Belföld ep-választás

Orbán mutatott egy kicsit és egy nagyot

A miniszterelnök szerint Brüsszel elvenné Magyarország kapukulcsát, valamint átvenné a portaszolgálatot.
Korábban a témában:

Ma végre szikrázott kicsit a parlament, ami Orbán Viktor jelenléte és felszólalása mellett jelentős részben annak köszönhető, hogy Gyurcsány Ferenc aktivizálta magát, s a többi frakcióvezető zöme is egész jó formát futott.

De ne rohanjunk ennyire előre.

Az első szabad, 1990 és 1994 között ülésező törvényhozás minap elhunyt MDF-es képviselőjére, Bethlen Istvánra emlékezve kezdte ma őszi ülésszakát a t Ház.

Néhány ellenzéki képviselő fehér, feliratos pólóban demonstrált az otthon ápolás mellett. (A témában cikkünket az előzményekről itt olvashatják.)

Eztán lépett emelvényre celebrálni szezonnyitó beszédét a múlt héten még Strasbourgban vitézkedő Orbán Viktor.

Orbán: Brüsszel el akarja venni a határvédelmünket

A kormányfő retorikai feladata nem lehetett más, mint a migránspárti EU-vízfej ármánykodásának láttatni a Magyarországot (vagy inkább kormányát) bő kétharmaddal ekéző Sargentini-jelentés elfogadását.

Az „új gazdasági modell” dicséretével kezdte a miniszterelnök, konkrétan azzal, hogy segélyalapú gazdaság helyett munkaalapú gazdasága van Magyarországnak, és „ha munka van, minden van”.

Nőtt a foglalkoztatottság, „közelítünk a négy és fél milliós álomhatárhoz”, a munkanélküliség 3,6 százalékos, ezzel negyedikek vagyunk Európában, „de ez nem elég, elsők szeretnénk lenni”.

A gazdaság a legutóbbi negyedévben 4,8 százalékkal nőtt, ami kétszerese az uniós átlagnak. Egyre több a német beruházás, „Győrtől Debrecenig zakatolnak az ipari erőközpontok” jön a BMW, s a MOL is beruházót hozott Magyarországra.

Hasít a mezőgazdaság, „Magyarország nem tíz-, hanem húszmillió embert is képes lenne kenyérrel ellátni”. Indul a tanév, egymillió diák ingyen kap tankönyvet, egyre többet költünk közoktatásra, ötszáz fejlesztés zajlik, főleg a digitalizáció terén.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Orbán szerint a következő időszak fő kérdései:

  • a népesedéspolitika
  • és a nemzetközi kérdések.

Az elsőről azt mondja, „ha nem erősítjük meg a magyar családokat, akkor elfogyunk, és elfogy a magyar nép… ami eddig történt a családpolitikában, az szükséges, de nem elégséges”. A következő lépés: hamarosan nemzeti konzultáció indul a demográfiáról.

A másodikról meg azt, hogy jövő májusban távozik az európai elit, „épp ideje”. A központi kérdés, így Orbán, a migráció, a fő törésvonal pedig a bevándorláspártiak és a bevándorlást ellenzők között húzódik.

Miniszterelnökünk szerint négy országot támad ma a globális elit és Brüsszel: Magyarországot, Lengyelországot, Ausztriát, Olaszországot.

Előkerül az utóbbi napokban velőig lerágott csont arról, hogy a Sargentini-jelentés a magyar kormány vagy Magyarország ellen szól, Orbán javasolja, hogy „mindenki olvassa el a dokumentum címét”. (Az nem kerül elő, hogy a migráció kérdésében amúgy Orbánnal együtt mozgó Ausztria kancellárja is a jelentés megszavazása mellett tette le a garast.)

Magyarország most jogi lépéseket tervez, ennek kivitelezésével Gulyás Gergelyt bízta meg a kormányfő.

Orbán úgy látja, Brüsszel el akarja venni a határvédelmet Magyarországtól. A kormányfő helyesli, ha megerősítjük határaink védelmét, azt is helyesnek tartja, hogy aki nem elég erős, annak segítenek, de az szerinte nem helyes, ha Brüsszel el akarja venni tőlünk határaink védelmét.

Azzal jön elő, hogy korábban megesett, hogy németek, szovjetek őrizték a magyar határokat, és ebből elég volt. Orbán szerint „a kapukulcsot, a portaszolgálatot” akarják kicsavarni kezünkből a brüsszeliek.

És mindezt azért, „hogy lehetővé tegyék a migrációt”.

Orbán zárómondata:

nem mondunk le saját határaink őrizetéről.

Gyurcsány: Orbán gyáva

A frakcióvezetők közül Gyurcsány Ferenc kap először szót, s tudathasadásosnak minősíti a miniszterelnököt, aki szerinte Magyarországnak képzeli magát.

Aztán kérdezi Orbántól: hányszor szerepel Magyarország kritikája a jelentésben, s hányszor a kormány kritikája? Értsd: a DK-elnök szerint nem Magyarországról, hanem kormányáról szól a Sargentini-jelentés.

Az antiszemita vádat is előveszi Gyurcsány (ez benne a jelentésben, Orbán kifogásolta is), antiszemita szerinte az a kormány, mely annak idején önmagukat is antiszemitának nevező politikusokat állít példaképnek, olyanokat, mint Hóman Bálint és Horthy Miklós.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Kövér házelnök annyit jegyez meg (ha jól értjük szavait a karzatról), hogy furán hangzik, ha pont Gyurcsány Ferenc ajánl pszichiátriai kezelést Orbán Viktornak.

Gyöngyösi Márton: Sargentini asszonynak van némi igaza

A Jobbikból Gyöngyösi Márton azt emeli ki, hogy szerinte is a jogállamiság lebontásáról szól a jelentés, s nem a migrációról:

  • az Állami Számvevőszék elfoglalásáról
  • a média megszállásáról
  • a civilek vegzálásáról
  • az ügyészség megszállásáról (ami ahhoz kell, hogy elfedje a kormány a korrupciót, a haveri kör gazdagodását).

Vagyis:

Sargentini asszonynak van némi igazsága.

Gyöngyösi summázata: Orbán kapott egy kétharmadot a nyakába, még európai szövetségesei is ellene szavaztak.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Néhány, Orbánnak címzett állítás a frakcióvezetőtől:

  • Európában ön vesztet, válaszúthoz érkezett, még nem késő az álláspontjából lehátrálni
  • szó sincs arról, hogy zsoldosoknak kell átadni a határőrizetet, hiszen a fogadó ország adja a zsoldosok parancsnokát
  • ha már a migrációba nagyon helyesen beleállt, ne rontsa el, nem az ön által felállított néhány kilométeres kerítés fogja Európát megvédeni
  • ne rombolja tovább a jogállamiságot, ön sem diktátorként szeretne bevándorolni a történelembe.

Szabó Tímea: Miniszterelnök úr, ki az áruló?

A Párbeszéd szónoka, Szabó Tímea afölött tesz egy kört, hogy Orbán szerint mindenki áruló, aki nem azt mondja, amit a miniszterelnök.

A képviselő asszony szerint viszont az az áruló:

  • aki hagyja a szegénységet
  • aki hagyja, hogy a Honvédkórházban nincsenek orvosok
  • aki hagyja, hogy ápolók, orvosok ezrével hagyják el az országot
  • aki hagyja, hogy rossz a levegő minősége Magyarországon
  • aki hagyja, hogy ötszázezer fiatal elhagyta az országot
  • aki hagyja, hogy a veje milliárdokkal gazdagodjon
  • aki nem menti meg a devizahiteleseket, és a bankok pártját fogja továbbra is
  • aki hagyja, hogy az otthon ápoló szülők havi 58 ezer forintot kapjanak, miközben miniszterei milliókat visznek haza.
Fotó: Marjai János / 24.hu

Szabó Tímea szerint:

Önt csak a pénz, a lopás, a hatalom érdekli. Önnek Magyarország nem az első, hanem az utolsó.

De, így Szabó Tímea, a Párbeszéd nem hagyja majd, hogy Orbán Putyin alattvalójává tegye Magyarországot.

Tóth Bertalan: Orbán Európa páriája

A szoci Tóth Bertalan szerint Orbán már nem Európa erős embere, hanem Európa páriája.

Felrója a miniszterelnöknek, hogy a közelmúltban még azt javasolta, hogy Brüsszel vegye el a határőrizet jogát Görögországtól, most pedig az uniótól félti a magyar határokat.

Azt mondja, „nem a multik szövetségesének kell lenni, hanem a multiknál dolgozó munkavállalóké”, abban kell segíteni őket, hogy megharcoljanak a bérükért.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Keresztes László Lóránt: Orbán nem a migráció rendezésében érdekelt

A zöld frakcióvezető, Keresztes László Lóránt szerint nem működik az Orbán vázolta magyar gazdasági modell.

Vitatkozik azzal, hogy a migrációpárti és a migráció ellenes erők küzdelme jellemzi majd Európa jövőjét.

Keresztes szerint Orbán nem a migráció rendezésében érdekelt, hanem abban, hogy kampánytémává tegye azt.

Úgy véli, a Sargentini-jelentés felsorolta Orbán tragikus hibáit, az LMP ennek ellenére azért nem szavazta meg mégsem a dokumentumot, mert nem akart ártani az ország polgárainak.

Harrach Péter: Kár lett volna, ha Gyurcsány nem jön be ma a Házba

A kereszténydemokraták vezérszónoka szerint kár lett volna, ha ma nincs bent Gyurcsány Ferenc, hiszen távollétében a Ház lemeredt volna egy jó kis műélvezetről.

Harrach második gondolata is a volt szoci miniszterelnöké: emlékezeti őt arra, hogy tizenkettedik évfordulója van az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének.

A Sargetini-jelentés kapcsán azt tartja legfontosabbnak közölni, hogy egy „eljárásjogi ügyeskedésnek” köszönhetően ment át az EP kétharmadán a dokumentum.

Azt kérdi Harrach:

Vajon kinek az érdeke a Sargentini-jelentés?

Választ is ad:

A nyílt társadalom híveié.

Értsd: Sorosé.

Zárásul a kereszténydemokraták első embere hazaárulónak minősíti a jelentést megszavazó ellenzéki magyar EP-képviselőket.

Kocsis Máté: Gyurcsány helye politikai detoxikálóban van

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté is gyurcsányozik (tényleg úgy éli meg a Fidesz, hogy kell nekik a volt kormányfő, mint egy falat kenyér).

A sargentinis zsidózás/nem zsidózásról az jut eszébe, hogy Gyurcsány Ferenc egy zsidó polgártól egykor elkobzott villában él.

Aztán:

  • az őszödi beszédet kapja elő
  • majd azt rója fel, Gyurcsány kormányzása alatt történtek a romagyilkosságok
  • a balos kormány idején Gyurcsány cége olcsóbban kapta a villamosáramot
  • uszított a határon túliak ellen
  • pártolja a bevándorlási kvótát
  • munkanélkülivé tette magyarok százezreit.

Valamint:

Ön nem tudja elfogadni a választási eredményt. Önt háromszor küldték el a választók.

Kocsis szerint Gyurcsány Ferenc helye politikai detoxikálóban van, hogy ott pihenje ki magát.

Orbán másodjára: Önök ekkorák, mi meg ekkorák vagyunk

A viszonválasz joga megilleti a miniszterelnököt.

Szabó Tímeának azt mondja, ő ugyan ki nem ejtette száján az áruló kifejezést, a párbeszédes képviselő mégis egy komplett felszólaláson át árulózta őt. Orbán kérdése:

Nem freudi elszólás ez?

Az ellenzék figyelmét arra hívja fel, hogy öt hónapja választás zajlott az országban, és:

a választók megmutatták, hogy önök ekkorák, mi meg ekkorák vagyunk.

S mutat egy kicsit meg egy nagyot.

Aztán javasolja: az ellenzék, ha nem akar mindig kicsi maradni, „figyeljen az emberek szavára”.


Oda lyukad ki, az ellenzék rákfenéje az, hogy:

Vannak képviselők, akik jobban gyűlölnek bennünket, mint ahogy szeretik a hazájukat.

Végül kéri az ellenzéket, hogy ne engedjék a magyar határvédelmi jogok csorbítását:

Nemzeti ügyekben álljanak a nemzet mellé.

A kormányfői nyitófellépés és a rá adott reakciók után Orbán Viktor kivonult, s a patkó zöme követte példáját – ennyi szikra jutott az őszödi beszéd tizenkettedik évfordulóján a t Háznak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73896785, Tüntetés a klímaváltozás megállításáért, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.