Belföld

Visszaadja az állam Pusztamérges középiskoláját, mert nem akar benne tanítani

Az ezerfős községben azért alapítottak középiskolát húsz éve, mert remélték, hogy sikerül vele helyben tartani az embereket.

Visszaadná az állam a pusztamérgesi önkormányzatnak a helyi középiskola tulajdonjogát, mert nem akar benne tanítani – írta meg a Délmagyarország.

A lap felidézi: az ezerfős Csongrád megyei községben 1996-ban építettek iskolát a helyiek társadalmi munkájával, akkor a legmodernebbet. Az elképzelés az volt mögötte, hogy a gyerekek maradjanak saját közösségükben, a családok megélhetését helyben biztosítsák, és ehhez legyen meg a megfelelő szakképzés is.

A gyereklétszám csökkenésével azonban már 20-30 ezres kisvárosok sem tudták fenntartani középiskoláikat. A pusztamérgesi intézmény megyei fenntartásba került, az ásotthalmi erdészeti szakközépiskola tagintézménye lett. A megyétől az iskolaállamosítás után a földművelésügyi tárcához került, 2015 óta azonban hivatalosan szüneteltetik az oktatást. Az önkormányzat az egyházzal is tárgyalt az átvételről, de arra jutottak, hogy túl nehéz lenne újraszervezni az oktatást.

A helyi országgyűlési képviselő tavaly év elején tájékoztatta a pusztamérgesi önkormányzatot arról, hogy az állam visszaadná az épület tulajdonjogát. A testület és a helyiek is azt szeretnék, ha valamilyen munkalehetőség jönne létre az épület használatba vételével. Bentlakásos idősotthon is szóba került, de a polgármester szerint ahhoz túl nagy átalakításra lenne szükség.

A község mindenesetre jelezte, hogy igényt tart az ingatlanra, és a településvezető bizakodó, szerinte ha hazatérnek a fiataljaik családos emberként Nyugat-Európából, szükség lesz szakképzésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik