Belföld

Megműtötték, kórházban tartják a megerőszakolt 4 éves ceglédi kislányt

Kórházban tartják azt a négyéves kislányt, akit azért szállítottak át a ceglédi ügyeletről egy fővárosi egészségügyi intézménybe, mert a gyanú szerint megerőszakolták. A kislány édesanyjának megengedték az orvosok, hogy a gyermeke mellett legyen, ezért ő a nap 24 órájában vele van. A kistestvérét kiemelték a családból, és azóta sem kapták vissza a szülők.

Kórházban van még a kislány, most látogattuk meg a lányommal. Most már jobban van. Az eltört combcsontját megműtötték, de a bokája be van még dagadva egy kicsit

– mondta lapunknak az a férfi, akinél lakik a Romániából áttelepült, csángó származású család.

A szerző felvétele

A rendőrség célkeresztjében továbbra is három ember áll, mint lehetséges elkövető. A kislány édesapján, a nagypapáján és a nagybátyján kívül ugyanis senki mástól nem vettek DNS-mintát az október első hétvégéjén történtek óta. A nagyapával és az apával szemben semmilyen különleges intézkedés nem történt a kihallgatása óta. Az édesanya testvérét viszont négyszer is hazugságvizsgálatnak vetették alá.

Nem tudok arról, hogy rajtuk kívül mástól is vettek volna DNS-mintát. Abban bízom, hogy egy héten belül meglesz a vizsgálat eredménye, és végre minden kiderül. Ha valóban úgy van, ahogy az orvos mondta, és megerőszakolták a kislányt, akkor bárki tette, megérdemli a büntetést, de azt kérem, hogy addig ne bántsuk őket. Amióta elvitték a kislány nagybátyját hazugságvizsgálatra, azóta csönd van. Nekünk legalábbis semmit nem mondanak a rendőrök. A család kocsiját lefoglalták. Kihallgatásra viszont már senkit nem vittek be többször

– magyarázta a műhely tulajdonosa. A kislány édesapjának és nagybátyjának is munkát adó férfi azt mondja, lelkileg és anyagilag is megviselte az eset. A folyamatos rendőri jelenlétek és kihallgatások miatt ugyanis napokig állt a munka. A cégnek pedig komoly kieséseket okoz, ha nem tudják tartani a megrendelések határidőit.

Kérdeztem a nyomozókat, hogy dolgozhat-e már a kislány apja és a nagybátyja. Azt mondták, hogy igen. Úgy, hogy most mind a ketten dolgoznak. Nagyon rosszul esett, ami az interneten megjelent, hogy ez egy lepusztult telep. Ez ugyanis nincs így. Lehetett volna nagyobb a rend, de az a rengeteg vas és alapanyag azért van itt, mert kell a munkánkhoz. De most már senki nem mondhat semmi rosszat, mert hétvégén rendet tettek a fiúk

– tette hozzá a férfi. Megkerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy van-e már gyanúsított az ügyben, az alábbi választ kaptuk:

Továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomozunk szexuális erőszak gyanúja miatt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik