Raskó György: Az orbáni autokrácia egyenesen halad egy új rendszerváltás felé

Ma kié a magyar föld?

Az erdők zöme az államé, a szántók többsége magántulajdonban.

Bő nyolc év alatt mennyi került az orbánista újburzsoáziához?

Bár hatalmas csinnadratta kísérte az állami földek részben bérbe-, részben tulajdonba adását, azért ez a pakk nem több a mezőgazdaságilag hasznosítható terület három százalékánál. Ami persze hatalmas vagyon, de az egészhez képest elenyésző.

Hatalmas üzlet a föld. A rendszerváltás után harminc-negyvenezer forintért lehetett egy hektárhoz jutni, most másfél millió körül van az ár.

Valóban döbbenetes növekedés, és van följebb, az osztrákoknál hatmillió forintnyi az átlagár, a Pó-síkságon nyolcmillió, Hollandiában tízmillió alatt nem jutni hozzá egy hektár szántóhoz. Spekulálnak is vele sokan.

Végül is kié a föld? Azé, aki megműveli? Spekulánsoké? Családi gazdálkodóké? Azoké, akik 1990 után fillérekből összesöpört kárpótlási jegyekből lettek földtulajdonosok? Vagy azoké, akik önhöz hasonlóan még az olcsó időben, a kétezres évek elején vásároltak föl birtokokat a rendszerváltásból szerzett vagyonukat befektetve?

Van mindenféle, de egyre kevesebb a spekuláns. Kezd beállni a piac, akinek ma földje van, megélni akar belőle, nem eladni.

Ötven-száz hektáros családi gazdaságoké vagy zöldbáróké a föld?

Is.

A 2010-es Orbán-kormány lánglelkű agrárállamtitkára, Ángyán József azon veszett össze miniszterelnökével, hogy oligarchákhoz került az újraosztott állami föld.

A statisztika szerint 418 ezer bejegyzett mezőgazdasági háztartás van Magyarországon, a húzóerő ebből huszonötezer család, átlagos birtokméretük meghaladja a hetven hektárt, ami négyszerese az uniós átlagnak. Ez tisztes jólétet biztosít, pláne, míg az uniós támogatás ilyen bőkezűen jön. Nem véletlen, hogy a magyar mezőgazdaságban a sztrájk évek óta ismeretlen fogalom, ugyanis jól élnek a gazdák, a professzionális kör évről évre látványosan gyarapodik. A huszonötezer farmer családonkénti átlagvagyona a földdel együtt meghaladja a háromszázmillió forintot. Mintegy ezer-ezerötszáz családi gazdaság egymilliárd fölötti vagyonnal bír.

Mennyi jut az oligarcháknak?

A nagy agrárgazdaságok, pontosabban a jogi személyű vállalkozások, a magyar szántóterületek harmincnyolc százalékát művelik, jellemzően bérleti formában.

Csak?

A kilencvenes évek végén ez még hatvan százalék volt, de miután a 2014-es földtörvény maximalizálta az egyes gazdasági társaságok kezében lévő birtokméretet, 1200, illetve 1800 hektár, a „fölöst” sokan kivitték egyéni vállalkozásba.

De az a föld ettől még az övék, az önöké maradt, nem? Szóval ma is hatvan az a harmincnyolc, s a vetőgép meg a kombájn nem pattan le a céges és a magán közti mezsgyéről.

Miután gazdaságilag célszerű az egybeművelés, igyekszik mindenki így szervezni a termelést. De tény, hogy a gazdasági társaságok földhasználata évről évre csökken, az egyénieké meg nő. Ez a trend.

Ángyán professzor szerint a családi gazdaságok háttérbe szorítása és a nagy táblás művelés tönkreveri a vidéket, föld híján az emberek a városba költöznek, ahol munkanélküliség vár rájuk. Romlanak az életfeltételeik, depressziósok lesznek, hamarabb betegszenek és halnak, inkább válnak bűnözővé és áldozattá. Az egyéni tragédiákon túl így, miközben a földből szerzett profit néhány oligarchát gazdagít, az elnyomorodásból adódó szociális teher az államé, mindannyiunké.

A huszonötezer jól menő családi gazdaság nem kevés. Abban viszont igaza van Ángyán Józsefnek, hogy a magyar föld a jelenleginél sokkal több embernek adhatna munkát. Ma Hollandiában évi tizennégyezer eurónyi termést vesznek ki egy hektár földből, nálunk csupán ezerhétszáz eurónyit. Ennek oka a kényelemben és a rossz szabályozókban keresendő. Egy magyar gazda az uniós támogatásnak köszönhetően akkor is megcsinál hektáronként százötvenezer forint nyereséget, ha a legkevésbé munkaigényes kultúrát választja, vagyis búzát, kukoricát, napraforgót termel. Ha van száz hektárja, az tizenötmillió forint haszon, ráadásul évi maximum húsz-harminc nap munkával, fullra adómentesen. Ebből középtávon teljesen felgépesíthető, nyugati színvonalúra hozható a vállalkozás. Ezek után ki akar strapás tevékenységgel, kertészettel, szőlészettel, állattenyésztéssel foglalkozni? Miért fektessen be több pénzt, időt, tudást, miért alkalmazzon több munkaerőt, miért vállalja föl, hogy a tehenet minden este és minden reggel fejni kell? Miért vállalna sokkal nagyobb rizikót? A magyar agrárvállalkozók nem sokadik generációs parasztemberek, nem olyanok, mint az osztrák, vagy keleten a lengyel kollégáik, hogy háromszáz éve ugyanazt csinálja a család. Nálunk a folytonosságot, a hagyományt felszámolta a kommunista éra, eltűnt az elhivatottság.

És?

És az amúgy érthető kényelmesség és kockázatkerülés miatt leépült az állattartás: esszük a német sertéshúst, a holland sajtot, isszuk a szlovák tejet. Még nagyobb baj, hogy a föld így kevesebbeknek ad munkát, mint adhatna, elvész a magyar falu és a mezőgazdaság népességmegtartó ereje. Ma nagyon jól élnek a mezőgazdaságból, de kevesek. Lajoskomárom környékén az elmúlt harminc évben három kis falu, bokortanya tűnt el, még a főutcát is felszántották. A magyar vidéknek elemi szüksége van az élőmunka-igényes termelésre. A lengyel mezőgazdaságban több mint háromszázezer ukrán vendégmunkás dolgozik, rengeteg zöldséget, gyümölcsöt termelnek, hasít is a lengyel mezőgazdaság.

Ön is búzát, kukoricát vet és arat a nagybirtokain, nem?

És tartunk nyolcszázötven kocát plusz a szaporulatát, valamint kiszolgáljuk tömegtakarmánnyal a hatszázötven tehenes tejgazdaságot is. Ezen túlmenően évi kétezer tonna búza, árpa, borsó és hibridkukorica vetőmagot termelünk. És ezer hektáron termelünk napraforgómagot, de nem étolajnak, hanem szotyinak valót. Valószínűleg ezzel mi vagyunk a legnagyobb termelők az országban.

Legalább hozzáteszi a magáét a magyar foci megmentéséhez. Állt közelebb is a tűzhöz, hiszen MDF-esként az Antall-kormány agrárállamtitkára volt, aztán 1994 és 1998 között már ellenzéki, MDNP-s országgyűlési képviselőként a Miniszterelnökség agrárreferatúrája foglalkoztatta. Mikor jött rá, hogy nagybirtokos szeretne lenni?

Akkoriban földem csak az volt, amit a szüleimtől örököltem. Már a politikuslét után, 2004-ben vetettem bele magam a vállalkozásba, azóta, ami föld van eladó a birtokaim környékén, gondolkodás nélkül megveszem, tök mindegy, mibe kerül.

Jól meg lehet élni a földből?

Jól. Mindenféle jogcímen jelentős uniós támogatás jár: földalapú támogatás, állattartási támogatás, hizlalási támogatás, állatjóléti támogatás, agrár-környezetgazdálkodási program. Például a hazánkban nagy becsben tartott szürkemarha esetében a támogatás összege a megtermelt érték százhatvan százaléka, ami nem mellesleg a közpénz elképesztő pazarló módon való elosztása. Az első, a kárpótlási jegyes generációban rengeteg botcsinálta amatőr volt, de ők mára kiöregedtek, szinte mindenütt a fiú vette át a gazdaság irányítását. Ők már ezt tanulták, erre készültek. Mára európai mértékkel mérve is profi réteg képződött, ez már nem az „egy porta, egy koca” társaság, van, aki ötezer hízót és ötszáz anyakocát tart. Ezek a fiatalemberek végre elfogadták, amitől az apjuk generációja, mely a téeszből menekült, idegenkedett: integráció kell. Rájöttek, a maguk egy-kétszáz hektárjával porszemek az ultrakoncentrálódott világban. Mi kétezer-négyszáz hektáron gazdálkodunk, és ezekkel a fiatal gazdákkal kiegészülve további háromezer-hatszáz hektárra terjed ki az integrációnk. Nagyban, brutális árengedménnyel tudjuk beszerezni a műtrágyát, a növényvédő szert, a vetőmagot, és a diszkont zömét továbbadjuk az integrációban résztvevőknek. Van profi növényvédő szakmérnökünk, aki  a teljes  területen felügyeli a vegyszerezést. Egy százhektáros gazda beszerzési költségei akár évi három-négymillió forinttal is csökkenhetnek a nagybani beszerzés okán,  a szaktanácsadás révén magasabb hozamokat érhetnek el, és mindannyiunk előnye, hogy a nagy tételben értékesített gabona azonos minőségének köszönhetően drágábban tudjuk eladni a terményt az olasz malmoknak.  Egy fideszes politikus próbálta lebeszélni a velem szövetkező gazdákat, nehogy már összeálljanak a Raskóval, de sikertelenül, mert hát a gazdák számoltak, és maradtak.

Mit kezdene a magyar faluval?

Van egy falurehabilitációs programom. Messziről kezdem. A hatvanas években átalakult a magyar falu, a tanyákat felszámolták, az embereket beköltöztették a falvakba, százötven-kétszáz négyszögöles telkeket hoztak létre, melyeken a ház mögött legföljebb egy húsz-harminc hízót befogadó sertésólnak volt hely, de egyéni gazdasághoz szükséges tér, gépszín, istálló nem fért el. Rossz konstrukció, aki a faluhatárban nem tudott venni pluszföldet, s ezzel a maga kis családi gazdaságát kialakítani, az előbb-utóbb beköltözött a városba, a ház és a telek pedig üresen maradt. A statisztika szerint 2015-ben 250 ezer falusi porta állt kihasználatlanul, ma alighanem a 300 ezret közelíti ez a szám. Ami úgy 70 ezer hektárnyi műveletlen zártkert égig gazzal. A tulajdonosaik bagóért adnák ezeket az ingatlanokat, de a kutya sem veszi. Azt javaslom, vonjuk össze ezeket a telkeket, öt-hat ingatlanból csináljunk egyet, dózeroljuk el az egyenkocka szocreál házakat, aztán kínáljuk fel olyan fiataloknak, akik a mezőgazdaságból szeretnének élni. Adjunk nekik ökoház típusterveket, melyek megjelenésükben illeszkednek az archaikus magyar vidékhez, s adjunk olcsó, hosszú lejáratú hitelt, amit minimum tíz év helyben lakás és gazdálkodás után az állam fizetne tovább. Ekkora területen már lehetne modern ólat, istállót, tárolót, üvegházat építeni, az utolsó négyzetmétert is kihasználva zöldséget, gyümölcsöt termelni. A háromezer-valahányszáz magyar településből több lépésben akár hatszáz falu is bevonható a programba, egy-egy községben legföljebb két-háromszázmillió forintot kellene költenie egy erre a célra létrehozott állami befektetési alapnak az üres ingatlanok megszerzésére. Először magyar állampolgárságú fiataloknak hirdetném meg a programot, aztán, ha marad telek és pénz, érkezhetnének más nemzetek fiataljai is. Inkább ide jöjjenek gazdálkodni, mint nyugatra segédmunkásnak, lótifutinak, nem? Életre kelhetne a magyar falu, lenne munka, ezek a kisgazdaságok elláthatnák a környéket, az intézményeket akár vegyszermentes zöldséggel, gyümölccsel, egyéb élelmiszerrel. Svájcban, Normandiában, Bretagne-ban teljes faluközösségek álltak át a vegyszermentes termelésre, s mivel nő a kereslet, jól is élnek belőle. Eközben, ami zöldség ma Magyarországon kapható a nagyáruházakban, s sokszor a piacokon is, annak zömét velem nem lehetne megetetni, mert agyon van permetezve. Persze a bioterméknek is ott van értelme, ahol a szomszéd gazda sem permetez. Magyarországon ezen a téren egyetlen komoly kísérlet zajlott, Kishantoson, de Orbánék azt is szétverték avval, hogy az általuk használt állami földet haveroknak eladták, akik első lépésként megszüntették az organikus termelést. Csináljunk ökofalvakat! Számoljunk csak. Kapjon egy-egy község tíz-tizenöt ilyen vállalkozót. Egyenként évi tizenöt-húsz-ötvenmilliós vállalkozási értéket állítanának elő, fizetnék a helyi iparűzési adót, amiből fejlődne a falu, rendbe lehetne hozni az iskolát, az óvodát, az orvosi rendelőt. És rögtön lenne szükség és kereslet kisboltra, fodrászra, kozmetikusra, iparosokra. Tíz év alatt stájer, burgenlandi szintre lehetne eljutni. Nem hűbelebalázs módjára, kezdjük csak néhány totálisan lepusztult faluban kísérletként, Dél-Békésben, Borsodban, Szabolcsban, az Ormánságban, Zala, Nógrád egyes részein, ahol nagy számban találni olcsó és üres házakat, telkeket. Például a dél-békési Csanádapácának a rendszerváltáskor négyezer lakosa volt, most alig kétezer, a múltkor lefényképeztem, van utca, ahol tíz házból nyolcon kint az eladó tábla.

A kormányt kereste az ideával?

A falurehabilitációs program rövid összefoglalóját elküldtem megfelelően magas helyre. Volt egy kiválasztott település is, a Csongrád megyei Baks, ahol a polgármester és a helyi vállalkozók kedvezően fogadták az ötletet, mert nagy a munkaerőhiány a faluban és van bőven üres telek is. Ez a választások előtt úgy fél évvel történt, de állítólag Lázár János volt, aki időszerűtlennek mondta a megvalósítást, mert olyan olvasata lett volna, mintha migránsokat akarnánk telepíteni a magyar falvakba. Tán most, a választások után megfontolják az ötletet, ahogy hallom.

A megfontolásnak aligha tesz jót, hogy ön mostanában mindenféle Orbán-ellenes politikai mozgalomban vesz részt.

A világra nyitott, más értékrendeket is tiszteletben tartó kereszténydemokrataként azt gondolom, egy versenyre épülő piacgazdaság sokkal jobb, hatékonyabb, ezáltal életképesebb berendezkedés, mint egy félfeudális autokrácia a maga mesterségesen teremtett, a versenyt nem ismerő, vagy csak negligáló vállalkozóival, irányított közbeszerzéseivel, az állami vagyon pofátlan lenyúlásával.

A választási kampányban tagja volt az ellenzéki pártprogramok összefésülését és a nemzeti minimum megalkotását tervező, lényegében ismeretlenségbe fúló V18 csoportnak.

Csupán az volt a célunk, hogy voksolásra ösztönözzük az Orbán-rezsimmel elégedetlen embereket, gondolván, hogy így talán megakadályozható az újabb kétharmad. És ha az LMP nem a Fidesz által mozgatott párt lenne, össze is jöhetett volna a dolog.

Az LMP-t a Fidesz mozgatja?

Már 2010-ben, amikor az Lehet Más először jutott az Országgyűlésbe, hallani lehetett, hogy Orbán körei finanszírozzák a pártot. Egy nagyvállalkozó mesélte, annak idején igen magas helyről kérték meg, hogy segítse az LMP-t a kopogtatócédula-gyűjtésben.  Amit pedig a most tavaszi választási kampányban művelt ez a társaság, nyilvánvalóvá tette, kinek tartozik elszámolással.

Ha segített is a Fidesz a kopogtató cédulákban, ez arra nem bizonyíték, hogy az LMP egy Fidesz-kreálmány.

Nem kérdés, hogy az LMP 2018 tavaszi szándéka az volt, hogy az MSZP és a DK tűnjön el vagy legalábbis végzetesen gyöngüljön meg, s a helyüket ők foglalják el. Orbán ismételt kétharmada nem számított Szél Bernadettéknek. Pedig elég lett volna, ha a párt hat-hét fővárosi választókerületben visszalépteti a jelöltjét, a legesélyesebb ellenzéki jelölt javára, de nem tette. Most meg mennek a belső harcok, fegyelmi eljárások, amire a külső szemlélő azt mondja: ezek nem komplettek, ledarálják saját magukat.

A teljes ellenzék padlón.

És borzalmas a megítélése. Sokat beszélgetek a nálunk dolgozókkal, és persze a falvak népével. Beülök a kombájnos mellé aratáskor, részt veszek falunapokon, megkóstolom a boraikat a pincéjükben, és ezek a politikával amúgy nem foglalkozó, teljesen normális emberek lesújtóan vélekednek az egész ellenzékről. Az, hogy demokrácia, sajtószabadság, fékek és ellensúlyok meg kultúrharc, faluhelyen abszolút lényegtelen és értelmezhetetlen fogalmak. A magyar vidék jobb híján Orbán-párti, mondják, a Fidesz legalább teremt új munkahelyeket, emeli a bért, rendet tart, nem enged be idegent. Szofisztikált magyarázat arra, hogy a menekültek, migránsok miért hagyták el az otthonaikat, kik ők, mit szeretnének, merre tartanak, hát, ez mind nem érdekli a népet. Demokrácia nincs, csak a demokrácia néhány díszlete van meg, ilyen a parlamenti ellenzék jelenléte az Országgyűlésben. Mindez egyetlen pártnak jó: a Fidesznek.

Mi lenne a helyes ellenzéki viselkedés?

Kivonulni a parlamentből.

És akkor mi lesz?

A világ felkapja a fejét.

Három napra. Vagy inkább három percre.

Oké, de még ennek is nagyobb hatása lenne, mint a mostani szánalmas parlamenti szereplésnek. Ráadásul az ellenzék parlamenti jelenléte legitimálja a többpárti demokráciát felfaló autokráciát.

S mit tegyenek az ellenzéki pártok, miután elhagyják az Országgyűlést?

Oszlassák fel magukat, a társadalomnak semmi szüksége rájuk, abszolút reménytelen társaság, soha életükben nem döntik meg se Orbánt, se a Fideszt.

Aztán?

Aztán lenne egy pár éven át tartó halotti csend, ami százszor jobb annál, mint hogy az ellenzéki pártok a puszta létükkel akadályozzák, hogy új mozgalmak induljanak, melyekből kompetens ellenzék fejlődhetne. Megjegyzem, a NER lebontására egyetlen közös ellenzéki mozgalomnak, pártnak lesz csak esélye.

Hogyan fér meg abban a nyilastól az ultraliberálisig mindenki?

Úgy, hogy a nyilasokra meg az ultraliberálisokra nincs szükség. Az emberek az erőhöz vonzódnak. Ha lesz egy potens, a szegényekhez empátiával forduló, politikája középpontjába az oktatást állító, a demokrácia iránt elkötelezett formáció, akkor nem marad levegő az extrém világoknak. Kell az új erő. Meggyőződésem, hogy az orbáni autokrácia egyenesen halad egy új rendszerváltás felé.

Mikor lesz az?

Vélhetően nem jövőre, hanem csak tíz, netán húsz év múlva, de bekövetkezik.

Hogyan? Már most a NER-eseké az ország.

Arra van a bíróság, hogy a tisztességtelenül szerzett javakat bizonyítékok alapján visszavegye. De onnan is nézhetjük, hogy Orbán bukása esetén a Mészáros Lőrincek vagyona maximum öt-tíz évig tartana, lásd Simicska esete, hiszen bevételük zömét az államtól és az uniótól szerzik, cégeik a piacon életképtelenek. Ha a nyilvánvaló visszaélések miatt a közbeszerzésekből kizáratnak, vállalkozásaik kártyavárként omlanak majd össze.

Majd vesznek szakértelmet, és működnek azok a cégek.

Meglátjuk. Az mindenesetre tény, hogy jelenleg az unió tartja fönn Magyarországot, évi nyolc-kilencmilliárd eurónyi pénz érkezik Brüsszelből, amit bármily pazarlóan használnak is föl, van gazdasági látszatja, születnek normális vállalkozások, van fedezet béremelésre. De ez már rövid távon csökkenhet, aztán elfogyhat, ha szétesik az EU. Rendben, van a másik vas: Oroszország, s lehet Putyintól, vagy utódjától szerezni pénzt.

Cserébe mit adunk neki?

Putyinnak elemi érdeke, hogy ne jöjjön létre a föderális Európa, mely politikai-gazdasági erejével Oroszországot marginális pozícióba szoríthatná. Helyesen ismerte fel, hogy Orbán hatékonyan képes gyöngíteni az európai egységet, s valóban, lassan Orbán lesz az egység megbontásának vezéralakja.

Magyarország addig érdekes az oroszoknak, míg bent vagyunk az unióban.

Éppen ezért Orbánnak esze ágában nincs kilépni. Egyik oldalról jön az uniós pénz, a másik oldalról épül Paks 2. Álomforgatókönyv.

Orbán miért akarja annyira Paks 2-t?

Mert hét-tízezer milliárd forint körüli összeg érkezik az országba, amiből egy-kétezer milliárdot lenyúlni egy ilyen tehetséges társaság számára ujjgyakorlat lesz. Az meg nem számít, hogy a beruházásnak közgazdaságilag semmi értelme, hiszen a Paks 2-n előállítandó áram nem lesz versenyképes az elképesztő ütemben fejlődő zöld- és napenergiával.

Ön pénzt tett az új ellenzékbe, konkrétan a Momentumba. Miért?

A régi pártok esélytelenek Orbán ellen. Hát próbáljunk meg egy újat. A Momentumban volt tűz, a Nolimpia kampány remek ötlet volt. Ma is a Momentumban hiszek leginkább, de sajnos nem látom bennük azt a harcias elszántságot, a minden áron törekvést politikai tényezővé válni, ami Orbánékban megvolt a nyolcvanas évek végén. Hatvanhat évesen én aktívabb vagyok a közéletben, mint a momentumosok. Minden héten szerepet vállalok valami akcióban, előadóként vagy csak szervezőként, pedig nem nekem kéne már vinnem a zászlót. Szoktam mondani a momentumos srácoknak: ha jól dolgoznak, egy évtized is elég lehet a sikerhez, ha nem, a nagypapaságig kell várniuk a rendszerváltásra. Bárhogy is, de az idő megoldja, egyetlen kurzus sem marad fönn örökké. Az elmúlt félévben legalább húsz nagykövettel és ismert nyugati politikussal tárgyaltam. Mind azt mondta, hogy a belpolitikai problémáit a magyar népnek magának kell megoldania, ilyen ügyekben ne várjunk segítséget Brüsszeltől, az Egyesült Államoktól, ENSZ-től, bárkitől. Legföljebb médiatámogatás lehet, civil szervezetek segítése, szaktanácsadás, külföldi ösztöndíjak tehetséges fiatal politikusoknak. Az új ellenzéknek segítség nélkül kell magát felépítenie, bizalmat ébresztenie a népben, elhitetni, hogy a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartva lehet tisztességesen is hazát építeni, országot kormányozni.