Belföld

Újra meg kell műteni a 4 éves ceglédi megerőszakolt kislányt

Úgy tűnik, hogy hosszabb időt vesz igénybe annak a 4 éves ceglédi kislánynak a felépülése, akit megerőszakoltak október elején. A 24.hu megtudta, hogy a kislányt továbbra is az egyik fővárosi gyermekklinikán kezelik, és hamarosan ismét műtőasztalra kerül.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor engedik ki a kórházból, a combcsontja után ugyanis a sérült bokáját is meg kell műteni. Szerencsére nincs egyedül, az édesanyja folyamatosan mellette van

– mondta lapunknak a család egyik közeli ismerőse.

A rendőrség a kislány édesapjától, a nagypapájától és a nagybátyjától is DNS-mintát vett az október első hétvégéjén történtek óta. A nagyapával és az apával szemben semmilyen különleges intézkedés nem történt a kihallgatása óta. Az édesanya testvérét viszont négyszer is hazugságvizsgálatnak vetették alá.

Múlt héten pedig a román állampolgárságú családnak munkát adó idős férfit hallgatták ki a ceglédi kapitányságon tanúként. A nyomozók arra voltak kíváncsiak, hogy mióta ismeri a családot és milyenek a kapcsolataik. De kíváncsiak voltak arra is, hogy milyen a romániai hátterük.

A rendőrség a történtek óta lefoglalta a család autóját, és lezárta azt a több száz kilós súlyt, ami a kislány apja szerint a balesetet okozta. Megkerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy van-e már gyanúsított az ügyben, de továbbra is csak annyit közöltek: a nyomozás szakértők bevonásával folyamatban van ismeretlen tettes ellen, bővebb tájékoztatást az eljárás jelenlegi szakaszában nem adunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik