősége, az adatok befogadása késleltetheti.

A cég beszámolója kész, a könyvvizsgáló jelentését – a
tulajdonos döntése után – közzéteszik. Az NHKV Zrt. pedig egyébként is

mindenben az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva jár el, az állampolgárokat kár nem érheti, semmiféle többletkiadás nem terhelheti.

Nem is olyan lassan betemeti a szemét a fél országot
Leállt a zöldhulladék begyűjtése 116 településen az őszi lombhullás kellős közepén, már a főváros utcáin is hetekig parkol a szelektív hulladék.

Kiemelt kép: Rosta Tibor / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik