Belföld

Bejelentették, hogy a csok-ra költik a lakástakarékok megszüntetésével felszabaduló pénzeket

Gulyás Gergely bejelentette a Kormányinfón, hogy a kormány milyen döntéseket hozott a kormányülésen.

Gulyás szerint a lakáskassza-támogatási rendszer átalakításával a felszabaduló forrásokkal kibővítik a CSOK-rendszert. 15 millió forintra bővül a kedvezményes kölcsön összege, és a kétgyerekesek is igénybe vehetik majd.

Létrejön egy Idegenrendészeti Hivatal is, a migrációval innentől ők foglalkoznak majd, nem a Bevándorlási Hivatal. Nem három, hanem négy súlyponti kórház lesz, a Szent János Kórház is az lesz, a tervezésre 495 millió forintot költenek. Sürgősségi ellátást is nyújt majda János kórház, és több mint 500 ágyas lesz.

Gulyás beszélt a hulladékgazdálkodási káoszról is, azt mondta, hogy „nem engednek a rezsicsökkentésből”, ha kell, a Katasztrófavédelem is át tudja venni a szolgáltatást. Szerinte lesz forrás is a helyzet kezelésére, illetve kormányzati bizottság jön létre, amely jelentést készít, így a következő ülésen a kormány dönteni tud.

Azt is bejelentették, hogy a színházak tao-ja megszűnik, az eddigi ráfordítások nem csökkennek, új rendszer lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik